Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Krupa vára jelenleg az 1977-es beavatkozások utáni állapotban van. A vár falainak magasságát egységesítették, így kiemelkedő pontot egyedül a délkeleti saroktorony mutat. Az impozáns látványt nyújtó vár területének nagy része gondozott és parkosított, a keleti oldal kivételével.

A vár és az egykori váraljai település mindenképpen megtekintésre ajánlott.

A várat bejárta 2010. 04. 16-án, Keserű László, Szabó Tibor, Szatanek József.

A vár története Engel Pál adatai szerint:

Krupa (Zágráb m., ma BH.)

Castrum. Királyi vár, 1361-től Babonics István fiaié adományul, magvuk szakadtával (1381: Blagay 177) ismét a királyé és a szlavón bánság tartozéka. 1396-ban Zsigmond Hrvatinić Vuk bánnak adta (Blagay 187), 1405-ben megpróbálta visszafoglalni (vö. Zs. II. 4201, 5593), 1408-ban már az övé (DF 230878, Alsószlavónia 319), de 1410-ben a szlavóniai hadak újból megostromolták (Zs. II. 7567, 7873). Ezóta ismét a szlavón bánok kormányozták. 1423/29 között a Cilleiek vették zálogba (1437: Engel 202). Ulrik halála után, 1457-ben V. László vette birtokba. A Cilleiek kihalása után kapitányaiktól 1458-ban Frangepán Márton magához váltotta (övé 1458: Dl. 83746). 1464-ben Mátyás királyi kézbe vette (Blagay 367; övé 1467: Isprave 2634) és a zenggi kapitányok, majd a szlavón bánok igazgatták. Mátyás Corvinnak adta (1490: Dl. 19657), de zálogul Egervári László bán kezén volt 1491-től (Dl. 19746) 1493-ig (Dl. 19957), és Corvin csak ezután jutott a birtokába (itt keltez 1497: Dl. 98367). Tőle (1504 előtt) enyingi Török Imréé lett, aki 1511-ben bírta (Dl. 106083/17). 1520-ban Brandenburgi Györgyé.

– Rom az Una jobbpartján, Bosanska Krupa mellett (ALBH 1.188; Kreševljaković 35; Fügedi 159; Engel 128).

Várnagyai:

Babonics István bán fiai, Dénes és Pál honorbirtokosok 1361-01-28 -ig

Tamás zágrábi alisp. (Csupor Pál báné) 1413-05-18 (Zs. IV. 605)

várnagyok, zágrábi alispánok (Csuporé) 1413-07-15 (Zs. IV. 861)

Cékei Márton zágrábi isp. [Csuporé] 1415-04-27 (Zs. V. 555)

Ervencei Miklós és [Szencsei] Tibold fia László (a királyé [azaz Lack Dávid báné]) 1418–12-16 (Zs. VI. 2632)

Sibreicher (Sybrychar) Zsigmond (a királyé, előbb Cillei Ulriké) 1457-09-18 (kap., Dl. 83745)

enyingi Török Ambrus (királyi) 1466 II 2 - IV 13 (Zágrábi k. hh. lt. II-143)

Dogaych János (királyi) 1481 II 27 (Dl. 88651)

Tárnok Péter kap. 1487 XI 2 (Tel. XII. 353)

Bwdysyth Márton 1495 s. d. (Jajca 119)

Strosser Engelhard 1520 VI 13 (egyúttal koszteli várn., DF 219318)

Nowakowych János 1522 XII 29 (Zágrábi k. hh. lt. B 9-165)

Bosanska Krupa

Lokalizációs adatok

A Bosanska Krupa-i Öregvár (Stari grad), az alatt kifejlődött polgárvárossal, illetve annak központjával összenőve, az Una bal partján található. Az Una nyugatról északkeletnek, a várat nyugatról körbeölelve folyik át az egész városon. A törökkori, váraljai település (čarsija/bazár) legszűkebb részén, annak kapujában, a várnak helyet adó szikla mellett, szinte annak támaszkodva, egy katolikus templom van. Rögtön e templom mellett van a várba felvezető út.

Történeti adatok

Az 1966-os régészeti kutatások, csak a szükséges állagmegóvási munkálatok területére korlátozódtak, de az akkor talált leletek alapján, nem lehetett a krupai vár építésének pontos idejét megállapítani. A várat Krupa néven, a 13. szd. végétől, a Babonics-Blagaji grófok birtoklásának idejéből említik. A családtól Krupát Osztrozsáccal együtt, Zsigmond király elvette, ahogy az 1395. 08. 25-én a blagaji grófok, István és Miklós részére kiállított oklevelében írja: „a bosnyákok gyakori támadásának kitett Szlavón királyság védelme miatt, amennyiben nem jutnának hamarosan egyezségre velük„. A király kötelezettséget, vállalt arra, hogy e várakat hamarosan visszaadja, ám Zsigmond király a mondott várakat odaadományozta Vukcsics Vuknak (Vuk Vukčić), annak bosnyák királlyá koronázásának alkalmából.

Zsigmond király, 1405. szeptember végén és október elején látogatást tett Boszniában és Vukcsics Hervoja hercegnél, közben a seregével menetből elfoglalta Bihácsot. Zsigmond király, Magyarországra való visszatértében 1405. 10. 16-án megszállt a krupai vár közelében, amit szándékában állt elfoglalni, de ennek Nekcse ura, a bosnyákokkal és az oszmánokkal együtt sikeresen ellenállt. Osztrozsác várában azonban már 1406 februárjában királyi várnagy volt, s 1406-ban ismeretlen körülmények között, Krupa is visszatért a magyar király uralma alá (Lovrenović, D. 2006., 78-79, 127, nap. 55).

A várat a kezdetekben, mint királyi jószág, várnagyként a zágrábi ispánok irányították, aztán 1429-től, 1456-ig a Cillei grófok (Lovrenović, 2006, 234), majd ő utánuk a Frangepán grófok.

Miután Krupa királyi birtok volt, csak zálogba adták, a Frangepánok egy külön szerződés alapján és kártérítés mellett, 1464-ben visszaadták Mátyás királynak. Az e vidéket gyakran támadó oszmánok elleni védekezés miatt, Mátyás király két, egymástól jól elkülönülő végvár láncolatot hozott létre. Krupa ahhoz a második láncolathoz tartozott, mely a Temesvártól Magyarországon át, a Száva mentén (Dubica) álló várakat foglalta magába, Krupáig, Otocsácig, Bihácsig egészen Zenggig (Lovrenović, 2006., 385).

Az Una menti Krupa és Obrovác váraiban, valamint Horvátország még jó néhány, határmenti várában, a zenggi kapitányok saját várnagyokat tartottak. Mátyás király halála után, az Ulászló és Mátyás király fia, Corvin János herceg közötti, 1490-es szerződés alapján, János herceg megkapta a horvát bánságot számos királyi várral együtt, köztük az Una menti Krupát és Obrovácot, valamint Japrát. Corvin János az 1495-1498 közti időszakban, gyakran tartózkodott Bihács és Krupa várában, amikor is Krupa várát leányának, Erzsébetnek adta. János herceg halála után, az oszmán területekkel határos várakat, újból királyi irányítás alá vették. Krupát a 16. szd. elején királyi várnagyok irányították, majd Bakócz Tamás bíboros, kancellár miniszterhez tartozott. Bakócz 1520-ban a vár irányítását Karlovics Ivánra bízta, aki 1531-es haláláig meg is tartotta.

