Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Monospetri - PetreuRomániaErdély és PartiumBihar történelmi vármegye - vár, castellum (Belsővár)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Monospetri, castellum (Belsővár)

Az Alföld keleti szélén, az Érmellék keleti felében, az itt délnyugatra tartó Berettyó jobb partján, az északról érkező Liget-patak torkolatánál fekszik Monospetri község. Első ismert említése 1334-ből származik. Mostani nevét állítólag híres öreg malma után kapta (Molnos-Petri annyit tesz mint Malmos-Petri).

A település déli végében, a Berettyótól északra hajdanán vár (vagy inkább castellum) emelkedett. Köveit a lakosság már régen széthordta építkezéseihez, így mára csak árkának nyomai látszanak. Fennállásáról, történetéről hallgatnak a források. Megjelenése alapján a 15–16. században állhatott fenn. Építtetői a falu földesurai, a Gutkeled nemzetségből származó Adonyiak vagy az albisi Zólyomiak lehettek.

1851-ben Fényes Elek írta a település várairól: "A mónospetri határon 3 várnak nyomai látszanak: 1. az Ungoravár egy dombcsucson, most szántóföldképen használtatik; 2. Földvár közel a Berettyóhoz a felső rétben, csaknem a földdel egyenlővé porladva szemlélhető; 3. a Belsővár a reformatusok templomától nem messze a Berettyó partján, 3 nagy sánczczal maig is fennáll, különféle gyümölcsfákkal berakva.”

A vár belső területe 50 x 50 méter, külső mérete pedig 85 x 85 méter. Az árok szélessége 15-18 méter, mélysége 1,5 méter. Belső területe jelenleg mezőgazdasági művelés alatt áll.

Forrás: Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 328.

GPS: É 47° 19.647 (47.327450)
K 22° 17.908 (22.298468)

Információk: A település déli végében, a Berettyótól északra található az egykori erősség helye, amelynek mára a sík környezetben, csak egykori árkának nyomai látszanak.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció