A Kulen Vakuf környéki Vranogrács tornya (Vranograč kod Kulen-Vakufa)
Ez a Vranogrács (miután még két, hasonló nevű vár is létezik Cazin vidékén), az Una folyó felső szakaszának jobb partja mentén, Kulen Vakuftól a folyásnak lefelé húzódó hegyvonulatok közti Ljutočka völgy északkeleti oldalában található. Vranogrács vára a maga alaprajzi elrendezésével románkori jegyeket visel, noha a rendelkezésre álló írásos források és adatok, csak a középkortól említik. Vranogrács tipológiailag valójában a Bihácstól 9 kilométernyi távolságra lévő, az Una bal partja fölött álló, Szokolác (Soko) vármagjához hasonlít a leginkább.
A vár meglehetősen jó állapotban található még ma is. A kicsiny vár egy hengeres toronyból és egy szűk, négyszögletes, fallal övezett udvarból áll. A torony külső átmérője 7,2 m-t, belső átmérője 4,4 m-t tesz ki, míg falainak vastagsága 4,4 m. A torony bejárata az első emelet magasságában, nyugatról nyílik. Az íves záródású kapuzat 1,1x1,8 méteres. A háromemeletes torony földszintjén nem volt nyílás. A földszinti helyiség a padozattól mérve a plafonig, 2,8 méter, az első emeleti helyiség 3,3 m, míg a 2. emelet 3 m magas volt. Biztos, hogy a tetőzet alatt volt még egy mellvédes szint is, így a torony teljes magassága kb. 11 m lehetett. A máig fennmaradt gerendafészkek alapján, a torony emeleteit, fafödémekkel alakították ki. A torony tetejét sátortetővel zárták, amit zsindellyel fedtek be. A várudvar belső méretei, 12,75x8,6 métert tesznek ki. Az udvar tengelye szabályos kelet-nyugati irányú, míg a kapuja a délnyugati sarokban nyílott.
Vranogrács várának egészét tekintve, a vár az Una hátsági, egytornyos kisudvaros várainak típusába tartozik.
Miután a vár udvara némileg nagyobb és szabályosabb a Bihács közeli Szokolác várénál, annál későbbi keletkezésűnek mondható.
A vár régészeti kutatás igen hasznos lenne azért, hogy több adathoz jussunk a hasonló típusú várak keletkezési idejéről.
---/---
Kula Vrnograč – Vranogrács torony
E torony esetében egy figyelő toronyról van szó, mely a Ljutočka völgy bejáratát őrizte. A vár nevét a szakirodalom kula Vrnograč-nak (am Vranogrács torony) nevezi, ám Kulen Vakuf lakosai Ćukovska toronyként ismerik, míg az Orašac-on élők Crnkić tornyaként ismerik. A Crnkić nevet, valószínűleg egy Orašac-on, a 2. világháború idején élt és tevékenykedett, Aszim Crnkics nevű usztasáról kaphatta.
A várat az Udbinából 1698 körül az erre a vidékre menekülő Salih pasa építethette, aki 1699-től, 1722-ig osztrovicai kapitányként uralta a vidéket.
---/---
Kiegészítő adatok Kulen Vakuf környéki várkataszterhez
Területi kiterjedését tekintve, de geostratégiai jelentőségére is, a Bosnyák elajet egyik legnagyobb és legjelentősebb kapitánysága Osztrovica volt. Az Osztrovicai kapitányság kapitányai a 18. században a Kulenovics család tagjai lettek.
A családból az első ismert osztrovicai kaptány Szalih volt. Szalih pasa volt az első, aki a dokumentumokban Kulinovicsként tűnt fel. Likából származhat, s az 1683-as bécsi hadjáratban udbinai illetőségűnek tüntetik fel. Egyes források szerint egyke volt, más források szerint voltak fivérei is. Az aga tisztséghez janicsárként jutott, majd tehetsége révén pasa rangot szerzett és Osztrovica, valamint Bihács kapitánya lett. Tekintélye és hatása kiemelkedő volt a karlócai békeszerződés utáni első évtizedekben. Szalih aga az 1699, 1722 közti időszakban, nem csak, mint osztrovicai kapitány szerepel, hanem viselte a zárai emin (?) tisztséget is (1707-ben).
Szalih pasa példája tkp. azt mutatja, hogy a kapitányi címet nem csak katonai érdemekért kaptak, hanem nagyon gyakran más, jelentősebb gazdasági tevékenység elismeréseképpen is.
Muhsin-zadea Abdullah pasa bosnyák beglerbég parancsára, néhány korábbi mulasztásért Szalih pasát, Musztafa pasa, bihácsi kapitánnyal együtt 1722-ben kivégezték.
Szalih pasa osztrovicai kapitányságát fia, Kulenovics Mahmud bég örökölte meg, aki ebbéli tisztségét jól és hűen viselte. Időközben bebizonyosodott róla az is, hogy kiváló katonai vezető. Ez különösen az 1737-1739-es osztrák-török háborúban vált egyértelművé, miután 1737-ben sikerrel megvédte Osztrovicát, a várat ostromló osztrák sereg ellenében. Mahmud bég az értékes szolgálataiért, soron kívül magkapta a pasa címet.
