Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében
Belaj, Horvátország, Horvát-Szlavónország, Modrus-Fiume történelmi vármegye - Stari Grad
- Áttekintés
- Történelem
- Fotók
- Ábrázolások
- Térkép
- Szállás
Belaj - Stari grad - topográfiai pont
Belaj, Stari grad – Belaj vára
Vármegye: Modrus-Fiume vármegye, Szluini járás (1914.)
Ország: Horvátország
Régió: Horvát-Szlavónország
Helységnév 1: Belaj
Helységnév 2: Belaj na Korani
Várnév 1: Stari grad, csak, mint topográfiai név!
A vár története:
Belaj
vára nincs többé. A katonai hatóságok, 1834. körül, adták ki a parancsot a romok teljes elbontására. A vár 1639-es rajzát, Pieroni készítette el, és erről készít M. Stier is egy rajzot 1660-ban. Eszerint egy négyzetes lakótornyot, falakkal öveztek, melybe egy kaputornyon át lehetett bemenni. Valaha Sztenicsnyák (Steničnjak) alá tartozott, Belaj, ahol már 1360-ban megemlítették a Mogorovich nembéli, nemes Tomasichokat, sőt Mátyás király meg is erősítette őket minden Korana folyó körüli javaikban. Miután, 1535-ben, Tomasich Gáspár Törökországba szökött, sőt törökké is lett, a várat Ferdinánd király odaadta Kruzsich Péternek. A várat a törökök sorozatban támadta úgy, hogy Pieroni, 1639-ben már felhagyva és pusztán találta. Vétel útján, 1638-ban Paradeiser Rudolf szerezte meg, a későbbiekben Sauran Frigyes gróf bírta, majd a Prešen család. 1768-ban a Katonai határőrvidék foglalta le Belajt.
Forrás: Gj. Szabo
– Sredovječi gradovi… Zagreb, 1920.
--- / ---
Bővebbet: Branko Nadilo
, Szluin és Károlyváros közti térség várai, A horvátországi „Građevinar” folyóirat 2003/55. évfolyamának 01. száma.
--- / ---
A vár mai állapota:
A vár bejárása 2009. 03. 21-én történt Keserű László és Szabó Tibor társaságában. A várról semmit sem lehet írni, mivel a 20. század közepétől a várhegyet intenzív bányászat alá vonták, így a vár helyén csak egy hatalmas bánya található. A kőbánya melletti házban lakó idős helyi lakos elmondása szerint a vár egy, az út fölé meredő sziklatetőn állt, s a vár területére a II. világháborúban, németek és usztasák fészkelték be magukat.
Az egykori vár helyén található kőbányát, Karlovacról kiindulva érhetjük el úgy, hogy a várost a Plitvicei tavak irányában hagyjuk el, majd átkelünk a Mrežnica, Korana folyók kettős hídjának mrezsnicai hídfőjén, majd a koranai hídfő előtt jobbra, délnek fordulunk Logorište – Barilović jelzés tábláknak megfelelően. Az elágazás után, kb. 4 kilométerrel érjük el a bányát, de miután néznivaló nem akad, így tovább is mehetünk.
/Szatanek József/
--- / ---
Belaj
Károlyváros (Karlovac) Rakovac-i városnegyede fölötti Udbinja-ról, egy meglehetősen termékeny síkságra lehet rálátni, amit a Korana és a Mrežnica folyók öntöznek, s amit a szluini dombvidék, a Martinščak hegy (G. Velemerič), a Šišak hegy (Belaj-tól nyugatra) és a Vinica kosa (Duga Resa-tól keletre) vonulata. Ezek a dombok nem csak a szemnek kellemes, szép alakú ormai miatt érdekesek, hanem történelmi szempontokból is.
