Utolsó frissítés: 2019.01.27.
A 9. században épült, Gregory Szent püspöknek szentelt bencés kolostor, a Vrana óvárosában őrzik a nagy földterületeket és egy gazdag kincstárt, amely a Szent Gregory szent emlékeihez tartozó ezüst koporsót, kereszteket, kápolnákat és két drágakövekkel díszített arany koronát. Zvonimir király 1075/76-os solini koronázása alkalmából, átadta az épületet az összes birtokával és vagyonával együtt a pápának, így Vrána lett az első állandó Vatikáni birtok az Adriai tenger keleti partvidékén. Száz évvel később a templomos lovagok a pápával, mint a birtok urával, megerősítik pozícióikat Vránában erős falak és tornyok építésével. A Templomos lovagrend a 14. század elején felbomlott.
A Szent János rend birtokában a „Kolostorok Kolostoraként” a város megtartja első vonalbeli politikai szerepét a középkor további részében. A 16. században az oszmán sereg alakította át az épületet egy 100 gyalogos és 150 lovas állomásoztatására alkalmas katonai erőddé. Csak a velencei seregnek sikerült elpusztítania erős falait 1647-ben Vrána felszabadítása során, ezzel csökkentve a hely stratégiai jelentőségét. Az egyházi, politikai és katonai hatalom egykori központjának dicsőséges múltja ma bokrokkal benőtt, és még mindig arra vár, hogy a régészeti kutatás során felfedje számos uralkodó titkát.
( Az információs tábla felirata a vár előtt – ifj. Fidrich Tibor fordítása)
Története
Területén már a 11. században állt a bencések Szent György kolostora, melyet 1076-ban Dmitar Zvonimir horvát király koronázása alkalmával a pápai legátus jelenlétében a katolikus egyháznak adományozott. A Horvát Királyság része volt, majd a Kálmán magyar király és a horvát nemesség közötti megállapodás a pacta conventa értelmében a Magyar Királyság része lett. 1169-ben, Vrána első írásos említésekor a kolostor már a templomos lovagrend tulajdona és a rend 1312. évi megszüntetéséig az ő birtokuk maradt.[1] A templomosok a Néró-hegy alatt négy saroktornyos várat építettek. 1209-ben II. András magyar király megerősítette a rend kiváltságait, újabb birtokokat adományozott nekik és kivette őket a horvát bánok ítélkezése alól.[2] 1245-ben IV. Béla magyar király a húsvétot Vrána várában töltötte.[2] A templomos rend feloszlatása után Vrána királyi birtok lett. 1345-ben Nagy Lajos király a johannita lovagrendnek adta, ettől kezdve a vránai johannita perjelség székhelye.[3]
A következő ötven év Vrána hatalmának legnagyobb korszaka, amikor országos jelentőségű események színhelye volt. Vára 1383-ig, valamint 1386 és 1392 között a nápolyi párti Palisnai János johannita perjel uralma alatt állt. A lovagteremben tartották 1383-ban Durazzói (Kis) Károly nőuralmat ellenző hívei Pál zágrábi püspök, Palisnai János vránai perjel, Horváti János horvát bán és erdélyi vajda Erzsébet királyné, Lajos magyar király özvegye és leánya Mária elleni tanácskozását, melynek a célja az volt, hogy Károlyt tegyék a magyar királlyá. A lázadás elfojtására 1383 őszén Erzsébet és Mária híveikkel személyesen vezettek hadat Horvátországba. A seregnek csak Vrána vára állt ellen mely október 24-én csak négy napi ostrom után adta meg magát, miután Palisnai előzőleg Tvrtko bosnyák királyhoz menekült. November 4-én a királyné miután Zárát meglátogatta ünnepélyesen bevonult Vránába, Palisnait pedig tisztségétől megfosztotta. Később azonban Károly és hívei kerekedtek felül és 1385. december 31-én Károlyt Magyarország királyává koronázták. A király Palisnait szolgálataiért hálából horvát-dalmát-szlavón bánná nevezte ki. 1386. február 7-én Károly király ellen Forgách Balázs királyi étekfogó az anyakirályné parancsára merényletet követett el, melynek következtében február 14-én elhunyt. Hívei Horvátországba menekültek, ahol újabb lázadást szítottak. 1386. július 25-én a lázadást elfojtani indult királynékat Gara váránál a lázadók elfogták, majd Novigrad várába hurcolták.[4][2] Itt fojtották meg 1387 elején Horváti János parancsára Nagy Lajos király özvegyét, Erzsébetet. Végül Mária királynőt híve Frangepán János serege 1387. június 4-én kiszabadította, Palisnai pedig Boszniába menekült. Az újonnan kinevezett perjel Laczkovics István 1387 októberében és novemberében sikertelenül ostromolta a vránai várat, majd a bosnyák felmentő sereg hírére Spalatóba menekült. Palisnai Klissza várából irányította tovább a lázadást, de 1389-ben Zára ostromakor halálos sebet kapott.[2]