Karlovics halála után, a Karlovics és a Zrínyiek között kötött örökösödési szerződés alapján, Krupát a Zrínyiek örökölték meg, akik a várat, annak 1565-ös oszmán uralom alá kerüléséig meg is tartották.

Krupa települése nyíltnak és a természettől kevésbé védettnek tekinthető, ezért az oszmánok 1509-től, többször is rátámadtak a várra. Súlyos támadások ismertek 1522-ből és 1523-ból is, amikor az oszmánok körülzárták Krupát és tűzfegyverekkel négy hónapon át verették a falait. Az oszmánok 1529-ben is készültek Krupa elfoglalására, majd a következő évben a környékét pusztították. Karlovics Iván 1531-es halála után, a Zrínyieknek már súlyos nehézségeket okozott a térségben található birtokaik megtartása. Feltehetően ezért került a krupai vár helyőrsége a bihácsi kapitány parancsnoksága alá. A végvidék főparancsnokának, Lenkovics Ivánnak az 1563-as jelentése alapján, Krupában mindösszesen 40, rendszertelenül fizetett katona volt. Az 1565-ös esztendő június 4. napján, Krupa alá érkezett Szokolovics Musztafa bosnyák pasa egy erős oszmán sereggel. Krupa várának védői, a bihácsi Kronschale kapitány csapatán kívül, nagyobb katonai segítség nélkül maradt. Hamarosan, 1565. 06. 16-án, újabb oszmán csapatok érkeztek, majd június 21-én, gróf Auersperggel az élén egy nagyobb, 7.000 fős császári sereg is megérkezett, de nyílt csatába nem bocsátkoztak a jól felszerelt oszmán sereggel, hanem gyorsan visszahúzódtak Osztrozsác felé. Az ostromnak addig ellenálló, Bakics Mátyás (Matija Bakić) parancsnoksága alatt álló maroknyi védő, 1565. június 23-án úgy döntött, hogy áttörnek az oszmán katonák között, da hamar lebírták őket.

Az oszmánoknak, Krupa fontos támaszpontnak bizonyult a további, északnak és nyugatnak irányuló hódításaik számára, s fontos is maradt egészen Bihács és a végvidék környéki várak elfoglalásáig. Krupába parancsnoknak, dizdárokat és kapitányokat helyeztek. A vár dizdárai (várkapitány) és kapitányai a 18. szd. második feléig, a Badanjkovics/Badanjevics (Badanjković/Badanjević) családból kerültek ki. A krupai oszmán helyőrség, 1577-ben 300 lovast és 400 gyalogost számlált. Krupa elfoglalásától az 1699-es karlócai békéig, gyakori csatározások zajlottak a osztrák és az oszmán csapatok között. Az osztrákok 1581-ben és 1692-ben is megostromolták Krupát. Az osztrák csapatok utolsó, nagy támadása 1716-ban, az Banja Luka-i harcokkal összefüggésben következett be. Noha Krupa nem esett el, de a környékét felperzselték (Lopašić, 1943, 162-177; Kreševljaković, 1953., 35).

A 16. szd. második felében, az oszmánok sikerrel törekedtek a Bihácsi végvidék várainak elfoglalására. Miután elfoglalták az Una jobb partján lévő várakat, a Krupától északra eső térséget is a bosnyák szandzsákhoz (kb. vármegye) csatolták. Bihács 1592-es elfoglalása és az oszmánok berendezkedése után, megalapították a bihácsi szandzsákot. A szandzsákot legkorábban és biztosan, egy 1620-as oklevélben említik meg, így valószínűsíthető, hogy valamikor Bihács 1592-es eleste és 1620 között alapították meg. A bihácsi szandzsákot másodjára, egy velencei-dalmát, az 1624-1626 közötti bosnyák pasalikot (vilajet) leíró írásban említik meg. E leírás szerint, a szandzsák főbb helyei: Bihács, Kamengrad, Ripács, Cazin, Buzsim, Osztrozsác és Krupa várai voltak. A szandzsák székhelye Bihács, néha Krupa volt. Úgy tűnik, a szandzsákot a 17. szd. közepén megszüntették, majd ugyanezen század végén, újra létrehozták. A 18. században a bihácsi szandzsák, a bosnyák pasalik öt szandzsákjának egyike volt, de 1711-ben hivatalosan is megszűntették. A szandzsák kadilukokra (bírósági körzet) osztódott: Krupa a kamengrádi kadilukhoz tartozott, melyhez még a Szána és az Una melléki, valamint ezek mellékfolyói menti nahijék (járás) tartoztak, ahogy az Unán túli, oszmán hatalom alatti térségek várai is. Kamengrádot kadilukként először, 1574-ben említették meg. Először a bosnyák, majd a klisszai, végül a bihácsi szandzsákhoz tartozott. A 17. században, külön kadilukként csak egyszer említik meg Krupát és Ripácsot (Šabanović, 1982., 85, 181, 230). A bosnyák pasalik 19. századi közigazgatási felosztása szerint, 1865-ig a bihácsi kajmakalukban (kerület/körzet), a bihácsi és a krupai (Buzsimmal) mudirlukok (járások). Ez év után, a bosnyák vilajetet egységes tartományként újították meg, 7 szandzsákkal és livával. A szandzsákok egyike, a bihácsi szandzsák lett. A kajmakán (kerületi elöljáró) a szandzsákszékhelyen székelt. A szandzsákokat kazékre (nahije/járás) osztották az élén egy-egy mudírral (járási elöljáró), aki a kaze székhelyén székelt. A bihácsi szandzsákban az alábbi kazék voltak: Bihács, Petrovác, Osztrozsác (cazini székhellyel), Kosztajnica (Hrvatska Kostajnica), Sztári Majdan (Stari Majdan), Prijedor, Krupa és Kulcs (Ključ) (Šabanović, 1982. 233-234).

Az 1833-ban végrehajtott összeírás szerint, a krupai vár (a kamengrádi kadilukban) fegyverrel és lőszerrel jól felszerelt volt, többek között volt 14 különböző kaliberű ágyúja, 3.300 okkányi (1 okka, kb. 0,5 kg), azaz 66 ládányi lőpora, 60 okkányi ólma tömbökben, 4 okkányi egyiptomi gyújtózsinórja (kanóc), számos szerszáma, csákánya, lapátja és szekercéje (Kreševljaković, 1952. 178).

A műemléki javak leírása Az egész együttes egy sziklás hegy csúcsán található, amit délről a váraljai település (čaršija/bazár), míg északról és keletről az Una folyó jobb partja határol. A csarsijából, a hegy lábánál egy gyaloghíd vezet az Una bal partjára.

Közvetlenül a katolikus templomtól keletre egy enyhe emelkedésű ösvény kezdődik, mely szerpentinesen az alsóvárba vezet.

A krupai Öreg, vagy Óvár első megjelenésekor egy erős védőtoronnyal (A) bíró gótikus vár volt, két toronnyal (B, C) védett várudvarral és egy külsővárral a déli, nyugati oldalán. A vár északkeleti és északi része sziklás és meredek oldalú. A vár déli oldalának aljában, a bejárati kapu fala előtt egy árok volt. A várba egy híd vezetett az árkon át. A külsővár falának délkeleti és délnyugati sarkain, szintén tornyok voltak Egy ilyen várat talált Kuripesics (Kuripešić) az 1530-as útja során.

Az 1973-74-es szondázó ásatásokkal megállapításra került, hogy a 16-17. század közti periódusban, megváltoztatták a vár szerkezetét és védelmi rendszerét, melynek oka az ostromtechnika (réstörés) és a tűzfegyverek fejlődése volt. Az oszmánok 1565-ben foglalták el Krupát és az idők folyamán, két erős ütegállással, egy erőteljes, tüzérség számára alkalmas erősségé alakították át, az Una jobb partján lévő, újonnan elfoglalt területek támaszpontjaként. A felső vár udvarát feltöltötték. A lebontott főtorony (A) anyagát, a várudvaron terítették szét. A keleti fal mentén, a délkeleti toronytól (B) északabbra, egy 1,8 m széles ágyállást (fészket) tártak fel, egy ágyúnak megfelelő lőréssel. A középkori vár járószintje, a mai járószint alatt, kb. 2,5 méterrel található. A keleti fal mentén, 1-1,3 méter mélyen, egy törökkori épület maradványai kerültek megállapításra. Valószínű, hogy a felsővár betöltését, minimum két ütemben hajtották végre, melyhez a helyszínen talált anyagokat használták fel, mivel a feltöltésben nagyon sok középkori kerámia volt. Ezen kívül visszabontották a tornyokat és a falakat is. A feltöltés felső részei már újabb keletűek.

Az 1895-ös esztendőben, átépítéseket hajtottak végre a váron és a terepet is elegyengették azzal a céllal, hogy egy parkot alakítsanak ki a területen. A vár ekkor vesztette el, eredeti kinézetét és ekkor töltötték fel a külső vár falait a falak aljától a koronájáig földdel és törmelékkel.

A krupai vár egy fölső- és egy alsóvárból áll. A mai alsóvár, tulajdonképpen a valamikori, középkori külsővár.

Truhelka még rátalálhatott a négyszögletes kaputorony alig látható maradványaira, melynek nyomai ma már nem figyelhetők meg. A felsővárat az alsóvár falai övezik, délről teljesen, míg keletről és nyugatról csak a C toronyig. A keleti falat, pontosabban a fal alapját, ma csak a délkeleti sarokig lehet követni. Ennek az oldalnak a további falait, dús növényzet nőtte be, míg a várnak helyet adó szikla mentén, az alsó udvarba, házak épültek. Az alsóvár nyugati falát, a fal délnyugati és északnyugati részét, tulajdonképpen két hatalmas bástya képezi a köztük lévő törtvonalú fallal. A további oldalak alapfal maradványai is törtvonalúak. Az alsóvár délnyugati és északnyugati részén, egy-egy, nem oly régi (okkupációs) ágyút helyeztek.

A felsővár, kb. 35 m hosszú, a szélessége a támpillérekkel együtt, kb. 20 m (külső méret). A vár déli része (kb. 14 m - belső méret) szélesebb és északnak (C torony) beszűkül. A hosszanti falak törésében, a felsővár egy déli és egy északi, azonos hosszúságú részre osztódik. A vár bejárata a déli fal keleti felében, a nagy torony (B) mellett van. A kapuhoz egy felújított kőlépcsőzet vezet. A felsővár, ívesre boltozott kapuja a falban található. A kapu alatt egy nagyobb, boltíves fülke van. A vár délnyugati sarkában található az „A” torony (külső méretei 7x5 m), míg a délkeleti sarokban az ovális alaprajzú, kb. 15 m magasságban fennmaradt „B” torony. A felsővár déli részének teljesen elválasztott helyiségeit, három bejárattal kötötték össze. A vár északi részén is láthatók falmaradványok, melyek rendeltetését nem lehet pontosan megállapítani. Az „A” torony aljába, egy félkör alakú támpillért építettek, míg a nyugati fal töréspontjához, egy helyiséget építettek (D). Mindkét hozzáépítés, valószínűleg az ágyútűz enyhítésére szolgált. A nyugati fal, különösen ki volt téve az Una bal partjáról indított tüzérségi tűznek, de a várból szintén hatékonyan lehetett pásztázni az Una túlparti területét. A vár csúcsában lévő „C” tornyot, utóbb egy alacsonyabb falú bástyává alakították át. Ennek a toronynak az átmérője kb. 8 m tesz ki, kb. 3 méter szélességű bejárattal.

A felsővár falainak nagy részét, alkalmazkodva a tüzérségi tűzhöz, visszabontották, míg a „B” nagytorony (B) az egyedüliként megmaradt magasabb építmény, noha a magassága azonos a többi fal magasságával, de jóval alacsonyabb szinten helyezkedik el.

A váron volt egy feliratos kőtábla, melyről említést tettek és egy másikról is, mely a várba volt befalazva és egészen 1884-ig ott is állt. A tábla fordítását Lopašić jegyezte le: „Az 1198. esztendő zilkade hónapjának 11. napján (1783. 08. 01.), Abdul Hamid Hama császár uralkodása és Silihar Abdalah pasa boszniai nagyvezírségének idején, Nuri bég szakértelméből megújult a krupai vár, mint egy rózsa” Lopašić, 1942., str. 268, napomena 290; Kreševljaković, 1953., 35).

A vár jelenlegi törvényi védelme Bosanska Krupa középkori várának romjai műemlékként vannak nyilvántartva, de a védelméről a Köztársaság kulturális, történeti és természeti örökségvédelmi hivatala még nem hozott határozatot. Bosznia és Hercegovina 2000-ig hatályos Területfejlesztési tervében (B fázis), az 1980-ban megfogalmazottak alapján, a krupai középkori várat, a II. kategóriába sorolták be.

A Nemzeti műemlékvédelmi bizottság ideiglenes listáján, megőrzendő nemzeti műemlékként, mint Bosanska Krupa, a 107. szám alatt van nyilvántartva.

A váron ez idáig végzett kutatási, műemlékvédelmi és restaurációs munkák Az Una menti Krupa középkori várán, 1966-ban végeztek műemlékvédelmi munkálatokat, amit a BiH Köztársasági kulturális-műemlékvédelmi hivatal szakemberei hajtottak végre.

A hivatal szakemberei, 1973 és 1976 között régészeti ásatásokat végeztek, meghatározták a szükséges műemlékvédelmi, konzerválási beavatkozásokat, mint ahogy a konzerválási és restaurálási munkákat is. Ekkor újították fel az alsóvár nyugati falát, a felsővár déli felének nagy részét, mint ahogy az „A” torony alatti, erőteljes támpillért és a felső vár nyugati falának aljában lévő, a tervrajzon „D” vel jelölt helyiséget, valamint a torony és a falak egyes részeit is. E munkálatok során, meglehetősen apró régészeti leleteket találtak, mint ágyúgolyókat, kerámia edényeket és kályhaszemeket. Különösen kiemelkedő lelet volt egy itáliai importból származó majolika tányér darabja. A javak jelenlegi állapota A helyszín 2007. augusztusi bejárása során, megállapításra került, hogy az egész vár-együttes, noha átalakítva, de viszonylag jó állapotú. A várnak helyet adó szikla keleti oldalába, egy újonnan épített objektumot építettek. Az alsó vár keleti oldalának többi részét, dús növényzet nőtte be.

