A Babonicsok által épített, kb. 10x10 m-es toronynak már csak az egyik sarka és a sarokhoz tartozó oldalfalak állnak, igaz majd, teljes magasságban. A toronytól nyugatabbra egy magában álló fal van, amely a palotaszárnyat záró toronyhoz tartozhatott. E fal környékén volt a belsővár kapuja is. A két tornyot (?), egy patkó alakú palotaszárny kötötte össze. A „palotát” alkotó, földszinti helyiségek kiosztása jelenleg is jól megfigyelhető, de rendeltetésük már nem megállapítható. A nagy torony északi és keleti oldalán egy fal-szoros maradványai sejthetők. Az 1537-es török foglalás után a törökök egy, a vármagot 2/3 ívben körülfogó alsóvárat alakítottak ki, a szokásos, sokszögletű bástyákkal (tabija). Az alsóvár kapuja északon nyílott. A kapuhoz egy ma is jól kivehető út vezetett fel. A külsővár falai helyenként már csak nyomvonalaiban létezik. A külsővár északi falának közepén, a falon belül, egy kb. 6x6 méteres, kövezett plató látható. Talán egykor itt állhatott a török várak nélkülözhetetlen kelléke, a dzsámi.
A vár teljes területe beerdősült, így felkeresése, csak lombmentes időszakokban javasol.
A várat 201. 04. 16-án bejárta: Keserű László, Szabó Tibor és Szatanek József.
---/---
Ćiro Truhelka: Naši gradovi (NADA; 1902. 11.15., no. 22. 301. oldal)
A Szána menti Blagaj vár (Blagaj na Sani)
Noviból felkerekedve (Bosanski Novi), majd a Szána (Sana) folyó vizének jobb partján haladva érjük el a „Szánán túli”, Blagaj-i vasúti megállót. Itt ömlik a Szánába a Lucsica (Lučica), vagy a helyiek által Rijekának nevezett patak. E patak mentén haladunk egészen addig, míg nem egy meglehetősen meredek, erdővel benőtt kimagasló hegyhez érünk, melynek csúcsán megpillanthatjuk Blagaj vár romjait. A helyiek ezt a várat ma Dervisek tornyának (Derviši kula) nevezik. A vár alatt ered a Bég forrása (vrelo Begovac), melynek vize a közelben lakók elmondása szerint rózsaillatú és gyógyhatása is lehet, mert ha fejfájósak, vagy más gyengeségben szenvedők ittak belőle, újra egészségesekké váltak. Magáról a várról a helyiek egy szép legendát mesélnek, amit a költők tovább is színeztek, de sajnos a történeti tényeknek nem felel meg. Mesélik, hogy a várat az aranykorban építette egy király, amikor az ökrök még aranyszarvat viseltek. A király, a Kővártól (Kamengrad) hatóra járásnyira lévő Blagaj vár tornyának legfelső szintjét használta szerelmi légyottjainak színhelyéül, melynek ablakából távcsövön keresztül nézve választotta ki a szerelmeit. Egyszer aztán a törökök ostrom alá fogták a királyt a várában, de ártani nem tudtak neki ártani egészen addig, míg el nem a várban az élelmiszer. A király emiatt a feleségével szökni kényszerült, de hogy a vára ne kerüljön törökkézre, a szökését megelőző éjjelen, a toronyba lőport hordatott. A menekülő király az úton maga után szórva a lőport, biztonságos távolságból begyújtotta azt, levegőbe röpítve a várát és a várat időközben elfoglaló törököket. Ezért e, vagy másért, a valaha tágas várból ma már szinte semmi más nem látszik, mint két, fallal összekötött, négyszögletes torony, melyek romjai alapján feltehető, hogy aknával robbantották fel, így adva táptalajt a fenti mesének. A többi falat az idő döntötte le, míg az alsóvár falait a bozót úgy benőtte, hogy csak itt-ott látszódnak épületek falai. A várat valaha egy viszonylag nagyterületet körbezáró, szabálytalan alaprajzú védőfal övezte, mely a keleti oldalon egy derékszögű sarkantyút képezett. Ebben a szögletben lehetett egykor a várkapu, s még egy őrház alapfalai is megkülönböztethetők. Az északi fal mentén haladva, egy kisebb épület romjaihoz érünk, mely már az indákkal sűrűn benőtt külsővárban állt. Itt egy kút is található, melynek védelmére feltehetően egy bástyát is készítettek. Az egykor ültetett vesszők, a vár területén szerteszét kinőtt hatalmas bükkfákkal együtt, teljesen elvadulva, burjánozva minden benőttek. A külsővártól egy félköríves fal indul, mely már a belső udvart övezte, melyen két, négyszögletes torony állt. A tornyok közül a keleti jóval magasabb volt a nyugatinál. Az egykor 25 méter magas keleti toronyban máig hat emelet figyelhető meg. A tornyokat övező fal 2 méter vastag, s szépen faragott kövekből épült. A nagytoronynak, egy hosszúkás épület támaszkodott, mely a várban élők lakhelyéül szolgálhatott.
