Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nezsider - Neusiedl am SeeAusztriaBurgenlandMoson történelmi vármegye - Tábor

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Nezsider - Tábor

A település központi része feletti Wagram-magaslaton áll a 12-13. századi királyi vár maradványa, egy lakótorony romja. A Tábor-rom Nezsider város jelképe, melyet sokáig római kori építménynek gondoltak, a környék számos római emléke mellett. A régészeti kutatások adataiból azonban hamar tisztázhatóvá vált, hogy a római kori előzmény nem igazolható. A lakótorony legkésőbb a 13. század végén épülhetett.

Az eredetileg gyepüvidéki besenyő település első említése Villa Sumbotheil (Szombathely) néven 1209-ből való. Az ekkora már piactartási joggal rendelkező vélhetően fejlett települést a tatárjárás söpörte el. Ezt követően német telepesek népesítik be. 1282-ben már újra él a falu, melyet ekkor már Neusiedel-nek, azaz Újtelep-nek hívnak.

1308 és 1310 között itt élt az utolsó Árpád-házi királyunk III. András özvegye, Ágnes királyné. A település német lakosait egy 1313-as oklevél mint vendégeket (hospites) említi. Ekkor már állt a település régi temploma is.

1427-ben a szentgyörgyi és bazini grófok válnak a magyaróvári uradalom, és ezen belül Nezsider birtokosaivá. 1440-ben a korona ellopását követően a várban éjszakázott a menekülő Cillei Erzsébet özvegy királyné, csecsemő fiával Lászlóval, kinek az apja Habsburg Albert király volt. 1517-ben II. Ulászló királytól vásártartási jogot kapott, melyet kiegészítően I. Ferdinánd borkiviteli joggal ruházta fel Nezsidert.

Bár a török hódoltság idáig már nem terjedt ki, de a község a végvári portyákat sűrűn megszenvedte. A Tábor-dombon működő őrállás feladata lett füstjelekkel figyelmeztetni a közelgő török veszélyre.

1600-ban Nádasdy László a birtokosa. 1605-ben a 15 éves háború vége felé Bocskai István hajdúi dúlják fel a települést, majd 1645-ben a pestis szedi áldozatait.

1665-ben Lipót király beleegyezését adja ahhoz, hogy a Lippayak Nezsidert és Nyúlást 86.000 forintért átengedjék Széchényi György püspöknek.

1683-ban Bécs oszmán ostromakor a törökök kifosztják és felégetik. A kuruc háborúk idején a vár volt az Öreg Sánc, azaz a Fertőt a Dunával összekötő védelmi vonal déli hídfője, amely sokáig ellen is állt a kuruc ostromoknak.

Azonban hiába erősítették meg 1708-ban paliszádokkal és facölöpökkel, végűl nem tudott ellenállni a kurucok rohamának és a kurucok végül elfoglalják Nezsidert. 1809-ben pedig már Napoleon csapatait kellett a városnak elszállásolnia.

A település az 1920-as trianoni békeszerződéssel Ausztriához került. Neusiedl am See az osztrák közigazgatásban nem sokkal az elcsatolás után, 1926-ban városi rangot kapott

Források:

Neusiedlamsee.at

Muemlekem.hu

Wikipedia

GPS: É 47° 57.123 (47.952049)
K 16° 50.446 (16.840767)

Információk: A Tábor-rom Nezsider város jelképe. A vár autóval és gyalogosan is jól megközelíthető.

A vár és környezete belépődíj fizetése nélkül látogatható.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció