Rácsa vára és települése, mindig is nagy történeti jelentőségű volt, amit kedvező fekvésének köszönhetett, miután itt ömlött bele a Drina folyó a Szávába. A vár elhelyezkedése alkalmassá tette arra, hogy a már az ősidőktől fogva létező, itteni természetes átkelőhelyet az ellenőrzése alatt tartsa, noha maga a település kb. 2 kilométerrel odébb fekszik. A középkori Rácsa birtokát, egy 1275-ös oklevélben említették meg először, amikor is az Aynard családé volt, aztán a zsámboki Atya család Kükei ágáé lett (1398-1403), hogy némi birtokviták után a Maróti család (1403-1476.) legyen. A legutolsó magyar tulajdonosa ecsedi Bátori István volt. A 14. szd. első felében, Károly Róbert felesége Erzsébet, felújítatta az itteni, Szt. Miklósnak szentelt apátságot, ami aztán a ferencesek kolostora lett. A 14. szd. második felében, Nagy Lajos király halála után, fennmaradt egy adat arról, hogy a Drina szávai torkolatánál található Rácsa települése, szabad királyi városi jogokkal rendelkezett. E város polgárai azzal a panasszal fordultak immár Mária királynőhöz, hogy a fiaik már nem élhetnek az ősi szabadság jogokkal. A királynő erre megerősítette azon szabadságjogaikban őket, hogy maguk közül választhassanak olyan városi elöljárókat és esküdteket, akik a királynő tisztségviselőivel együtt ítélkezhessenek. Miután Bosznia a törökök kezére jutott, a törökök ellen induló Mátyás király is látogatást tett Rácsában, ahol 1464-ben két napot töltött. Rácsát a törökök ezután, valószínűleg csak 1529-ben foglalták el.
A török hódoltság idejéből, fennmaradt egy Evlija Cselebitől származó leírás is, mely szerint: „ ..Rácsa, egy Száva menti, csodálatos település, mely a Száva egy dúsan zöldellő fennsíkján fekszik. Maga a vár, mely háromszögletű és téglából falazott, egy folyó-menti szikla csúcsán található…” . A korabeli Rácsáról, egy Kikle (?) nevű francia utazó is készített egy útleírást.
A felszabadító háborúk során, Rácsa 1699-ben került az Osztrák Monarchia fennhatósága alá. Már két évvel ez után, a településből egy kapitánysági székhelyet alakítottak ki, 100 gyalogossal, 50 huszárral és 100 határőrrel. Kb. ez idő tájt települtek be a szerbek is, akik 1733-ban már 14 portával és 62 lakossal bírtak. Az 1784-es esztendőben felújították a már régen romba dőlt rácsai erősséget. A felújított, korszerű rácsai erődöt maga II. József császár is felkereste, mely látogatás alkalmával, egy jó minőségű utat készítettek Rácsa települése és az erőd között. A 19. százedban az erődöt felhagyták, és egy 300 férőhelyes börtönné alakították át. A börtönben általában 180 fogoly volt, akiket 20 fegyőr őrzött.
Rácsa – Rača – (Castellum Racha, 1456. Castrum Racha, 1498). A Maróti családhoz tartozott, amikor kihalt a család a Báthoryakhoz tartozott egészen 1526. A XVI-XII. században a törököké. 1688-ban a császári katonaság visszafoglalja és ugyan azon a helyen, felépítenek egy új erődöt a Duna és a Száva lezárására.
Engel Pál adatai szerint: A középkorban Valkó vármegyéhez tartozó Rácsa (ma Sremska Rača), 1398/1403-ban a Zsámboki (Atyai; Kükei; Görögmezei) családé, ám e korban némi birtokviták is lehettek, mert birtokosként lépett fel a Maróti család is, akik ténylegesen 1403-1476-ig bírták. Ez után ecsedi Bátori Istváné lett (1477-1519.).
Magát a várat castellumként, 1465-1519-ig említik, míg a várhoz tartozó település, 1477-ben, oppidumként szerepel. A település, 1498-ban harmincad vámmal rendelkezett, míg a hódoltság idején (1570.) városi ranggal bírt, s mint ilyen, hane adóbeosztással, a rácsai nahije székhelye volt.
A vár/erőd mai állapota:
Az erőd a 19 sz végére magántulajdonba jutott, majd röviddel ezután értékesítették a vár építőanyagát. Az ezután következő bontás és anyagelszállítás olyan alapos volt, hogy a 2007-es terepbejárásunk során látható falazatmaradványokat nem találtunk. Az erőd nyugati részén még láthatóak a félsziget nyaka felé néző egykori bástyák bozóttal benőtt árkai, de alaprajzi beazonosításhoz bozótmentesítésre és feltáró ásatásokra lenne szükség. A látható árkok kb 15 m szélesek és 3-4 m mélyek. Az árkokat egykor mindkét oldalon szegélyező falazatot is elbontották. Az erődnek ezen a részén még felismerhetőek egyez elővédművek sáncai. Jól láthatóak a nyugati legszélső védővonal várárkai és sáncai. Az erőd délkeleti, Száva által védett részén sem épületmaradványt, sem sáncokat, vagy egyéb védműveket sem találtunk.
A vár/erőd megközelítése:
A várhelyet 2007. 03. 15-én, egy nagyobb, vajdasági/szerémi vártúra keretén belül kerestük fel. Maga a település a térképeken jelzett úton, viszonylag könnyedén megközelíthető. A mai Sremska Rača települését a Bosnyák határra vezető úton kell elhagynunk. Azonban, a határátkelőhely előtt, kb. 300 méterrel, balra le kell fordulnunk, egy parkolóba, mely egy kőzúzalékos, un. makadám útban folytatódik. Ez az út egy sóderbányának a kapujához vezet, melyen át nyugodtan keresztül mehetünk. Ha a sóderbánya kapuja zárva lenne, úgy egy jobbra kitérő, meglehetősen rossz úton, az egykori, erődöt kiszolgáló vasúti sínpár melletti, bakterházig megyünk. Itt újból vissza kell térnünk a bányából kivezető útra, s az utat követve, immár szabadon mehetünk, az egykori K.u.K határőr laktanyájáig.
Manapság ezt hívják tvrdzsavának, vagy garnizonnak, vagy kaszárnyának, jóllehet, ennek már semmi köze sincs az egykori erődhöz. Ez az épületmaradvány, egykor a Monarchia határőrlaktanyája volt, melynek bejárása szintén érdekes lehet . Maga az erőd, illetve annak csak bozóttal borított, s csak terepalakulatokban létező maradványai ettől jóval távolabb (kb. 10 perc), a Száva folyó által körülölelt félsziget délkeleti végén találhatóak.
A várat a fenti időpontban bejárta: Karczag Ákos, Szabó Tibor és Szatanek József.
Forrás:
http://sr.wikipedia.org; Sremska Rača
R. Šmit – D. Bošković: Középkori várak a Vajdaságban