A két torony között egy kisebb, szintén falakkal övezett udvar található. A vártól nem messze, a várhegy déli oldalában egy régi, félköríves apszissal ellátott templom romjainak helye figyelhető meg. Feltehetően a várlakók ebben a templomban könyörögtek az Úrhoz. A templom körül egy temető is volt, melynek sírjait hatalmas kőlapokkal látták el. A ma már csak romjaiban létező, Szána menti Blagaj vára egykori méretei alapján, Horvátország egyik legjelentősebb vára lehetett a középkorban.
A vár mai neve, Derviši kula (kb. Dervisi torony, vagy Dervisek tornya), ami a szomszédos, Derviši falu nevéből ered, holott a vár neve már régtől fogva Blagaj volt, sőt a vár tartozéka volt majd minden falu a Szána mindkét oldalán, ahol ma is viseli két falu a Blagaj nevet (Blagaj Rijeka és Blagaj Japra).
Valaha Blagaj ősi várában székeltek Horvátország egyik legnagyobb hatalmú főurai a blagaji Babonics grófok, akik a római, lateráni Ursináktól eredeztették magukat. A család horvátországi ágának őse, a Karintiából áttelepült Miklós fia István volt, aki Hermann goricai gróf leányát vette feleségül, akivel jegyajándékként Gorica birtokát is megkapta. István elszánt katonaként védte Horvátország határait Michowsky Albert támadásának idején, ezért ajándékként a Szána menti Vodica birtokát kapta meg. Imre király az adományt, 1200-ban egy oklevéllel is megerősítette melyben részletesen leírták a címerüket is, amit a blagaji comesek, s így István is, illetve örökösei is használtak. A pajzs alakú címer tetején egy sisak volt, míg a pajzs felső felét egy koronát viselő, karmait kiterjesztő oroszlán foglalta el. István fia Babonig-nak öt fia volt, akik közül kettő elhalt, így Babonig jelentős birtokait az örökösök háromfelé osztották. A Szána és az Una alsó szakasza menti területekre kiterjedő vodicai birtokot 1314-ben, II. Radoszláv kapta meg, aki attól kezdve bírta ezt a vidéket, s megalapítója lett a Babonicsok ágának. Radoszláv ide, a Szána fölé emeltette Blagaj várát, melyről aztán a Babonicsokat, balagaji grófoknak kezdték nevezni. A Babonicsok aztán királyi adományok és vásárlások útján növelték tovább a blagaji uradalmukat, de nem csak a Szána mentén, hanem az Unaháton (Pounj) is.
