„…Vinodol fővárosa már régtől fogva Novi [25] volt, erre a nyilvánvalóan a különleges fekvése adott lehetőséget. A régiségét az itt fennmaradt népszokások, népviseletek és népdalok is tanúsítják. Még ma is megfigyelhető a noviak néhány különleges szokása, sőt az asszonyaik is rendszerint csak maguk között vannak. A néphagyomány is szokatlanul erős, ezért érthető, hogy miért éppen Noviból származik a Csengics Szmail aga halála című alkotás, melynek szerzője, Mažuranić bán, aki ezeket a hagyományokat a lelkében hordozta és, aki ezek kifinomult formáját a világ elé tárta. Novi város előzménye a római korban keletkezhetett, de bizonyára már lakott volt a rómaiak előtti időkben is. 1288-ban, Vinodol fővárosában, Noviban alkották meg a vinodoli törvényeket, melyben a tradicionális szokásjogokat és rendelkezéseket kodifikálták. Persze Novi is a Frangepánok kezében volt. 1449-ben, Mártom herceg kapta meg, Okliccsal, Starigraddal, Bribirrel, Kotorral és Bakarral együtt, majd 1481-ben, Mátyás vette magához a várat, hogy odaadományozza Frangepán Istvánnak és fiának, Bernátnak. Frangepán István és sógora, Zrínyi Miklós közötti, kölcsönös birtokegyesítési szerződés alapján a Zrínyiek kerültek a vár birtokába, de miután, 1580-ban, Zrínyi György és Miklós elállt a szerződéstől, a vár, Frangepán Gáspáré, Miklósé és Györgyé lett.
Ekkoriban azonban már a törökök gyakran Novi alá szálltak, de a velenceiek is rátámadtak a városra, először 1598-ban, majd 1613-ban és 1615-ben újból, amikor is Venier Markantun megostromolta várat és egy kis időre el is foglalta. Ám ezután Miklós herceg kijavítatta, sőt gyakran itt is tartózkodott, a halála után (1647.), testvérére, Farkasra maradt. Frangepán Ferenc Miklós, a család utolsó tagja, életének alkonyán, a saját kezébe tarthatta újra a család minden ősi birtokát.
1670-ben, Ernest Gall, zenggi alkapitány szállta meg a várat, ezután Novi a kamara alá tartozott, majd 1692-től a ljubljanai Banco Geföhlen Administration im Herzogtum Krain und Littorale Austriacum igazgatta ezt is, mely 1761-ben indítványozta a vár részbeni lebontását, amit meg is tettek. A maradványokat, 1768-ban, részben kijavították.
Novi várát teljesen átalakították a későbbi idők igényei szerint. A valaha négyszögletűre épített vár, legrégebbi részét egy „Kvadracnak” nevezett lakótorony erősítették, melynek földszinti bejáratát és hatalmas ablakait, az újabb korokban készítették, a régebbi szűk nyílások csak részben maradtak fenn. A torony lezárása valaha másféle volt, mint az ma megfigyelhető. A jelentéktelen pártázata csak későbbi. A torony előtt egy később épített rondella volt, amit még az 1858-as kataszteri térképre is feltüntettek. Ebben az időben a várat kicsiny házacskákkal vették körbe, melyek a vár falaihoz simultak és csak az újabb időkben távolították el őket. Az ellenkező oldalon egy kör alakú torony állt, mely a Nagy (Vela) kaput őrizte, amíg fölöslegessé válva, le nem bontották őket. Fönnmaradt viszont a két torony közötti épületszárny, a szabálytalan homlokzatával, melynek szerkezete mögött, tágabb-kisebb termek voltak, amik őrszobaként, raktárként, börtönként és községi hivatalként szolgáltak. A második szinten egy nagyterem van előszobával és egy nagyteremvégi helyiséggel, melyből abba a szárnyba lehet átmenni, amelyikben jelenleg egy iskola van. Ennen a nagyteremnek fennmaradt, de nagyon rossz állapotban a régi fából készült mennyezete is, kék alapon fehér ornamentikával, valamint két ülőfülkés ablaka is. Magába a várba valaha ott lehetet bemenni, ahol most az iskola van: itt volt a várkápolna is. Az északi szárnya már rég óta nincs meg. A hagyomány úgy tartja, hogy az északi oldalon is két torony volt, az egyik kör alakú, a másik négyzetes.
Novi, 1463-ban a modrusi káptalan székhelye lett, amit Kristóf püspök telepített ide. Itt alapította meg, 1462-ben, Frangepán Márton herceg a pálosok kolostorát, amiből a temetőkápolna maradt fenn, s melynek boltozata 1916-ban omlott be.
25] Laszowski: Hrv. Povj. Građevine, I. 225. (Horvát történeti építmények, I. 225 oldal)…”
---/---
Engel Pál adatai szerint:
„…A magyar történetírásban is Novi-ként ismert vinodoli vár, mint castrum a Frangepánoké volt. Osztozkodásukkor, 1449-ben Márton grófnak jutott (Frangepán I. 370). Frangepán Mártoné (1468-79), akinek halálával Mátyás lefoglalta (1491: Frangepán II. 196). Zálogként a királytól (ez a Novi?) a modrusi Frangepánokhoz kerül vissza (1527).
---/---
A kastély mai állapota:
Novi Vinodolski az elmúlt években, többször is felkeresésre került, noha „váras” szempontokból nem igazán jelent komolyabb értéket, azonban egy környéket érintő üdülés, vagy túra kapcsán mindenképpen érdemes felkeresni. A Frangepán kastélyt, miután 1671-ben a Zrínyi-Frangepán összeesküvés után kifosztották, 1750-ben egy hatalmas földrengés érte. A romossá vált épületegyüttesnek 1761-ben elbontották a kétharmadát, míg a maradék egyharmadban a vinodoli uradalmat közvetlenül irányító kastellánusnak alakítottak kis szálláshelyet. Miután az 1848-as reformok következtében tönkrement a Novi-i uradalom, a kastély a városi önkormányzat tulajdonába került, mely a maradék épületekben a 19. szd. végén iskolát és adminisztrációs központot alakított ki. Az egykori kastélyra így mára csak a Kvadrac-nak, újabban Turnac-nak is nevezett, 18 méter magas, 13. századi lakótorony és az egykor a kastély-együttes északi oldalát határoló egykori lakóépület, külső falazata emlékeztet. A toronytól délnek haladó, most állami intézményeknek helyt adó palotaépület külsejében már teljesen 19. századi épület, így kinézetében nem üt el más középületekétől. A kastélyhoz tartozó, egykor falakkal övezett váralji település is teljesen elvesztette erődített jellegét, csak a déli és északi részén figyelhető meg némi falmaradvány. Az Óváros mérete és szűk, kanyargós utcaszerkezete, máig megőrződött, s a várostérképeken jól kivehető.
A vár alatti, szárazon rakott falakkal övezett, karsztos völgyteknőben építették fel a Szt. György temetőkápolnát. A temető érdekessége az ide temetkező polgárok sírjait fedő kőlapok, melyhez hasonlók egész Vinodolban nem találhatók.
/Szatanek József/
Forrás:
Đuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb.
