Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Mártonfalva - Martinsdorf - MetişRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Az Oltmelléki hegysor területén, a Rovási-patak mellett fekszik Mártonfalva község. A falu Szt. Mártonnak szentelt temploma feltehetően a 13–14. század fordulóján épült, első említése azonban csak 1357-ből ismeretes, plébánosa ekkor István. A 15. században is többször említik plébánosait.

A középkori erődített templomot 1861-ben elbontották, 1896-ban neogótikus stílusban építettek helyette újat. A 15. századi harangtornyát érintetlenül hagyták.

Schlichting egykori rajzán jól látható, hogy a templomerőd a 19. században még teljesen ép állapotban volt. Három torony által védett, ovális alaprajzú, enyhe szögekben megtörő védőfal övezte. A templomvár nyugati részén egy alacsonyabb, lőréses várfalat építettek, így ott védett elővár alakult ki. 1898-ban az iskola megépítésével egy időben az erődítmények nagy részét lebontották. Ma már csak az északkeleti oldalon, a plébánia mellett, a gyilokjáróval ellátott torony áll. Ettől délkeletre egy rövid szakaszon a védőfal maradványa is megfigyelhető.

 

Forrás:

 

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 705. 

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 1.159 (46.019321)
K 24° 24.348 (24.405796)
Várak.hu mobil applikáció