A Martinščak domb tetején, ma is látható az ősi Szt. Márton templom, és ugyancsak állt itt egy templom János archidiakónus idejében (1334.), csak a hegyet akkoriban még Goricának nevezték (Goricát mások, pld. Laszowski, Donji Budački-ba teszik), s erről kapta az ősi goricai megye, valamint a goricai főesperesség (archidakónátus) a nevét. A különlegesfajta, fekete márványbányászatáról nevezetes vinicai domb aljában volt valaha a híres Štešković Gergely kastélya, akinek a felesége Veronika, a 15. és 16. szd. leghatalmasabb főurának, Frangepán Bernárd a leánya volt. A térség közepén álló Šišak egyik ormán állt még 60 évvel ez előtt is Belaj vára, melynek földesúri alárendeltségébe tartoztak a környékbeli falvak.
Ma már nem ismerhetjük Belaj vár romjait, miután a katonai határőrvidék hatóság 1834-es utasítása alapján alapjáig elbontották, hogy anyagából Kamenjak településénél, a Korana folyó mellé malmot, illetve Károlyvárosban házakat építsenek, noha a környéken mindenütt jó minőségű kőanyag található, amit különösebb nehézség nélkül és viszonylag kis költséggel el lehet szállítani. Ma már semmit sem tudhatnák arról, hogy milyen is lehetett ez a vár, ha nem maradt volna fenn két régi ábrázolása, melyek egyikét 1639-ben Giovanni Pieroni itáliai hadmérnök készítette, amikor a horvát végvidék várainak feljavításán dolgozott. A másik rajzot Martin Stier bécsi hadmérnök készítette 1658-ban, aki Lipót király megbízásából tevékenykedett Horvátországban [1]. Mindkettőjük rajza, a már felhagyott, tető nélküli, de még teljes magasságú és jó állapotú falakkal bíró Belajt ábrázolja. Jól megkülönböztethető a vár közepén álló, hengeres és magas torony, melynek a vár többi része támaszkodott. Belaj, amilyen volt a 17. században olyanná lett a felújítása után is, és maradt is ugyanolyan egészen a lebontásának pillanatáig. A várnak a földszinten kívül, csak egy emelete volt, de így is meglehetősen magas volt. A vár nagytornyának az első emeletén, öt szoba volt, míg a földszinti szintjén a konyhán kívül, négy másik helyiség volt. A főtornyon kívül, a kapu fölött is volt egy kisebb torony, melyben a Szt. Vidnek szentelt várkápolna is helyet kapott. A felsőszinten, egy vasból készített erkély volt, melynek magasából beláthatták a vár által uralt közeli-távolabbi környéket és a jövevényeket. A vár alatt egy szerény építésű, részben ma is álló majorság volt, mely a későbbiekben a szluini ezred tisztjeinek a szálláshelyéül szolgált. A vártól nem messze, északi irányban egy barlang van, amit a török időkben megerődítettek és a védelemre alkalmassá tettek. A várat tehát 1834-ben úgy elbontottak, hogy ma már az alapjai sem ismerhetők fel, s a helyén csak kődarabok, homok és mész található [2].
A Mogorovics nembeli Tomasics István fia Miklós némi földeket birtokolt Rečica-ban (Karlovactól 10 kilométerrel keletebbre), amelyeket eladott Beke unokáinak, Tamás fia Miklósnak, Paskinak, Mihálynak, Istvánnak és Ivánnak [3]. A Tomasicsek sok más nemeshez és lakoshoz hasonlóan a Száva és a Kulpa mentére, Horvátország tengermelléki és hegyvidéki területeiről, különösen Likából települtek át onnan, ahol a Tomasicsek ősei a Mogoricsok, vagy Mogorovicsok a középkor folyamán éltek. Tomasics István literátus kérelmére, aki minden valószínűséggel Péter fia volt, Mátyás király 1481-ben megerősítette a Tomasicsokat minden Korana menti és Kulpa környéki birtokukban [4]. Nevezett Tomasics István, az okiratban szereplő Podbelaj, Pećnik, Strelač Bukovica, Rečica és Gradna falvakban található javait és jobbágyait, még ugyanezen évben, a zágrábi káptalantól át is vehette. István fia Tamásról 1492-ben megemlítik, hogy Broz bírón kívül, Podbelajban 11, Pečnik-ben 8 és Strelač-ban 10 jobbágy volt az övé. Tamást újból megemlítik Ulászló király adománylevelében, melyben leírták a néhai Tomasics Tamás preadiumait: Korana-t, Vrbano selo-t, Pavlekov selo-t, Kraljevica-t, Kraljeva-t és Gola gorica-t. Ezek a javak, még 1592-ben is Tomasics Tamás és István birtokában voltak [5]. A belaji birtokon, a jobbágyokon kívül más nemesek is éltek. Pld. Kanizsai Orsolyának Sztenicsnyák birtokába való 1532-es bevezetésénél, Vidasics Iván belaji nemes tanúskodott, míg 1560-ban Belajban szolgált a belaji uradalom Korana menti járásában található, Dimitrov vas-i, nemes Derencsin Miklós. A török időkben a Korana Velemerić alatti szakaszánál egy Derenčinov brod-nak nevezett igen fontos átkelő és rév volt megtalálható. Lehetséges, hogy Derencsin Miklós, annak a híres Derencsényi Imre bánnak a családjából származik, aki a szerencsétlen udbinai csatában esett fogságban, majd az isztambuli börtönben halt meg. A 16. szd. folyamán számos Tomasicsot említenek meg, akik a belaji uradalom nemesi családjaiból, a Gusicsokéből, a Hrendicsékéból, a Blazsevicsékéból vettek feleséget maguknak. Úgy véljük, hogy a híres horvát krónikás, Tomasics Iván is a belaji Tomasicsok leszármazottja volt. Az ő krónikájából és az ő elbeszéléséből ismerjük leginkább azokat a hadi eseményeket, amelyek a mai Karlovától Bihács felé, a Kulpa és az Una középső szakasza közti térségben zajlottak. Az kétségtelen, hogy Tomasics Iván hosszú időn át, egy Belaj közeli, (sztenicsnyáki, vagy szluini) ferences kolostorban élt.
A meglehetősen tekintélyes és vagyonos belaji Tomasics család, a 16. és 17. szd. folyamán, kétségbeejtően szorongatott helyzetbe került. Ám szerencsétlenségük és elszegényedésük, az általános és az egész lakosságot érintő nyomorúság mellett, leginkább a család egyes tagjainak, vétkének és hitványságának köszönhető. Tomasics Gáspár 1535-ben átszökött a törökökhöz és törökké lett, ezért Belaj várát Fredinánd király a hős Kruzsics Péternek, a Split közeli Klissza vár kapitányának adományozta [6]. Tomasics Iván, 1568-ban megölte fivérének, Tomasics Miklósnak fiát, tehát saját született unokaöccsét, Mátyást. Iván ezért elveszette atyai jószágát, amit Miksa király, szluini Frangepán Ferenc grófnak adományozott. Persze a korra jellemző módon, a királyi határozatokat sokszor figyelmen kívül hagyták, így nem került Belaj birtokába se Kruzsics, se a szluini Frangepán bán sem, aki három évvel később, búcsút is mondott e világnak.