A falak palástján lyukak figyelhetők meg, melyekből kihullottak a kövek. Egyes helyeken, a falkoronák tetejére, különösen a felsővár északkeleti részének alacsonyabb falaira, felmásznak a látogatók. A várban számos helyen padokat helyeztek el. Egyes helyeken, a padok mellé, szeméttartókat helyeztek el a szemétnek, de különösebb haszon nélkül. A várban közvilágítást és kialakítottak. Az alsóvárat továbbra is parkként tartották meg. A felsővár kapujához vezető lépcső melletti korlát lassacskán tönkremegy.

Felhasznált irodalom

E javaknak a BiH nemzeti műemlékké nyilvánításáért folyatott eljárás sorsán, az alábbi irodalom került felhasználásra:

1904. Truhelka, Ćiro, Naši najljepši gradovi, Sarajevo, 1904.

1943. Lopašić, Radoslav, Bihać i Bihaćka krajina (II izdanje), Zagreb, 1943.

1952. Kreševljaković, Hamdija, „Prilozi povijesti bosanskih gradova pod turskom upravom„, Prilozi za orijentalnu filologiju i istoriju jugoslovenskih naroda pod turskom vladavinom II, Orijentalni institut u Sarajevu, Sarajevo, 1952., 119-184.

1953. Kreševljaković, Hamdija, „Stari bosanski gradovi„, Naše starine I, Sarajevo, 1953., 7-45.

1957. Vego, Marko, Naselja bosanske srednjovjekovne države, Sarajevo, 1957., str. 11 1972. „Pregled konzervatorsko-restauratorskih radova u proteklih dvadeset pet godina„, Naše starine XIII, Sarajevo, 1972., 30-36.

1974. Bojanovski, Ivo, „Krupa na Uni, Krupa-srednjovjekovno i tursko utvr�enje„, Arheološki pregled 16, Beograd, 1974., 129-132.

1982. Šabanović, Hazim, Bosanski pašaluk, postanak i upravna podjela (II. Izdanje), Svjetlost, Sarajevo, 1982.

1983. Jusić Enisa, „Informacija o stanju arheološke istraženosti srednjovjekovnih gradova na području Pounja„, Zbornik Arheološkog društva Bosne i Hercegovine 1, „Arheološka problematika zapadne Bosne„, Sarajevo, 1983., 239-242.

1991. Kreševljaković, Hamdija, „Kapetanije u Bosni i Hercegovini„, Izabrana djela I, Sarajevo, 1991.

1995. Kruhek, Milan, Krajiške utvrde i obrana hrvatskog kraljevstva tijekom 16. stoljeća, Zagreb, 1995.

2006. Lovrenović, Dubravko, Na klizištu povijesti (sveta kruna ugarska i sveta kruna bosanska) 1387-1463, Zagreb-Sarajevo, 2006.

Fordította: Bácskai Zsolt-Szatanek József

Adattár: Bosanska Krupa - Bihácsi határvidék (Milan Kruhek: Krajiške utvrde…)

72. oldal, 109. jegyzet:

Nikola Salm tábornok 1522. július 03-án egy igen alapos jelentést írt Ferdinánd főhercegnek az Una hátság kritikus védelmi állapotáról, a legtávolabbi és leginkább veszélynek kitett Bihács és Krupa várak súlyos nehézségeiről.

Sajátos problémát jelentett az is, hogy e várakat hegyes, nehezen áthatolható területeken lehetett megközelíteni, ráadásul a várak körüli horvát földek mindenütt néptelenné és pusztává váltak. MHH – D 31, 182-187.

74-75. oldal:

1526 márciusa után, a boszniai török csapatok rátámadtak az Una hátra és ostrom alá fogták Krupát. A tavasz óta a körösi száboron ülésező szlavón nemesek szintén érezték egy új, nagy háború közelségének veszélyét, ám segítséget senkitől sem remélhettek, legkevésbé saját királyuktól, akinek valamilyen kérvény és remény helyett egy határozatot küldtek: „tekintettel arra, hogy teljesen elhanyagolja (azaz a király a rendeket) őket, szabadságukban áll, hogy egy másik urat keressenek maguknak, aki megvédi őket” [120].

[120] A szábor 1526. január 25-én gyűlt össze Körösben. Ezen a száboron még inkább megmutatkozott a horvát és a szlavón nemesek egy részének Ferdinánd főherceg iránti hajlandósága, akit egyedüliként tartottak arra alkalmasnak, hogy távol tarthatná a törököket Horvátországtól és felszabadíthatná Boszniát is és ez által Bosznia királya lehetne, „tekintettel arra, hogy Bosznia Horvátországhoz tartozik”. Vj. Klaić idézett műve, IV. 414-415.

A horvát nemesek 1526. júliusában, újból Ferdinánd segítségét kérték, mivel „elhagyatottak lettek minden keresztény uralkodótól, különösen a legfenségesebb urunktól, saját királyunktól, akinek elsőként kellett volna gondoskodnia a védelmünkről…” HSS, I,. 2.

80-81. oldal:

A horvát nemesek alig három nappal Ferdinánd királlyá választása után, 1527. január 03-án levelet küldtek Ferdinándnak, melyben újból kérik a királyt, hogy küldje el a megígért 800 lovasra szánt összeget, továbbá, hogy azonnal gondoskodjon Horvátország védelme szempontjából a legfontosabb végvárak védelméről. Bihács és Zengg voltak a legfontosabb várak, melyeket senki számára sem szabad átengedni, ahogy Batthyány Ferenc írta még a megválasztása előtt Ferdinándnak. A horvát nemesség a megígért 800 lovasra való pénz követelésén kívül kérte még Ferdinándtól azt is, hogy minél előbb, azonnal vegye át és rendezze azon végvárak védelmét, melyekben már korábban is királyi helyőrség volt és azokat is, melyeket mostanság adtak át, vagy kínáltak fel a királynak, hogy megfelelően gondoskodhasson a védelmükről. Az Una menti várak közül legelső sorban Bihácsról és a tőle nem oly messze lévő Ripácsról volt szó. Kérdéses volt még Szokolác, Krupa és (Bosanski) Novi is. Bihácsban, Ferdinándnak 50 német lövészt kellett tartania a saját költségén, míg Ripácsban 15 ilyen puskákkal felfegyverzett gyalogost.

88. oldal:

Míg Szlavóniában (1530) dúlt a polgárháború, addig mindenhonnan érkeztek a hírek, hogy a törökök készítik a csapataikat, hogy elfoglalják az Una háti várakat: Kosztajnicát, Krupát, Bihácsot, stb.

