Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Mehádia - MehadiaRomániaBánságKrassó-Szörény vármegye - Mehádia 17-18. századi erődítések

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Temesvár 1552-es eleste után a törökök megszervezték a Temesvári vilajetet, azaz a „Temesvárnak alávetett tartományt”, amely egészen az 1718-ban megkötött pozsareváci békéig a Magas Porta uralma alá tartozott. A 17. század végén megindult visszafoglaló háború, valamint a későbbi osztrák–török háborúk során a harcban álló csapatok az Erdély és a Maros völgye felé irányuló hadműveletek folyamán gyakran használták az Orsovától észak felé tartó, a „Porta Orientalis” hágón átvezető, és a Cserna–Belareka–Temes folyók völgyében húzódó fontos katonai utat. Az útvonal mentén fekvő várak – Orsova, Mehádia, Karánsebes, Lugos és Lippa – többször is gazdát cseréltek a háború során. Ezeket az erődítményeket folyamatosan korszerűsítették, hiszen korábbi, középkori állapotukban már nem tudtak a harci cselekmények megfelelő bázisául szolgálni. A törökök 1523-ban foglalták el először Mehádia középkori várát, a Miháld várat, azonban az már abban az időben is meglehetősen elavult volt, a 17. század végi hadműveletekben pedig már nem kapott szerepet.

Mehádia 1607-től került tartósan a törökök birtokába, akik helyőrségüket a Belareka folyó mentén vezető út védelmére a középkori vártól kb. 500 méterre délnyugatra, közel az Ursasca-patak torkolatához, a folyó bal partja fölé emelkedő, elnyújtott háromszög alakú lapos dombra épített várban helyezték el. Ennek a valószínűleg a 17. század első felében emelt várnak az építéséről közvetlen adatunk nincs. Kisebb megszakításokkal 1716-ig török fennhatóság alatt volt, bár Karánsebes eleste után, 1688-ban őrsége elmenekült és az erődítmény még 1693-ban is pusztán állt. A török zsoldlisták tanúsága szerint helyőrségének létszáma 37 és 65 fő között váltakozott. A Mehádia környéki hadműveletek során Veterani tábornok 1688-ben Lippa felől indulva, Temesvárt elkerülve ellenállás nélkül foglalta el Lugost és Karánsebest, majd júliusban a Cserna völgyén át Orsováig tört előre, nyilván az őrizetlen Mehádiát is birtokba véve. A törökök oldalán harcoló Thököly Imre 1689 nyarán Vidinből indulva visszafoglalta a Duna menti Fethislamot, Orsovát és Mehádiát is. Még ugyanezen év őszén Bádeni Lajos csapatai ismét elfoglalták Orsovát és Fethislamot. 1690 őszén a törökök foglalták vissza Lippát, Lugost és Karánsebest, így a folyóvölgy részben ismét a birtokukba került. Thököly 1691-ben a törökök részére újból elfoglalta Orsovát, Mehádiát és Karánsebest.

Mehádia a karlócai béke (1699) rendelkezései alapján török uralom alatt maradt. I. Lipót császár megbízásából 1699 és 1701 között a szövetségesek részéről Luigi Ferdinando Marsigli alezredes lett a két birodalom közötti új határvonalat kijelölő bizottság vezetője (török részről Ibrahim efendi volt a porta megbízottja). Marsigli 1700 októberében tartózkodott Mehádián. A karlócai békeszerződés 6. pontja előírta több határ menti település (többek között Karánsebes, Lugos, Lippa stb.) várának lerombolását, amely munkálatoknak szintén Marsigli volt a felelőse. Bár a békeszerződés Mehádia várát nem említi, valószínűleg azt is ebben az időszakban rombolták le (így járt Facsád vára is, jóllehet annak lebontásáról sem rendelkezett a békeszerződés). A bolognai egyetemi könyvtár Marsigli gyűjteményében BUB. Ms.21/51 (64) szám alatt őrzik a Marsigli-műhely által 1697-re (?) dátumozott alaprajzot a mehádiai várról, ezzel a megjegyzéssel: „a vár a lerombolás előtt”. A rajz ábrázolja a Bela-Reka fölötti alacsony dombon álló, háromszög alakú, sarkain tornyokkal erősített várat, amelyet közel négyszög alaprajzú, árokkal körülvett, valószínűleg palánkfallal megépített elővár egészített ki, utóbbi északról csatlakozott a belső várhoz.

