Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A Magyar-Zsil és a Román-Zsil folyók találkozásától kissé délre kezdődik a Szurduk-szoros, mai nevén Livezény-Bumbesdi-szoros északi bejárata, amelyet Zsil-áttörésnek is neveznek. Itt, a Petrozsény déli részén levő Livezény városrész fölé nyugatról emelkedik az a dombsor, amelyre a szorost és környékét védő sáncokat és kiserődöket építették. Az északnyugat–délkelet irányban húzódó dombokon úgy helyezték el a sáncokat és ütegállásokat, hogy azok képesek legyenek tűz alatt tartani a nyugatra húzódó Román-Zsil völgyét és a két folyó egyesülésétől (innen már Zsil a folyó neve) délre levő szoros kijáratát is.

Ennek az lehet a magyarázata, hogy a 19. század második feléig a Szurduk-szorostól nyugatra fekvő és a Román-Zsil folyásának irányába eső, Krivádiától a Vulkán-hágó felé vezető út volt a fő közlekedési útvonal. Itt, a Vulkán-hegység keleti peremén haladt az a régi postakocsi-út, amely a Petrozsényi-medencéből Olténiába vezetett. Ez a kisebb forgalmú út is védősánccal volt megerősítve, amint azt a Kriegsarchiv-ban található, 1789-ben készített térkép bizonyítja. Aki ma végighajt a 35 km hosszú Livezény-Bumbesdi-szoroson, megérti az itt átvezető út késői megépítésének az okait. A Zsil folyó keletről a Páring-, nyugatról a Vulkán-hegység szinte függőleges sziklafalai közötti szűk szurdokon rohan át, ahol nem kis technikai bravúr kellett a modern út és vasút megépítéséhez.

Az első katonai felmérés (1763–1787) még csak egy ösvényt jelöl a Zsil mentén, és a második katonai felmérés (1806–1869) szelvénye sem jelöl a Zsil völgyében járható utat. A harmadik felmérés (1869–1887) már ábrázolja az újonnan kiépített Zsil-völgyi utat, melynek a megnyitása azt is jelentette, hogy átterelték a forgalmat a Krivádia – Vulkán-szoros irányból a Krivádia-Petrozsény-Szurduk útvonalra.

Az új útvonal fontossága szükségessé tette a szoros északi bejáratának védelmét. Ennek fontosságát csak erősíthette az Osztrák-Magyar Monarchia érintettsége az 1877–78-as orosz-török háborúban.

A szurduki szorosvédő létesítmények építése szoros összefüggésben lehet az 1876-tól elindított szorosvédelmi erődépítkezésekkel is. Az egyre bizonytalanabbá váló balkáni helyzet, az Orosz Birodalom által támogatott pánszláv eszme terjedése, a Török Birodalom fokozatos balkáni térvesztése, az egyesült román fejedelemségek erősödése, és nem utolsó sorban a Monarchia boszniai és szandzsákbeli ambíciói együttesen tették indokolttá az erdélyi szorosok modernizált megerősítését.

A megépült zártsáncok, blokkház és ütegállások 1878-ban készült tervrajzai megtalálhatóak a bécsi Kriegsarchiv-ban. A kiváló minőségű rajzok alapján meg is építették a védelmi objektumokat, amelyek nyomai a terepen ma is megtalálhatóak. A tervrajzok elnevezéseit használva az alábbi erődelemeket találtuk a Livazény fölötti dombokon:

1. „Emplacements III” a Kapellenhügel-en, a román emlékmű közvetlen közelében a dombsor délkeleti végénél. Ezek két kisebb ütegállás nyomai. Az egyik Zsil-áttörés, a másik a Román-Zsil völgye felé irányul. A kettő közötti egykori gerenda-föld fedezéknek már nincs nyoma.

2. „Werk I”.: az egykori kiserődnek csak csekély nyomai látszanak a terepen a domb keleti szélétől kb. 200 m-re. Lövegei valaha a Petrozsény-Livezény útvonalra, illetve a Zsil-áttörés felé irányultak. Az északi oldalán egy földdel borított, talajszint alá süllyesztett gerendafedezéket építettek, amelynek helyét terepalakulatok jelzik.

3. „Werk II”: jó állapotban fennmaradt zártsánc a Kapellenhügeltől 800 m-re északnyugatra. Ütegei a Zsil-áttörés és a Román-Zsil völgyének térségét is tűz alatt tarthatták. A sáncok és a külső árkok a nyílt terepen jól megfigyelhetőek. A zártsánc északi részében épített, földdel borított gerendafedezék csak nyomaiban ismerhető fel.

4. „Batterie C”: elsősorban a Román-Zsil völgye felé irányított lövegeknek adott helyet, a „Werk II”-től 180 méterre déli irányban. Sáncai és ütegállásai ma is jól láthatóak.

5. Blockhaus 1.: A „Werk II”-től kb. 300 méterre, északnyugatra találjuk meg a helyét ennek a közel kereszt alaprajzú, legénységi pihenőként és megfigyelőpontként használt gerendaépületnek. A gerendaházat egy kisebb kiemelkedésre építették, amelyet az északi és a déli oldalon külső árokkal is védhetőbbé tettek. Ma csak az épület alapozásának a nyomai és az említett árkok láthatóak a helyszínen.

6, Blockhaus 2.: A Magyar-Zsil és a Román-Zsil összefolyása főlé keletről emelkedő 722 m magas hegyen épült körülárkolás nélküli gerendaépület a Páring-hegység Zsil-áttörés közeli részén  járőrszolgálatot teljesítő katonák szálláshelye és fedezéke volt.

Forrás: Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 375-378.