98. oldal:

Az 1537. november 05-én, Dubravában összeült a horvát-szlavon szábor, amelyen Fredinánd elé terjesztették azon várak jegyzékét, melyeket minél előbb meg kellene erősíteni, a határ további védelme érdekében. Horvátországból e várakat sorolták fel: Bihács, Ripács, Krupa, Novi, Otoka, Busevics, Cetin, Szluin, Izacsics, Drezsnik, Terzsác, Kobasics (ez valószínűleg azonos lehetett Kobasics Iván brekovicai várával), Gradac a váraljával (valószínűleg a báni vidék Nagy Gradaca lehet), Hrasztovica mindkét vára és erődített települése, Kosztajnica és Dubica.

109. oldal:

Klissza, Knin, Szkradin, Osztrovica (Bribir) Vrána és Nadin eleste után, a törökök elfoglalták a Cetintől a Krk-áig és Zrmanje-ig terjedő terület szinte egészét. A további előretörésüket, a bihácsi Una hátság váraival, a zenggi hátország váraival, a gecskei völgység váraival, Otocsáctól Brinjiég váraival kellett megállítani. A déli front védelme sokkal nehezebbnek bizonyult, mely a már török kézen lévő Dubicától Kosztajnicán, Novin át Krupáig húzódott.

110. oldal:

Korbavai Karlovics Iván 1531. áprilisában azt kérte Johann Katzianertől, hogy ha küld némi katonát Bihácsba, akkor Krupába is küldjön legalább 5-6 Krupába, mivel e várban nincs senki és semmi, amivel egy esetleges török támadás esetén meg lehetne védeni.

160. oldal:

„(1539/40 körül) A Zrínyiek sikerrel hárítják el a boszniai törököknek - az Unai hátságot és a Zrínyi hegyvidéket ért - első komolyabb támadását és sikerült megtartaniuk Kosztajnicát, Krupát, Lisnicát, Novit, Preversácot, Zrínyt, Pedaljt, Goricskát és Gvozdanszkót, a Blagajiaknak pedig Osztrosácot, Bruvnót és Bojnát, a Kobaszicsoknak (Kobasić) meg Brekovicát…”

172. oldal:

„Lenkovics Iván tábornok a horvát határvidék megszervezésekor, az 1550-es évek legelején, a bihácsi térség védelmére fordította a figyelmét, melynek során felmérte a védelem költségigényét, majd áttekintette a területen található várakat is… Az itteni várak zöme, a Frangepán család birtokában volt, míg az Una hátságot a Zrínyiek és a Blagajiak bírták. Lenkovics 1551-ben egy rövid jelentésében fel is sorolta ezeket a várakat. E várak általános építészeti képe, még kétségbe ejtőbb volt, mint a Bihácsi és a Zenggi kapitányság szervezetén belüli várak állapota. Szluini Frangepán György három nagyon fontos, de elavult földesúri várat birtokolt, mint Szluint, Cetint és a vinodoli Ledenicét. Tersáci Frangepán Miklósnak a birtokában szintén három fontos vár volt: a Korana menti Tersác, Drezsnik és Ozalj. Lenkovics e három várat, a király parancsára, már 1550 nyarán felkereste. Frangepán István kezében csak két fontos vár volt, de azoknak akkoriban még nem volt védelmi jelentőségük, csak stratégiai szempontokból számítottak, mivel belőlük ellenőrizhették a Vinodoli völgység, vagy Modruson keresztül, Kranjia felé vonuló törököket.

Lenkovics azonban e két vár nevének megemlítéséről elfelejtkezett, de nyilvánvalóan valamelyik Vinodol völgyi kastélyról, vagy Óplaskiról, valamint a likai Jeszenicáról lehetett szó. Lenkovics azt javasolta, hogy e várakat tegyék rendbe és bennük legalább annyi őrséget vezényeljenek, hogy felügyeletük alatt tarthassák a veszélyesebb vidékek és a békésebb hátország közti kapcsolatot és jelezhessenek vész esetén.

Ez időben, Kobasics Gáspár szilárdan tartja saját Una menti várát Brekovicát, míg Blagaji grófné Osztrozsácot a váraljával, ahogy Zrínyi Miklós az Unának lefelé található várait, Krupát, Novit és Kosztajnicát, melyek már az Una menti, török Dubica szomszédságában voltak. Lenkovics feljegyzi, hogy 1551 nyarán megszemlélte ezeket a várakat, tárgyalt a tulajdonosaikkal és megegyezett velük az együttműködés mikéntjéről is, hogy mit kell tenni, hogy eme várak védelme erősebb és biztonságosabb legyen.

180. oldal:

„Az 1558. július 17-én Sztenicsnyákban megtartott száboron, többek között határozatot hoztak arról is, hogy az egyes határmenti várakat, mely uradalmak jobbágyainak közmunkájával kell kijavíttatni és hány napi robotban. Krupa várának munkálataihoz, a sztenicsnyáki váruradalom jobbágyait (200 fő) rendelték 15 napi időtartamra. Tersác ősi várát szintén 15 napi munkával, Banscsina, Goricsan, Pecsi és Zaversje nemeseinek jobbágyaival kellett kijavítani, míg Szluin földesúri várának erődítési munkálataihoz, a Klokocsi, Szmrkovicsi és Vojnovicsi nemeseknek kellett adni 200 főt, 15 napra.

190. oldal: „Lenkovics Iván, 1563-as jelentésében így ír Krupa váráról: „A vár Zrínyi grófhoz tartozik, és 40 fős királyi katonából álló helyőrség őrzi. A várat fel kell hagyni és le kell rombolni.

214-215. oldal:

„Ferdinánd király 1563. augusztus 5-én aláírta azt az utasítását, mely alapján egy bizottság megkezdte a horvát határ várainak állapotfelmérését, melyről október 7-ei dátummal jelentést is írtak… A bizottság Sztijenából érkeztek az Una menti Krupába, ahol némileg többet időztek és nagyobb gondot is fordítottak rá. Tény, hogy egyben ez volt az utolsó Una menti erősség, amelyig még elmerészkedtek és itt is fejezték be hadi feladataikat. A jelentés így írt Krupa váráról: „.Krupa terültre kicsi, de erősre megépített vár az Una mentén, annak jobb partján. Egy szűk sziklára építették, mely az Unából nőtt ki. A vártól fél mérföldnyire ered a Krupa patak, mely a vár mellett ömlik az Unába. A patak mentén, a forrásától a torkolatáig egyetlen olyan alkalmas hely sincs, ahol lovakkal könnyedén át lehetne kelni.

Krupa ősi vára, építészeti szempontból meglehetősen rossz állapotban van. Sehol sincs egyetlen ép tetőzete sem, s az egész kinézete lepusztultnak hat, de annyira, hogy a kinézete alapján olyan, mintha már senki sem lenne benne.

Még is, s még így is, a mai napig sikerült megtartani. A vár ismert arról is, hogy a múlt évben a védelmére, a távoli „Rajnai királyságból érkezett segítség. A vár helyzete igen jelentős az Una játság védelmében. Ennek okán, azonnal ki kell javíttatni és sokkal, erősebb helyőrséggel kell védelmezni. Ám Bihács irányában nem rendezett a védelmi helyzete. Ugyan is Krupa még mindig Zrínyi gróf birtokában van, aki nem őrizteti, és nem védi, ahogy kellene. Ezért a Zrínyiektől el kell venni. És még így kell tenni jó néhány Una háti várukkal is. Az építkezésekre, melyek során ki kell javítani a krupai vár falait és a belső épületek tetőzetére, 500 forintot kell biztosítani. Miután ezeket végrehajtották, egy ilyen helyőrséget kell benne elhelyezni: 1 bátor és tapasztalt kapitány 100 jó gyalogossal. A kiállított gyalogsághoz 2 vajdát és 2 zászlóst kell parancsnoknak megtenni, valamint 10 tizedest és 1 puskamívest. A bizottság külön is kihangsúlyozta, hogy a várat különösen jól fel kell szerelni és igen bátor helyőrséggel kell ellátni, mert Krupa vára az utolsó végvár a szomszédos török várakkal szemben.