A török betörések, az ínség, valamint annak következtében, hogy a végvidékre, a legkülönbféle idegen katonai parancsnokok jöttek, a belaji uradalom teljesen megsemmisült. Belaj vára alatt, talán ott, ahol ma a Szt. Dorottya templom alatti táborhely található, egy borzalmas csata zajlott le 1528. október 5-én a török és a horvát, végvidéki csapatok között. A kb. 5.000 főt kitevő török sereget a bosnyák pasa vezette, a horvátokat Karlovics Iván bán parancsnokolta, a brinjei, vagy terzsáci Frangepán gróffivérekkel, Vukkal és Kristóffal együtt. Kétórányi folyamatos csatározás után, a törökök megfutottak, 700 halottat hagyva a belaji síkon. A bosnyák pasa és az udbinai kapitány súlyos sérüléseket szenvedett. A hős Karlovics bán, 18 sérülést szerzett, de ezt a balesetet a krajinai katonáktól kapta, akik töröknek nézték a horvát viseletbe öltözött bánt [7]. Belaj vára és települése ellen, három támadást jegyeztek le. Az 1574-es támadást, a bán és Draskovics György zágrábi püspök jelentette Miksa császárnak. Eztán 1576. december 01-én, Kapidzsi bosnyák pasa 1.500 lovassal támadt Belajra, ahonnan elhajtott 100 embert, majd visszafelé a Korana mentéről, további 70 embert ragadt el. A Szluinra támadni akaró törökök egyik rablócsapata 1581. február 27-én rátámadt a belaji vásárra, ahonnan 30 embert ejtettek rabságba, ám ezúttal a törökök pórul jártak, mivel a rájuk törő horvátok kiszabadították a rabokat, míg 85 törököt levágtak és 40-et rabságba ejtettek [8]. Kétségtelen, hogy több ilyen támadás is volt, mire elpusztult a vár és a vár alatti kicsiny mezőváros, valamint a belaji hátország. Sőt annál mindenesetre sokkal korábban, hogy Pieroni hadmérnök 1639-ben felkereste az elhagyott, tető nélküli várat.
Tomasics Kristóf fia, Tomasics Pál egy meghatalmazottja által, 1638-ban, Erdődy Zsigmond bán előtt, 800 forintért és egy felszerszámozott lóért eladta az addig ilyen-olyan módon használt atyai birtokát a maga és Tamás fivére nevében, de a többi fivére engedélye nélkül, gróf Paradeizer Rudolf, akkori zsumberki kapitánynak. Az eladás okának a szerződésben a töröktől való ínséget és a keresztény végvidéki katonaság gonosz és erőszakos viselkedését említették meg. Az atyai örökségét áruló, elszegényedett eladónak azért szerencséje is volt, mivel a szerződésbe belefoglalták, hogy a Tomasicseknek örökös joguk van Belajban fizetett strázsákként szolgálni. Ám az utódjai a szerződés eme kitételét már kevésbé tudták kihasználni, mivel sohasem engedélyezték, hogy királyi költségen tartsanak őrséget Bilajban, a Paradeizer grófok meg közismerten önző emberek voltak, akik a végvidéki szolgálatban csak a hasznukat lesték és a világért sem vettek volna magukra bármilyen terhet, vagy költséget. Belajt, Paradeizer Rudolf után fia, Johann Ernest örökölte, aki szintén zsumberki kapitány volt. Miután Ernest 1694-ben meghalt, a javait özvegye, Margit, született Lamberg grófnő vette át. Ekkor kezdte el követelni a báni szék előtt Tomasics György fia Kristóf, az apja és Tamás nagybátyja birtokrészeinek a visszaadását azzal, hogy Paradeizer Rudolf jogtalanul vásárolta meg. Eztán Belajt csakugyan a Tomasicseknek ítélték, de az ítéletet sohasem hajtották végre. Johann Ernest Paradeizer özvegye utóbb férjhez ment Jurics báróhoz, aki Belajt az egész oklevéltárával együtt leányára, Jurics Éva Dorottyára, Sauerau Frigyes gróf feleségére ruházta át. Tomasics Kristóf 1706-os halála után, a határvidéki államkincstár formált jogot Belajra, s mint örökös nélküli jószág elkobozta azt, majd a lefoglalt birtokba, Zdencsaj Ferencet, a Novi vár (Novigrad na Dobri) harmincadosát helyezte. Ez ellen a károlyvárosi főgenerális, Hannibal Porzia gróf tiltakozott annak ürügyén, hogy Belaj nem a bán, hanem a generalitás jurisdictiója alá tartozik és Belajt, Sauerau jogi képviselőjének, Ivan Mika Prešerna károlyvárosi strázsamesternek adta használatba. Ettől kezdve, majd 60 éven át, a belaji birtok és jobbágyai előbb a határőrvidék, utóbb a nemes Prešerna család kezén volt, akiknek leszármazottjai ma is Horvátországban élnek. A beláji uradalomnak aránylag kevés szántója, de annál több erdője és szőlője volt. Különösen a Vinica oldalában lévő szőlőket művelték, olykor száz kapással is. Jellemző adat, hogy a Mrezsnica menti Szt. Péter plébánia urbáriumában rögzítették, hogy 1699-től a mrezsnicai plébános minden évben átvehetett Belaji várban egy bőszárú nadrágot, amikor a keresztényeket összeírja.
