Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gyimes - GhimeşRomániaErdély és PartiumCsík vármegye - Gyimesi-szoros sáncai

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Gyimes (a Gyimesi-szoros erődítései)

 

 A Gyimesbükkhöz tartozó Gyimes települést elhagyva a Tatros-folyó éles kanyarulatánál találjuk a Gyimesi-szorost. A szoros környezetében levő hegyek és a Tatros folyó völgye számos szorosvédő erődítésnek adott helyet a 17–19. század folyamán.

A folyó kanyarulatának jobb partja fölé emelkedik a Kőorr nevű hegycsúcs, amelyen a Rákóczi-vár romjai találhatók. A vár valamikor a 17. század első harmadában épülhetett fel, egyes vélemények szerint Bethlen Gábor fejedelemsége idején, 1626-ban. Úgy tartják, hogy II. Rákóczi György fejedelem lehetett a vár névadója, aki az épületet kijavíttatta és 1658–1660 között komoly harcot vívott a törökök és vazallusaik ellen. Hogy mikortól kezdték a kis erődöt „Rákóczi-vár”-ként emlegetni, valójában nem tudni, mindenesetre a korabeli térképeken, egészen a 19. század második feléig egyszerűen „Blockhaus”-nak nevezik. 1677-ben, és 1693-ban is említik a várat, ahol ezekben az időkben csak néhány székely őr szolgált. 1698-ban már német katonák őrizték az erősséget, amelyet ebben az évben kijavítottak.

Orbán Balázs 1868-ban így ír róla: „A kőcsuptól éles sziklagerincz nyulik le egészen a Tatros völgyéig, ennek – a völgyet összeszoritó – magas meredek előfokán van egy szép fekvésű erőd (Blockhaus), mely feltehetőleg a régi Gyimes vára helyén fekszik, s annak romjaiból épült. Ezen erődhöz 134 lépés fedett folyosó vezet oly meredeken, hogy gyalog is nagy fáradsággal lehet oda fel jutni.” Jóllehet Orbán Balázs még az enyhébb meredekségű lépcsőt látta, amelyet a vasútvonal építésekor 1897-ben lebontottak, majd a hegy keleti nyúlványának lefaragása után a ma is látható, sokkal meredekebb lépcsővel helyettesítettek.

Az erősségnek helyet adó sziklás platón, 25 × 10 méteres területen fekvő vár kerítőfalának készítésekor a várba építették be az északi oldalon lévő függőleges sziklafalat is. A vár déli falsíkja 3-4 méter magasan helyenként ma is áll. A keleti várrészben egy 8 × 6 méteres téglalap alakú helyiség maradványa látható, melyen belül egy kb. 2 méter átmérőjű mélyedés figyelhető meg. A déli fal nyugati meghosszabbításában a hegygerinc déli oldalán hosszan végigfut az a sáncvonulat, amely a határon végighúzódó erődítésrendszer része volt.

Ez a védelmi rendszer a 17. század elejétől egészen a 19. század végéig fennállt, egyes elemeit folyamatosan felújították, új sáncokat és épületeket emeltek, az elavultakat elbontották. A bécsi Kriegsarchiv gyűjteményében több, a 18. és a 19. században készített tervrajzot őriznek, amelyek a Gyimesi-szoros erődítéseit ábrázolják. Az 1733-ban és 1771-ben készített felméréseken jól látszik az addig kiépített szorosvédelem rendszere. A 18. századi építmények jelölésére a továbbiakban ezek megnevezéseit alkalmazzuk. Ennek egyik főbb eleme a Sánc-patak és a Tatros összefolyásához közeli, a patak északi oldalán romjaiban ma is felismerhető, téglalap alaprajzú, egykor kétszintes, lőrésekkel ellátott, kőből épült, a 18. századi és a 19. század első felében készült rajzon „Blockhaus A”-nak nevezett épület. A szabálytalan négyszögletű, hasonló kivitelű „Blockhaus B” a mai vasúti híd közelében állhatott, azonban mára ebből semmi sem maradt. A keskeny gerincű, egykor Áldomás-hegynek nevezett Kőorr keleti csúcsán álló, a tervrajzokon következetesen „Blockhaus C”-nek nevezett kőépület pedig nem más, mint a ma Rákóczi-vár néven ismert rom. Ennek a 18. század második felére jól kiépült védelmi rendszernek talán a legfontosabb része nyugatról haladva az Áldomás-hegy gerincén végighúzódó, a Tatros völgyén áthaladó és a Sáncpatak (korábbi nevén Csülemér-patak) völgyében keletről északra forduló sánc és paliszádfal vonulat volt, amelyet a folyóvölgy keresztezésénél különösen jól megerősítettek. E sáncrendszernek ma is jól látható szakasza húzódik a Rákóczi-vár nyugati oldalától indulva végig az Áldomás-hegy gerincén. Egy, a 19. század elején készült dátum nélküli és egy másik, 1829-es dátumú térkép tanúsága szerint a Sánc-patak fölé északról emelkedő, egykor Csudomír-hegynek nevezett domb déli részén (ma inkább azt mondanánk: a Bilibók-tető déli lejtőjén) korábban sánc épült. Egy másik térkép szerint már 1768-ban megvolt ez a sánc, amelyet az 1788–89-es osztrák – török háború során felhasználtak és újonnan épített sáncokkal egészítettek ki. Ennek a sáncnak az északkeleti vége szabálytalan négyszög alaprajzú volt (ide épült az egyik gerendaépület), amelyet hosszanti sánccal kötöttek össze a domb déli végével. Az említett dombnyúlvánnyal délről átellenben levő, a Sánc-patak déli oldalán, a ma ott álló első világháborús román emlékmű fölé emelkedő dombon napjainkban is látható árok és sánc készült 1788–89-ben. A szoros védelmét ellátó erődítések déli előterében is épült két ágyúállás a harmadik osztrák-török háború alatt, azonban ezek nyomai ma már nincsenek meg.