Az 1716-ban ismét fellángoló harcok a törökök súlyos vereségével végződtek, a szövetséges csapatok Temesvárt is visszafoglalták. A vilajet központi várát elfoglaló Savoyai Jenő 1716. november 2-án Bécsbe távozott, de előtte megbízta a Temesi Bánság újonnan kinevezett kormányzóját, Claudius Florimund Mercy tábornokot, hogy vegye birtokba a Temesköz Al-Duna menti várait, a friss hódítás biztosítására. A hír hallatán a Temes-Cserna árokban portyázó török – tatár csapatok pusztítva-rombolva vonultak vissza Orsova irányába. Mercy még 1716 novemberében elfoglalta Pancsovát és Új-Palánkát, majd Orsova alá érkezett. Az orsovai török helyőrség makacs ellenállása miatt azonban Mercy az ostromot félbeszakította és Mehádiára vonult vissza. Itt a korábban lerombolt vár helyére új sáncerődítményt építtetett. Ennek az 1716 telén emelt, közel négyzet alaprajzú erődnek a terve több változatban fennmaradt. A sáncok északnyugati és délkeleti sarkait egy-egy olaszbástya erősítette, a vár keleti és északi külső oldalán árok húzódott. Mercy a frissen elkészült sáncok között teleltette át csapatait. 1717 elején a sáncokat megerősítették, azonban így sem tudtak ellenállni a támadó törököknek, így a sánc török kézbe került. Belgrád 1717. augusztus 18-i visszafoglalása után a törökök helyzete a térségben tarthatatlanná vált, és az előző év novemberében még oly erélyesen ellenálló orsovai védősereg augusztus végén rögtön megfutott, amint a vár alá érkező magyar huszárokat megpillantották. A felszabadító hadak sikere vezetett az 1718-as pozsareváci béke megkötéséhez. A felszabadult Temesi bánsággal együtt Mehádia is a Habsburg Birodalom része lett.

A még mindig fontos határvédelmi körzet 1716 telén hevenyészve épített sáncvárát és Mehádia déli bevezető útszakaszát a békekötést követően új erődítésekkel látták el. A falu északi részén, a Belareka- és az Ursasca -patak összefolyása fölötti dombon a Mercy által emelt sáncokat elbontották, helyükre korszerű tervek szerint árkokkal és külső védművekkel ellátott, közel rombusz alaprajzú sáncművet építettek. A fennmaradt tervrajzok szerint a meredek nyugati és déli oldalon külső árkok nem készültek.

A település déli végénél, a Belareka bal partján, ahol a folyópart és a keletről fölé emelkedő meredek szikla között szűk területen vezet át az út, 1735 és 1737 között emelték a trapéz alaprajzú, kaputoronnyal, lőrésekkel ellátott Szent András útellenőrző erődöt, amelyet a folyó vizével feltöltött árkok is védtek.

A második osztrák–török háború (1737–1739) során, 1737 telén Mehádiában helyezték el a Vidinból elűzött osztrák csapatokat. A várat Hadsi Mohamed vidini helytartó foglalta el 1738. május 27-én. Rövidesen, július 9-én az osztrák csapatok visszafoglalták a sáncvárat és a Szent András redutot is.

Az osztrák szempontból szerencsétlenül végződött háborút követően a Belgrádban 1739 szeptemberében aláírt békeszerződés 5. pontja értelmében Mehádia ismét osztrák birtokba került azzal a feltétellel, hogy az 1718 után újonnan felépített erődítményrendszert le kell rombolni. Ez a bontási határozat azonban nem vonatkozhatott a Szent András erődre, mert annak körvonalát még a 18. század végi térképek is ábrázolják. A Mehádia északi részén épült sáncvárat 1740-ben egy kirendelt török csapat bontotta le. 1747-ben császári bizottság kereste fel Mehádiát, amely úgy találta, hogy a várdombot nem lehet jól védhető módon erődíteni, ezért lemondtak a lerombolt sáncvár újjáépítéséről.

A község északi részén levő fennsík azóta beépült, az erődítménynek nyomai nincsenek, de a déli útzáró erőd nyugati falának egy szakasza ma is látható az elterelt Belareka folyó medre helyén épült új műút közvetlen közelében, egy ott álló ház falába építve.