Miután 1768-ban Belajt újra a katonai határőrvidék területéhez csatolták, azzal az ürüggyel, hogy még katonahiány van, kiállítottak, majd Károlyvárosba küldtek egy küldöttséget báró Koller elnöklete alatt, báró Patacsics horvát képviselő és Szpisics Péter protonátor tiltakozása mellett. A küldöttség elérte célját, mert militarizálták a közeli Kupa és Mrezsnica menti jószágokat, valamint a belaji uradalmat is. Belaj és a Korana menti új malom bérletéről úgy döntöttek, hogy legyenek Prešerna Vid őrnagyé 22.137 ft, 53 krajcárért, míg az uradalom legyen a sztenicsnyáki Drakovics János grófé 13.128 forintért. A 19. szd. elején, a belaji vár még tüzérszertárként szolgált, de 1850-re már teljesen rom volt.
A várban eleinte határvidéki tisztek laktak, majd utóbb, egészen a lebontásáig raktár volt, miután a tiszti lakot a várhegy oldalában lévő régi épületben alakították ki, mely korábban uradalmi majorság volt.
A birtokukat vesztett Tomasicsok a terzsáci Frangepán grófok szolgálatába menekültek, s áttelepültek a Bosziljevó melletti Lescsébe (Lešče), ahol ma is élnek, igaz meglehetős szegénységben, egy foltnyi telekre összezsúfolt házaikban. Már az 1650-es bosziljevói urbáriumban is találkozhatunk szabados, ilišnjik (? olyanok, akik a robot mellett minden jövedelmük ötödét kellett odaadniuk) és jobbágy Tomasicsokkal. II. Ferdinánd király 1622-ben nemesi levelet adományozott Tomasics Miklósnak, majd 1661-ben Lipót király megújította Tomasics Iván és Pál nemességét. Terzsáci Frangepán György gróf mentesítette minden kötelezettsége alól Tomisics Pált, „s minden kisebb és nagyobb jövedelme alól, mit Bosziljevó várának volt köteles adni”. Sok más oklevél mellett ezt az okiratot is máig őrzik a Tomasicsok, mint az elmúlt idők emlékét.
[1] Az itáliai Pieroni horvát várleírásai és rajza a ljubljanai Rudolphinum-ban találhatók, a „Relazioni di a. 1639, collectio bar. Erberg” cím alatt. Martin Stier csodálatos képeit, rajzait és térképeit tartalmazó két kötetet, a Bécsi császári udvari könyvtárban őrzik.
[2] Részletesebb lásd E. Laszowski horvát nyelven összeállított gyűjteményében, a Belaj vári uradalom 1739-es leírásában. Az elmúlt korok Belaj váráról egy színes rajz is volt a birtokunkban, de sok évvel ezelőtt átadtuk Ivan Kukuljević-nek, s az óta nincs meg.
[3] N.R.A. fasc. 1311. no. 1. korábban a horvát országos levéltárban, ma Budapesten.
[4] Itt közöljük Mátyás király, 1481. augusztus 24-én kelt oklevelét, mely így szól:
[5] A zágrábi káptalan levéltárában, spis. no. 175.
[6] Transsumpt. don. a horvát országos levéltárban.
[7] Dimitr. Geschichte Krains, II. Theil, p. 120.
[8] Fürnembe Schaden. Kriegsarchiv Wien, f. 3. no. 9.
Forrás: R. Lopašić:
Oko Kupe is Korane – Matica Hrvatska, Zagreb, 1895.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
Ajánlott látnivalók | |
---|---|