Pasaként részt vett a Perzsia elleni háborúkban is, s végül a számos csata egyikében, 1744-ben Hamada-nál elesett.
Kulenovics Szalih aga és fia Mahmud pasa, voltak azok, aki a 18. szd. első felében leginkább hozzájárultak ahhoz, hogy Dzsiszri Kebira (Kulen Vakuf) kiépüljön, hogy Havala [1] erődje és Csovka (Čovka) palánkja [2] felépüljön.
Természetesen még számos építkezési munkálatokat is kezdeményeztek, s tevékenységük következtében terjeszkedhetett és növekedhetett Osztrovica és Orasác [3] is. tekintélyes hozzájárulásuknak köszönhetően, számos házat építettek, s különösen vidéken, továbbá felépítettek négy dzsámit is (Osztrovicában, Dzsiszri Kebira-ban, Havala-ban és Orasácban). Az orasáci dzsámit III. Ahmed, akkori szultánról nevezték el.
A család másik kiemelkedő személyisége, egyben osztrovicai kapitány is volt Kulenovics Hadzsi-Ibrahim bég. A kapitányi tisztséget 1783-1792-ig viselte, s az 1788-1791-es, újabb osztrák török háborúban sikerrel védelmezte a Krajina ezen részét.
[1] Havala török várát, Kulenovics Bajbut bég építette, aki Kulin (Kulenovics Muhamed/Mehmed) kapitány amídzsa (nagybátyja), azaz Salih pasa fia, Mahmud pasa fivére volt. Kulin kapitány, a Perkosz-on (Prkos) épített egy várat, amit egy időre az osztrovicai kapitányság székhelyévé tett.
A Vranográcsi, más néven Csukovi, vagy Cernkicsi torony (kula Vrnograč/Čukovska/Crnkić) torony is ez időben épült, ahogy a Klisevics hegyi (Klišević) Kulenovics bég tornya is.
Kulenovics Mahmud bég fia, Halil bég bírta elsőként Klisevicset, amit aztán utódai örököltek.
[2] Csovka várát a 15. században említik. A vár romjai egy korábbi, prehisztorikus sáncvár területén találhatók. A történeti források szerint Csovka vára Hum megyéhez tartozott, s legismertebb birtokosai a nemes Orlovicsok voltak, akik a várat egészen annak 1524-es elestéig bírták. Az ekkor elpusztult palánkvárat, a 17. szd. végén, a Kulenovicsok építettek újjá és egy települést is emeltek melléje. A vár egy háromemeletes, faragott kövekből épített toronyból és a tornyot körbevevő palánkból állt. Az itteni vár körül élő Kulinovicsok, a csovkai előnevet viselték, akik egészen 1876-ig éltek itt, amikor is egy felkelés során megölték őket, a palánkot és a tornyot meg kifosztották, majd felgyújtották. Miután a palánk fából készült, teljesen leégett, míg a toronyból csak egy kőhalom maradt. A Kulinovicsok eztán Csovka életében többé nem szerepeltek.
[3] Ez időben újították fel és bővítették ki az orasáci várat is.
---/---
A vár mai állapota:
Vrnograč várát 2011. 04. 01-én, Keserű László és Szabó Tibor társaságában kerestük fel. Noha a vár a Bihács és Kulen Vakuf közti völgy északi bejáratát őrizte, megközelíteni mégis a hegy túloldaláról, Potkrš falu irányából lehet. A vár egy sziklafal peremén, egy kiugró kősziklán található. A vár területét keletről, egy sziklába vágott száraz árok válassza el, a fennsíkszerű hegytetőtől. Miután innen lehetett a legkönnyebben megtámadni a várat, ezért az árok fölé egy kissé ovális (4,7x4,3 m) tornyot helyeztek. A várba, a torony déli oldalából induló külső fal, délkeleti oldalában nyitott kapun át lehetett bejutni. Tekintve, hogy a kapu némileg magasabban van a környező terepnél, így feltehető, hogy valami faszerkezetű hídon lehetett a fennsík peremétől a kapuhoz érni. A szűk udvaron épületek nyomai nem láthatók, de a déli fal mentén, a falban található ablakkiosztások alapján, egy palotaszerű építmény lehetett. A várudvar nyugati fala mára a mélybe omlott, míg az északi fal jelenleg is magasan áll. A toronyba nyugatról egy kőalapozású pillére nyíló felvonóhídon át lehetett bemenni. A pillérnek ma már csak az alapozása figyelhető meg.
Hogy a pillér tetejére egy külön lépcső vezetett-e fel, vagy az északi falról lehetett-e megközelíteni, az jelenleg nem megállapítható. A toronyba jelenleg egy, a torony lábánál található falkibontáson át lehet bejutni.
/Szatanek József/
Forrás:
Husref Redžić, Sredovjekovni gradovi u Bosni i Hercegovini („Bemust”, Sarajevo, 2009. 221-222. oldal)