Miután a Blagajiak más vidékeken is jelentős birtokokat bírtak, így Horvátország leggazdagabb és leghatalmasabb főurai közé számítottak. A megerősödő Blagaji ház védőszárnya alá húzódó környékbeli kis és középnemesek is mind a hűségükre tértek, s ezáltal annyira megnövekedett a Balagji grófok hatalma, hogy jó néhányszor Horvátország sorsát is megrengették. Babonics Radoszláv, már 1281-ben megvásárolta az Unahát legjelentősebb várát Osztrozsácot, majd 1360-ban királyi adományként megkapták Krupa és Otok várait is. Messzire vezetne bennünket, ha most neki állnák ismertetni a Babonics bánok történetét, vagy ha megrajzolnánk történeti szerepüket, amit az Árpádház kihalása és az Anjouk horvát-magyar trónra jutásának időszakában betöltöttek. Érdekfeszítő lenne még a Balagajiaknak a nápolyi ház és Durazzói Károly érdekében kifejtett tevékenysége, vagy, hogy támogatták Tvartkó bosnyák királyt és Hervoja nagyfejedelmet Zsigmond király elleni harcukban, valamint hogy fosztották meg őket a fenti és más „rosszaságaikért a birtokaiktól, s hogy kapták azokat újból vissza. Itt és most elég legyen csak annyit megemlítenünk, hogy a krajinai várak zömét a Blagajiak birtokolták (amelyekről sorozatunk később folytatásában fogunk megemlékezni), ám azon kisebb várak is melyek nem az ő tulajdonukban voltak, azok is elismerték hatalmukat.
Mindezek ellenére, a Blagajak emléke ma már csak egy árnyék hajdani váruk romjainak helye fölött, s ha valamire mondható, hát rájuk nagyon: „sic transit gloria mundi”. Ledönthetetlennek hitt váruk köveit lőpor szórta szét, s a Blagaji nemzetség is nyom nélkül eltűnt az itteni népesség emlékezetéből, s csak azok emléke maradt meg némileg, akik báni tisztséget viseltek, vagy hazájuk érdekében harcoltak. A török ellenes harcokban is ritkán említődött meg Blagaj várának neve, így valószínű, hogy már a török hódítások első hullámában elfoglalták, s utána a jelentőségét vesztette, vagy s ez a valószínűbb, Blagaj várának jelentősége a közeli Novi várának felépültével szűnt meg, hisz Novi jóval fontosabb helyen feküdt, mint a hegyek közé zárkózott Blagaj vár.
A történetírók Blagaj történetét máig 1512-vel fejezik be azzal, hogy a várat ekkor döntötték romba, ami azon a helyi hagyományon alapul, hogy a várat az utolsó tulajdonosa lőporral levegőbe röpítette.
Ám Blagaj várát ekkor még nem rombolták le, mivel a török hódítok 1512-ben erős, müsztahfizokból (fizetett várőrző) és alufedzsikből álló helyőrséggel látták el. Ezt egy régi, szarajevói oklevélgyűjteményből (sidžila) tudhatjuk, amit a szarajevói Gazi Huszrev bég könyvtárban őriznek. Ebben a gyűjteményben különböző eseményeket rögzítettek a 16. század hatodik évtizedének közepéről. A gyűjtemény 226. oldalán azt írják, hogy a hidzsret naptár 963. évében (ez 1555, november 16-al kezdődött), a szarajevói bíróságon megjelent egy havaledžija (küldött?) a Blagaj vári müsztahfizek képviseletében, egy bizonyos Hasszán hadzsi fia Oszmán, hogy átvegyen Husszein bégtől 15.000 akcsét, ami még visszamaradt a várat őrzők hat havi zsoldjából. Az átadás-átvételnél tanúként jelen volt még Sirri bin Ilijas, Bali-kethoda bin Ahmed, Timurhan bin Ibrahim és Mehmed bin Turhan is. Ezeknek a müsztahfizeknek a fizetését a szreberniki kerület (mukata) fizette, amelynek eminje (biztosa) ez időben egy bizonyos Abduldzseli bég volt, akinek a meghatalmazottja volt az előbb említett Husszein bég. Ebből a feljegyzésből megtudhatjuk azt is, hogy Blagaj vára az 1537-ben megszervezett klisszai szandzsák alárendeltségébe tartozott. E szerint, Blagaj várának még 1555-ben is volt helyőrsége és ez alapján biztos, hogy még később is.
/Szatanek József/