A johannita uralomnak 1392-ben szakadt vége, amikor I. Tvrtko bosnyák király a várat több más erősséggel együtt elfoglalta és haláláig, 1391-ig uralma alatt tartotta. 1394-től Vránát a horvát bánok kormányozták. 1402-ben Nápolyi László kezére került, aki 1409-ben eladta a Velencei Köztársaságnak. A velenceiek 1415-16-ban a várat és az alatta fekvő mezővárost is megerősítették, a környező földbirtokokat pedig velencei családok tulajdonába adták. A johannita nagymester ugyan kérte a rendnek való visszaadását , de ezt Velence az érte adott pénzre való hivatkozással többször elutasította. 1428-ban a vár helyőrsége ötven főből állt.[5] A 15. század végén a török veszély miatt újból kijavították, falait rendbehozták. Helyőrsége ekkor már az ezer főt is meghaladta. Vrána ebben az időben nemcsak fontos erősség, hanem közigazgatási és bírói székhely is volt. Lakói főként földműveléssel és saját szükségleteik kielégítésére kézművességgel foglalkoztak. Vrána fontos vásárváros is volt, a vásár 8 nappal Szent György ünnepe előtt kezdődött és 8 nappal utána ért véget, összesen 16 napig tartott. Nemcsak a helyi borokat árulták, de távolabbi vidékekről is jöttek borkereskedők. Kereskedtek itt hússal, bőrökkel (a településen több vágóhíd is volt) és olajjal is. Vrána ugyanakkor egyfajta pénzügyi központ is volt, ahol az igénylőknek hitelt folyósítottak.[5] Központi szerepe miatt lakossága folyamatosan nőtt. Várát 1520-ban ismét felújították, míg a vár alatti település lakossága 1527-ben 561 volt. Vránához ebben az időben a következő falvak tartoztak: Hrašćani (Babac, Komornik és Fermić településekkel), Tinj, Zablaće, Blaćane (Blata), Poškaljina, Pakoštane, Skorobić, Bojska, Malinavas, Pristeg, Baškonjane és Ritićane.[5]
A török 1538-ban Klissza eleste után Vránát is elfoglalta, majd kibővítve jelentős erősséggé építette ki. Maga Vrána település a török uralom idején is megőrizte városias jellegét, bár a török uralom első évtizedeiben lakatlan volt. Később lakói többségben katonák voltak, akik katonai szolgálatuk miatt éltek itt. A katonák idővel magukkal hozták családjaikat is, így valamennyi polgári lakosság is élt a településen, akik főként földműveléssel foglalkoztak. A lakosság többsége továbbra is keresztény maradt, de főként pravoszlávokból állt.[6] 1574-ben Vrána már török náhije (járás) székhelye volt, amely minden bizonnyal előbb alakult és magában foglalta a várostól keletre, illetve a Vránai-tótól északkeletre fekvő területeket Pristeg, Uzelice, Skorobić, Banjevac, Budičić (Budak) és Vukšić falvakkal.[5] A polgári lakosság megélhetését a mezőgazdaság adta. A termények között a búza, az árpa, a zab és a len, a vörös- és a fokhagyma, a káposzta, az olajbogyó, a füge és még néhány gyümölcs, valamint a zöldség termesztése volt jelentős, de fejlett volt a méhészet, a méztermelés is. Vrána vára a török határvédelmi rendszer része volt, személyzete müsztahfizokból álló várőrségből, topcsikból (tüzérek), fáriszokból (irreguláris lovasság), aszabokból (könnyűfegyverzetű gyalogság) és martalócokból (keresztény zsoldosok) állt. Pontos összetételéről 1616-ból és 1643-ból vannak adatok, amikor 83, illetve 103 főnyi helyőrsége volt.[5] A török uralom 1647-ig tartott, amikor Leonardo Foscolo velencei hadvezér serege foglalta el és várát azonnal lerombolta. Romjai és sáncának maradványai Biograd közelében a Vránai-tó (Vransko jezero) partján állnak.
Az eredetileg bencés kolostorból kialakított, templomos, johannita, velencei, majd török vár romjai mára mintegy negyedrészben maradtak fenn. A nagymérvű pusztulás oka, hogy 1683-ban a vár elveszítette védelmi és szakrális funkcióit. A romok azóta mindenféle állagmegóvás nélkül hevertek, anyagukat a környező települések lakossága építkezésre használta. Legjobban a déli és keleti fal és a négyszögletes kaputorony maradványai láthatók, melyek több méter magasan állnak. Jól elkülönülnek a 14. századi gótikus Szent Katalin vártemplom romjai, melyek állagmegőrzése és felújítása folyamatban van.[6] A vár többi része csak egy alapos régészeti feltárás során azonosítható. A várat övező, egykor mintegy harminc méter széles sáncrendszer nagymértékben ma is látható. A megmaradt falrészek, tornyok és a templom állagmegőrzési munkálatai 2003-ban kezdődtek. A helyi lokálpatrióták alkalmanként gyomirtást és bozótirtást végeznek a romok között. 2008 óta rendezik meg a vránai vitézek középkori fesztiválját, amely még inkább a várromok és a történelem felé irányította a közvélemény figyelmét. Emiatt nőtt a turistaforgalom is a településen.
(Magyar Katolikus Lexikon, Magyarország hadtörténete)