A krími háború idején (1853 – 56), azzal összefüggésben átépítették és kiegészítették a Gyimesi-szoros erődítményeit. Az Osztrák Birodalom szembeszállva korábbi szövetségesével, az Orosz Birodalommal, 1854-ben megszállta Moldvát és Havasalföldet, hogy megakadályozza Oroszország balkáni terjeszkedését. A bécsi Katonai Levéltárban (Kriegsarchiv) levő iratok, térképek és tervrajzok is világosan megmutatják, hogy az osztrák hadvezetés már a hadműveletek elején elhatározta a Keleti és a Déli-Kárpátok fontosabb szorosainak megvédelmezését. Ennek érdekében több helyen terveztek és építettek tüzérség elhelyezésére alkalmas zártsáncokat, kisebb sáncokat és kiszolgáló építményeket. A Gyimesi-szoros erődítéseinek megerősítését 1854-ben tervezték és építették meg a III. Armee alakulatai.

A következő nagy erődítésépítés a Gyimesi-szorosban a 19. század 70-es éveiben történt. A gyimesi védelmi létesítmények építése szoros kapcsolatban volt az 1876-tól elindított erdélyi szorosvédelmi erődépítkezésekkel, illetve az 1877–78-as orosz – török háborúval. Az egyre bizonytalanabbá váló balkáni helyzet, az Orosz Birodalom által támogatott pánszláv eszme terjedése, a Török Birodalom fokozatos balkáni térvesztése, az egyesült román fejedelemségek erősödése, és nem utolsósorban a Monarchia boszniai és szandzsákbeli ambíciói együttesen tették indokolttá az erdélyi szorosok modernizált megerősítését. A helyzet értékelésére 1876. november 13-án Bécsben tartott titkos konferencián a katonai vezetés I. Ferenc József elnökletével megtárgyalta Bosznia és Hercegovina okkupációjának tervét, valamint az Orosz Birodalom várható negatív reakciójára való felkészülésként ugyanekkor döntöttek a Kárpátok és Erdély védelmének fokozásáról is. Sok szoros és hágó védelméről (mint láttuk, a Gyimesi-szoroséról is) már a 18. század elejétől gondoskodott az osztrák hadvezetés, ezek a korábbi sáncok és erődítések azonban elavultak a 19. század 70-es éveire. Az új igények kielégítése céljából hasonló elvek szerint tervezett, többnyire kettő-nyolc löveg befogadására alkalmas kiserődöket, zártsáncokat építettek az erdélyi szorosokban, valamint ezektől kissé távolabb telepített ún. „Blockhaus”-okat, az őrjáratozó alakulatok számára. A kiserődökben is kialakítottak fedezékként szolgáló, földdel borított gerendaépületeket. A gondosan megtervezett létesítmények tipizálására, illetve az egyes típusoknak az adott terepviszonyokhoz való adaptálására 1876-tól találunk terveket a Kriegsarchivban.

A Gyimesi-szoros védelmének modernizálására 1876-os dátummal az alább tárgyalt erődelemekről készültek tervrajzok. Terepbejárásaink tanúsága szerint el is készültek a tervezett létesítmények, bár ma már csak egy részük látható a helyszínen.

Nyugatról keleti irányba haladva, az első 1876-os létesítmény az Áldomás-hegy gerincére épített „Blockhaus I.” jelű, 25 katona befogadására tervezett gerendaépület volt. Ennek ma csak csekély terepalakulatai láthatóak. Ettől keletre volt az ugyancsak a keskeny gerincre épített, négy ágyú elhelyezésére alkalmas „Batterie B” jelű ütegállás. Ennek nyomait a terepen nem tudtuk sikerrel beazonosítani.

A következő, és egyben legfontosabb 1876-os kiserődöt a Tatros északi partja közelében romjaiban ma is látható egykori Kontumác (vesztegzár) fölé északról emelkedő dombnak a szoros felé néző végére építették. Ezt a „Werk C” elnevezésű zártsáncot négy löveg elhelyezésére tervezték. A kb. 60 × 40 méteres, közel téglalap alaprajzú kiserődben földdel borított gerendaépületet is építettek, amely fedezékül szolgált a legénység számára. Ez az egyik legjobb állapotban megmaradt hasonló jellegű építmény Erdélyben.

A következő és egyben utolsó 1876-os építmény a „Werk C”-től észak – északkeletre, kb. 500 méterre épített „Blockhaus II.” jelű, kereszt alaprajzú, körülsáncolt gerendaépület, amely 25 katona befogadására volt alkalmas. A mára elpusztult faépület helye és egykori körítő sáncai ma is jól láthatóak a Bilibók-tető aljában, Firtelmeiszter Ágoston nyári szállása mellett.

 

Forrás: Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 222-227.

GPS: É 46° 28.417 (46.473610)
K 26° 15.683 (26.261389)
Vár-Webáruház - Látvány térképek várainkról