Érdekes és érdemes megfigyelni, hogy a bizottság nem tanácsolja, hogy csak úgy egyszerűen hagyják fel az Una és a legközelebbi várak védelmét. Sőt, elvetették Krupa védelme felhagyásának javaslatát is. Ehelyett a vár kijavíttatását és jó helyőrséggel való ellátását kérik. A bizottság így vélekedett Zríny és Gvozdanszkó kastélyának, valamint még néhány térségbeli végvárnak a kérdésében is, tehát pontosan az ellenkezője mellett álltak ki, mint amit egy évvel korábban Lenkovics a saját stratégiai tervében javasolt e végvárakkal kapcsolatban. Ebben, tehát a bizottság álláspontja közelebb állt a horvát nemességnek az 1558-as sztenicsnyáki száboron elfogadott határozatához, mint Lenkovics megítéléséhez és terveihez [374].

Emiatt a bizottság, a már meghatározott helyőrségi igény mellett, több védelmi fegyvert is kért a védelemhez [375]. Azt is megemlítették Ferdinánd királynak, hogy erre az álláspontra a terep bejárása után jutottak. Bihács és Krupa várai lényegében jó állapotban voltak. Viszonylag kis helyőrséggel is védhetőek voltak, mivel elhelyezkedésük a természet által is védett volt, így a védelmi költségeik sem voltak jelentősek. Ezért a felhagyásuk se előnnyel, se haszonnal nem jár. Így az Una képezte határvonalról sem kell visszavonulni, legalábbis nem a térségéből, amit még mindig védenek és tartanak a királyi helyőrségek katonái.

Krupától távolabbra már nem volt másik vár. Kosztajnica ekkor már a törökök kezén volt, így a bizottság jelentésének további része már a Zrínyiek, Blagajiak, Keglevics Péter és a zágrábi egyház, Zríny hegységbeli, földesúri várairól beszél.

[374] Lenković az Una menti Krupa védelmének felhagyását és a vár lerombolását javasolta, de Ferdinánd biztosai nyilvánvalóan a helyszínen szerzett benyomásaik és saját megítélésük alapján javasolták ennek az erődített helynek a további erődítését és védelmét. Ez a megítélés összhangban volt a bizottság alapállásával, miszerint az Una védelmét nem szabad felhagyni, hanem a még keresztény kézen lévő várakat tovább kell erősíteni és védeni. A bizottság ebbéli álláspontja közelebb állt a horvát nemességnek az 1558-as sztenicsnyáki száboron hozott határozatához, mint Lenković 1561-es és 1563-as javaslataihoz.

[375] A bizottság Krupa védelméhez látszólag túl kevés tüzérségi eszközt javasolt: 2 kisebb ágyút és 14 szakállas puskát, de az Una folyása miatt, a természettől jól védett helyen lévő és erős építésű vár számára ennyi is elegendőnek tűnik.

225. oldal:

„Ferdinánd király biztosai 1563 végén, lejárták és összeszámlálták a határvidék várait, hogy megállapítsák helyüket, sajátosságaikat, a védelmi feladatokra való alkalmasságukat, és az általuk védett hátországból való logisztikai ellátásuk lehetőségeit. A bejárás érintette Bihácsot és az Una menti várak mindegyikét, továbbá Osztrozsácot, Brekovicát, Krupát, Cazint, Sztijenát, Buzsint, Izacsicsot, Tersácot, Drezsniket, Jeszenicát, Otocsácot, Brinjét, Dabart és Zengg erődítéseit. A fenti várak képezték a végvidék első védelmi vonalát, mely mögött egy második vonal is kirajzolódott Mutnica, Sturlics, Cetin, Szluin, Pécs (Kladusapécs), Alsó- és Felsőkladusa, Kersztinja, Klokocs, Furján, Bojna, Bruvno, Podzvizd várai által. Ehhez még néhány Una és Kulpa közti vár is tartozott, mint pld. Zríny és Gvozdanszkó, valamint a likai hátországból, mint pld. Modrus, Ogulin…” Krupa 1565 júniusában került oszmán kézre, ez után a végvidéki várak listájáról törölték.

Zagreb, 1995.

Ćiro Truhelka: Naši gradovi (NADA; 1902. 12.01., no. 23. 313-314. oldal) Krupa Az Una szávai torkolatától kb. 25 kilométernyire, ott ahol egy szűk szoroson keresztül a Krusnica patak (potok Krušnica) - mely egy nem oly messzi meredek oldalú szakadékban ered - az Unába ömlik, fekszik Krupa kicsiny, de barátságos városa. A városka házai az Una jobb partján, az Una és a Krusnica patak közt emelkedő, alacsonyabb dombháton sorakoznak. A településen 2848, zömében muzulmán lakos él, akik mezőgazdasággal és fuvarozással foglalkoznak, mivel erre felé halad a bihácsi Krajinán átvezető főút. Krupa manapság már nem olyan jelentős, mint a középkorba, illetve a krajinai háborúk idején volt, amit leginkább erős királyi várának köszönhetett, mely számos hadművelet bázisát és megindulási pontját képezte.