II. József osztrák császár és magyar király eleget téve szövetségese, II. Katalin orosz cárnő sürgetésének, bekapcsolódott az 1787 augusztusában kitört harmadik orosz–török háborúba és 1788 februárjában hadat üzent a Török Birodalomnak. A császár szövetségese megsegítése mellett az 1737–39. évi háborúban elvesztett délvidéki területek visszaszerzésének reményében szállt hadba. Az 1788-ban megindított hadműveletek több hadszíntéren folytak. A II. József névleges, és Lacy tábornagy tényleges vezetése alatt álló fősereg Pétervárad és Zimony térségében gyülekezett. Ezenkívül még öt hadtest állt készenlétben Horvátországban, Szlavóniában, a Bánságban, Erdélyben és Galíciában. A császár 1788 februárja és novembere között tartózkodott a déli hadszíntéren, de jelentősebb hadisikereket nem sikerült elérnie.

Mehádiában az 1740-es lerombolás után többé nem épült vár, azonban a harmadik osztrák – török háború idején (1787–1791) a város környéke ismét hadszíntérré vált, ezért a közeli, alkalmas helyeket zártsáncokkal, blokkházakkal, árkokkal és palánkokkal erősítették meg. Ilyen tábori erődítések épültek a Mehádiától délnyugatra húzódó hegysor gerincén (a Kraku Vizoka és a Kraku Omir körzetében), a várostól délkeletre magasodó hegysoron (a Djalu Ohnitól kezdve Csernabesenyőig), illetve a Csernabesenyőtől kissé délre emelkedő Berza Palanka körzetében. A Kriegsarchivban őrzik azt a Temesváron 1788. december 29-i keltezéssel ellátott térképet, amely a Mehádiától délre, a Cserna és a Belareka összefolyásának körzetében építendő sáncművek, útzáró sáncok, ütegállások, őrjárati és hírközlési útvonalak helyzetét ábrázolja. Ezeknek az építményeknek a többsége nagy valószínűséggel el is készült, és szerepet kapott az 1789. év sikeres harcaiban. A törökök 1788 augusztusában a Bánság irányában indítottak támadást. A bánsági hadtest háromheti ellenállás után Mehádiától északra visszavonult, és a törökök Mehádián át Karánsebesig nyomultak előre. A hadi helyzet megváltozása miatt Karánsebes lerombolása után a török csapatok visszafordultak és Mehádiát, valamint Ó-Orsovát is kiürítve visszavonultak. Az erdélyi hadtest Clerfayt táborszernagy vezetésével 1788 augusztusában a törökök kivonulása után vette birtokba a várost, majd a környező hegyekben kiépíttette a fentebb ismertetett tábori erődítések rendszerét. A sáncrendszerben elhelyezett csapatoknak és tüzérségnek sikerült megállítani az augusztus 27-én kibontakozott ismételt török előrenyomulást.

A következő év az osztrák hadak sikereit hozta: az egyesült orosz – osztrák seregek 1789 augusztusában Focşaninál, szeptemberben Martineştinél arattak győzelmeket. A háború utolsó jelentős eseménye Belgrád bevétele volt (1789. október 8.).

1849. április 22-én Malkovszky osztrák tábornok Mehádiába tette székhelyét, azonban egy csapatának a Fehértemplom mellett elszenvedett veresége után (május 8.) visszavonult Orsova felé és átengedte Mehádiát Bem seregének. Bem tábornok innen indult Orsova ellen május 16-án. 1849. augusztus 22-23. között Mehádiánál ütközött meg az osztrákokkal, majd visszavonult és augusztus 24-én, Orsova felé elhagyta az országot. 1849-ből sáncok nem maradtak fenn Mehádia környékén.

2010 tavaszán megkíséreltük a terepen még esetleg fellehető nagyobb sáncok bejárását, azonban az építésük korában sem hosszú időre tervezett objektumok napjainkra szinte nyom nélkül eltűntek. A mai Csernabesenyőtől délre, az említett térképen „Berza Palanka” feliratú, csillag alakú kis sánc helyét sikerült beazonosítanunk. Az egykori sáncépítmény dombján – ahonnan remek rálátás nyílik a Cserna kissé délnyugatra eső szorosára és az ott haladó útra – jelenleg egy nagyméretű villamos távvezeték oszlop áll. A domb felszínén az egykori erődítésnek már nincs nyoma.

Forrás: Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 320-324.

GPS: É 44° 54.522 (44.908699)
K 22° 2.930 (22.048834)
NVA
Várak Kastélyok Templomok évkönyv