Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nagyszeben - Hermannstadt - SibiuRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - Nagyszeben-Szenterzsébet

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysor főágának délnyugati végében, a délnyugatról érkező és itt délkeletre forduló Szeben (Cibin) folyócska bal partján fekszik a Nagyszeben városához tartozó Szenterzsébet település.

A Szeben körüli első települések között jött létre, így Szent Andrásnak szentelt templomának keletkezése egyes vélemények szerint valamikor a 12. század vége tájára tehető. Háromhajós templomnak épült, ebből csak a középhajó árkádjai őrződtek meg, valamint a félköríves apszissal záródó oldalhajó. A 15. századi átépítéskor a félköríves szentélyt sokszögzáródásúvá alakították át, csillaghálós boltozatot kapott és támpillérekkel erősítették meg. Szentségfülkéje 1500-ból való. A templom az 1658-as és 1661-es tatár betörések során erősen megrongálódott, 1662-ben építették újjá. A nyugati homlokzathoz csatolt tornyot 1742-ben visszabontották, gyilokjáróját ekkor lebontották. A templomot és mellette lévő kápolnát egy ovális, kőből és téglából épült, visszabontott 15. századi védőfal veszi körül.

A templomvár délkeleti sarkában, a falakon belül egy 1350–1400 között épült gótikus kápolna áll.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 734.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 45° 47.392 (45.789867)
K 24° 7.055 (24.117579)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025