Krupa vára, a horvát állam részeként, a Pszet-i zsupában feküdt. Pszetet már Bíborban született Konstantin is megemlítette, mint Pesenta. A horvát nemzeti uralkodók idején, Pszet zsupánja 1072-ben Miroszláv volt. Az 1185-ös spalatoi zsinat jegyzőkönyve szerint Pszet egyházi tekintetben a knini (tinini) püspökséghez tartozott. Egy 1266-os oklevél alapján Pszet első ismert ispánja Dénes volt. Pszet az Una keleti oldalán terült el, míg északról Zágráb és Szána megyék határolták. Pszet területén ekkoriban két várat említettek meg: Kis és Nagy Pszetet. A jelenlegi állás szerint, Krupa vára Kis Pszettel lehet azonos, ám ezt a nevét a 13. századra elvesztette, s a vár neve helyette - Krupa lett. A Németújvári (Kőszegi) és a Baboneg fiak családjai közt dúló, végtelennek tűnő és kölcsönös viszálykodást lezáró 1278-as béke értelmében, Pszet (Pezeth) a Baboneg fiak kezén maradt. Az egyezséget András horvát herceg is megerősítette. János, Szána és Orbász vármegyék ispánja 1280-ban ígéretet tett a Baboneg fiainak (Babonicsok), hogy megoltalmazza és megvédi mindkét pszeti birtokukat. Tamás, Pszethez csatolt két, az Unába Otok magasságában beömlő Bastri (Baštri) patak menti kisnemesi kerület falvait, ami után a Menicsek (Menići) és a Medvedjaniak elismerték védnöküknek Baboneg leszármazottjait, a Blagaji grófokat, míg Blagaji Duim 1359-ben meg nem vette testvérei minden birtokát. A Babonicsok után, Blagaji Istvánra „egész Szlavónia” bánjára szállt Krupa, majd miután feleségül vette Prijezda bosnyák bán leányát Jolantát, hozományként megkapta az Orbász megyei Zemljeniket. Krupa mellett, a Babonicsoké lett az Una menti Otok is, majd 1327-ben, Aragóniai Fülöp priortól megkapták Ropisnó (Ropišno) és Jamnica egyházi birtokát azzal a kikötéssel, hogy minden évben Szt. Márton napján 4,75 márkát tartoznak fizetni a csicsáni preceptornak. Krupa urait általában ispánnak, vagy krupai grófnak szokták nevezni, ezért nevezték a fent említett István bán fiait, Dénest és Pált, mint „comites Crope”. A Blagajokat Lajos király 1360-ban megerősítette krupai birtokukban. Miután Pál gróf megkorosodott, 1370-ben végrendeletet készítetett, melyben meghatározta, hogy ha örökös nélkül halna el, Krupát és Otokot fivérére, Dénesre, ha neki sem lennének örökösei, akkor unokaöccseire hagyja. Ám hamarosan Pálnak egy fia született, aki a krupai Babonicsok utolsó tagjaként halt meg 1395-ben. Lajos király halála után, Horvátországban erőteljes ellenállás bontakozott ki Zsigmond király ellen, a nápolyi Anjouk mellett. Miután a blagaji grófok is részt vettek az ellenállásban, Luxemburgi Zsigmond megfosztotta javaiktól a Blagajokat, nevezetesen Krupától, Otoktól és Osztrozsáctól. Nagy segítséget jelentett a felkelőknek, hogy a maguk oldalára sikerült állítaniuk Vukcsics Hervoja bosnyák nagyfejedelmet, aki a Blagajok elvett várait azonban, fivérének Vukcsics Vuk bosnyák bánnak adományozta. Ám Vuk, vagy nem merte, vagy nem akarta megsérteni a Blagajokat, ezért nem foglalta el a kapott várakat. Noha Vuk már 1396-ban királyi adományt kapott Krupára, de csak 1410-ben indult meg a keze alatt lévő bosnyák haderővel, hogy a király nevében elfoglalja Krupát.

Krupa ettől kezdve királyi várrá lett, s a király nevében királyi várnagyok, vagy a zágrábi ispánok irányították. A királyi várnagyok egyike volt Tibold is, aki a krupai környék sanyargatásával olyan rossz hírre tett szert, hogy a király 1418-ban vizsgálatot rendelt el ellene, melynek lefolytatásával a zágrábi káptalant bízta meg. Krupa nem sokáig maradt királyi kézen. Zsigmond először zálogként, majd 1429-ben teljesen odaadományozta Cillei Frigyes grófnak, aki attól kezdve. A Cilleiek ettől kezdve Krupát, mint „castro nostro” említik. Miután 1456-ban Cillei Ulrik, Szibinyáni Jankó (azaz Hunyadi János, a ford.) kezétől elhalálozott Biograd várában (sic! Helyesen: Hunyadi László és barátai veszejtik el Nándorfehérvár/Belgrád várában. Biograd, egykor Tengerfehérvár, az Adria mentén fekszik. a ford.), a javait széthordták. A Cilleiek Una háti birtokait, a Frangepánok kaparintották meg. Krupa is így került Frangepán Márton, Zengg (Senj), Cille (Celje) és Modrus (Modruš) grófjának kezére, miután megvesztegette a Cilleiek által Krupa élére állított várkapitányt. Frangepán Márton nem épp a legnyájasabb birtokosa lett Krupának, legalább is az adózás növelésében nem bizonyult gyöngének. Pld. üldözte a nemes Vrhoviniakat, akiktől Krupa vári szolgálatokat követelt, hiába hivatkoztak ama nemesi jogukra, hogy ők fegyveres szolgálattal csak a királynak tartoznak, másnak nem, de Frangepán Márton ezt figyelmen kívül hagyta, s Márton gróf 1464-ben erővel elfogatta és Krupa várába hurcoltatta őket. A Vrhovinciek emiatt panaszt emeltek Frangepán Márton ellen, Szapolyai Imre horvát bánnál, aki olyan ítéletet hozott, hogy a Vrhovinciek nemesek, s másra, mint fegyveres királyi szolgálatra nem kötelezhetők. A pereskedés, de még inkább a törökök 1463-as boszniai hódításai Mátyás királyt is beavatkozásra sarkallták, így visszavette Krupát, mely Horvátország felé, a vidék egyik legfontosabb vára lett. A király, Krupa visszavételét azzal indokolta, hogy a vár régtől fogva királyi vár volt, s a Cilleiek csak zálogba kapták meg, ám a zálogjog a Frangepánokat nem illette meg, így a vár birtoklásához sem volt joguk. Utóbb Frangepán Mártom kiegyezett a királlyal, hogy átadja Krupát és a hozományként Blagaji Dórától kapott Kosztajnica, Sztenicsnyák és Lipovec várait, Szkrad, Buzsim, Kladusa és Osztrovica váraiért cserébe. Ezután, Mátyás király Krupát a zenggi kapitány irányítása alá adta, akit innentől krupai kapitánynak is neveztek. Pld. Ternik Pétert 1487-ben zenggi kapitányként Krupában említették meg. Mátyás király halála után, Krupát számos Una háti várral együtt természetes fia, Corvin János herceg kapta meg, aki felváltva Bihácsban, vagy Krupában székelt, majd Krupát 1498-ban leányának, Erzsébetnek adományozta. Miután Corvin János és gyermekei is meghaltak, a király újra visszavette Krupát, s 1509-ben Török Imrét (Mirko Turk) nevezte ki kapitányának, de nem sokkal később odaadományozta Bakócz Tamás esztergomi érseknek, aki a vár irányítását továbbadta Karlovics Ivánnak azzal a feltétellel, ha a bíboros kérné, újra visszakapja tőle. Ám TorÐuatus Karlocics Iván már soha többé nem adta vissza a várat, hiába kérte azt a bíboros, aki ezért panasszal élt Karlovics ellen II. Lajos királynál. A király 1522-ben a kérdésben vizsgálatot rendelt el. A törökök először 1509-ben jelentek meg Krupa alatt, pont akkor, amikor a krupai kapitány Török Imre éppen Mutnik falai alá ment, hogy onnan sikertelenül kiostromolja Karlovicsot, A törökök 1522-23-ban egy erősebb, 2.000 lovast és 5.000 gyalogost számláló sereggel szállt Krupa falai alá, Szurim pasa vezetésével. Az ostrom négy hónapig tartott, de elfoglalni nem tudták. Karlovics halála után (1351.), Krupát a későbbi szigetvári hős, Zrínyi Miklós kapta meg.

Érdekes párhuzam, hogy Krupa épp olyan katasztrófát élt meg, mint Szigetvár, ahol Zrínyi Miklós is meghalt.

Szokolovics Musztafa 2.000 katonával és számos ágyúval 1565-ben Krupa alá szállt, melyben mindössze 28 védő és Bakics kapitány tartózkodott, ám a hős védők nem estek kétségbe a török túlerő láttán. A veszély láttán a bihácsiak és a krupaiak minden irányba szétküldték segélykérésüket, hogy a várat megsegítsék, mert a vártól függ egész Krajina sorsa. Miksa király azt válaszolta a kérelemre, hogy nem tud katonákat küldeni, mert szükség van rájuk a Dráva és a Duna védelmében, ám utasította a báni és a végvidéki hatóságokat, hogy minden összegyűjthető katonával menjenek Krupa megsegítésére. Herbert Auersperg és Jobst Gallenberg generálisok végül összegyűjtöttek némi sereget, amihez csatlakozott Erdődy Péter bán és Alapi Gáspár csapata is, ám az azonnali cselekvés helyett, inkább a török megtámadásának tervein társalogtak, így az ostromlott várban napról napra nagyobb lett az ínség, s a váron is egyre több lett a török ágyúk által tört rés. A várat védő 28 védőből hat fő, s maga Bakics kapitány is súlyos sérüléseket szerzett. Miután Bakics belátta, hogy a „felmentő” sereg a távolban békésen pihen, a várat meg tovább megtartani nem tudja úgy határozott, hogy rátámad a török seregre, hogy azzal felrázza a segítségére küldött sereget, hogy az végre megtámadja a törököket. Így 1565. június 22-én megnyitotta a várkaput, s súlyos sérülései ellenére, hét társával együtt kitámadt a törökre. A hős védők a szablyáikkal utat vágva a törökök között, egészen az Unáig jutottak, ám amikor Bakics belegázolt az Unába, hogy átlábaljon a túlpartra, a túlerő lebírta és Bakics belefulladt a vízbe. Miközben folyt Bakics társainak a lemészárlása a török rátámadt a várra és az Auerspeg generális vezette felmentő sereg szeme láttára elfoglalta Krupát. Így esett törökkézre Krupa vára, s közben Auersperg serege suttyomban egy puskalövés nélkül megszökött. Krupa ez után, a török végvidék legfontosabb erőssége lett, melyben pld. 1577-ben, 300 lovast és 400 gyalogost tartottak a törökök. Krupa várában készültek fel a törökök minden végvidéken indítandó támadásuk előtt, sőt Bihács 1591-es elfoglalására is innen indultak.

A török időkből egyetlen „romantikus” történet maradt fenn csak. E szerint, 1690-ben krupai Ali bég férjhez adta leányát. A lakodalomba induló ifjú vőlegényt számos, messziről és közelről érkezett kapitány és bég kísérte, ám a sohasem látott gazdagsággal és pompával induló lakodalom súlyos szerencsétlenségbe torkolt. Ugyanis a helyi hajduk vezér, Vidákovics Mihály már várt a nászmenetre, s hatvan törököt lekaszabolva, az ifjú vőlegényt és másokat rabságba hurcolta. Sajnos a végvidéki háborúk korában a romantikát mindig átszőtte a harc, s a korabeli történetekben mindig folyt a vér, áztatva ezt az egyébként békés és szelíd tájat, ahol a nyugat és a kelet vívta harcát. Krupa várát egy meredek, csipkés karsztsziklára építették, melynek egyik oldala szinte függőlegesen omlik az Unába. A sziklát az újabb időkben fákkal és virágokkal ültették be, egy kellemes sétánnyá alakítva az egykori csatateret.

Sajnos az átalakítással a vár is jelentősen sérült, hisz arculata teljesen megváltozott. Majd tíz évvel ezelőtt (kb. 1892.) magamnak is volt alkalmam bejárni a várat, még azelőtt, hogy egy városi ligetté alakították volna át. Ekkor, egy szabadkézi vázlatot is készítettem a várról. A vár akkoriban jóval tágasabb volt, mint manapság (1902.). A szikla csúcsán egy kicsiny akropolisz emelkedett, mely alatt egy szabálytalan alakú, vastag falakkal övezett alsóvár volt. Az alsóvár két sarkában egy-egy tágas, sokszögletű tabija (török bástya) terpeszkedett, a harmadikban állt a négyszögletű kaputorony, míg az alsóvár negyedik sarkát, maga a fellegvár képezte. Az 1530-as esztendőben e vidéken utazott át egy bizonyos Kuripesics (Kuripešić) nevű utazó Isztambulba tartván. Az úti jelentéséhez mellékelte a krupai vár rajzát is. A képen jól látható, hogy a vár már akkoriban is több részes volt, s mint ahogy az előbb leírtam, egy fellegvárra és egy alsóvárra oszlott. A különbség csak annyi, hogy akkoriban még nem voltak a várnak ágyúbástyái, hanem helyettük, kerek tornyok álltak. A tabiják tehát 1530 után keletkezhettek, sőt magam azt is el tudom képzelni, hogy az alsóvár falai is fiatalabbak a fellegvárnál. Az alsóvár teljes területére ma nehéz rátalálni, csak egy tabija és némi falszakasz figyelhető meg ott. ahol a fellegvárhoz csatlakozik. A fellegvár térszerkezete változatlan maradt. A várhegy tetejét övező falak, egy szabálytalan, nyomott formájú négyszöget képeznek, melynek három sarkán, egy-egy kerek és erős torony alapjai látszanak. Az egyik torony átmérője eléri a 10 métert is, ebben van a felsővár kapuja. A másik két torony valamivel kisebb. Az alapfalakon kívül, a felsővár belső térkiosztása teljesen tönkrement, de a vár ilyen csonkán is érdekes reprezentációja a középkori váraknak. Krupa vára ugyanis kettős szerkezetű. Az 1565-ös ostrom idején a hadicselekmények első fázisában, az alsóvár játszotta a főszerepet a maga erős, övező falaival és bástyáival. A lövészek és a puskások a falakban kialakított puskalőréseken keresztül lőttek az ellenségre, míg az ágyúk a bástyákról okádták tüzüket. Miután az ostromlók átjutottak az alsóvár falain és elfoglalták azt, következett az ostrom második fázisa, mely során a védők, az ágyúk és emberi kéz által ledönthetetlen karsztsziklára épített fellegvárba zárkóztak, s a kaput befalazva addig védték a várat, míg kezük el nem gyöngült, míg el nem fogyott a lőszer és az élelem, míg az ellenség be nem látta, hogy nem bír azzal a sziklával, mely a komor várat és benne a hős védőket hordozta. Csak miután a török lövészeknek sikerült a bedobált égő szurokkal felgyújtani a várat, csak akkor tört meg a helyőrség az ellenség túlereje és a tűzvész előtt, mellyel szemben tehetetlennek bizonyultak. A vár ciszternáiban alig volt annyi víz, hogy a hős védők kiszáradt ajkaikat benedvesítsék, hogy csillapítsák a lángokat, melyek mohón falták a várban található gerendákat, cölöpöket. Ilyen helyzetben érdemesebb volt kitörni a várból és odaveszni az ellenség szablyáitól, illetve megadni magát az embernek az ellenség kényére, kedvére.

/Szatanek József/

Forrás:

Milan Kruhek: Krajiške utvrde i obrana Hrvatskog kraljevstva tijekom 16.st.. Hrvatski institut za povijest.