Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Székelyföldi töltésvonulatok Vargyashoz rendelveRomániaErdély és PartiumUdvarhely vármegye - Székelyföldi töltésvonulatok

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

SZÉKELYFÖLDI TÖLTÉSVONULATOK

 

A Székelyföldről szóló hatalmas munkájában Orbán Balázs több helyen részletesen leírja azokat az árok- és töltésvonulatokat, amelyek a Görgyény völgyétől az Olt alsórákosi szakaszáig húzódnak a Székelyföldön keresztül észak – déli irányban. A töltésvonulatok már Orbán Balázs ideje előtt is ismertek voltak. Legkorábbi említésüket Nagy Mátyás zetelaki plébánosnak tulajdonítják, hivatkozva annak egy 1505-ös kéziratára. Téglás Gábor, a Dévai Múzeum igazgatója is bejárta a töltéseket a 19. század második felében és azokat a római limes egy keleti szakaszaként azonosította. Később foglalkozott még a kérdés kutatásával Lattyák Sándor erdész 1913-ban, valamint Imreh Barna református lelkész is a 20. század hatvanas éveiben.

A székelyföldi töltésvonulatok kutatásában jelentős szerepet töltött be Ferenczi István és Ferenczi Géza. Ők a múlt század hatvanas éveinek a második felében végzett keleterdélyi kutatásaik nyomán, 1972-ben közzétették a töltésvonulatok egy jelentős szakaszának térképvázlatát. Hosszú ideig kutatták a kelet-erdélyi Árpád-kori építésű várakat és arra a következtetésre jutottak, hogy azokat a központi királyi hatalom akaratának megfelelően a 11. század utolsó harmadában, illetve a 12. század második felében határvédő várrendszerként építették. Ferencziék a töltésvonulatok sáncait több helyen átvágták; az ott talált leletek véleményük szerint teljesen megegyeztek a mögöttük elhelyezkedő, Görgényi-, Hargita- és a Persányi-hegység nyugati peremén fekvő középkori várak leletanyagával. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a töltésvonulatok és a közelükben levő várak az Árpád-korban egységes védelmi rendszert alkottak.

Ferenczi István kutatta a háromszéki Homárka, vagy Honárka nevű töltésvonulatot is. A Feketeügy déli partjától Lisznyó tájáig húzódó töltést Ferenczi négy helyen vágta át. Megállapítása szerint Homárka sáncai két szakaszban épültek: az első – gerendavázas szerkezetű – sáncot a 9. (?) század végén, vagy a 10. században emelték, míg a második építési  szakasz, amelynek során felmagasították a korábbi töltést, a 11. század végére datálható.

Orbán Balázs véleménye szerint a Homárkától délre még két töltésvonulat található, amelyek a székelyföldi töltésekhez kapcsolhatóak. Sajnos ezek modern kutatási eredményei, valamint keletkezésük ideje nem ismeretes, ezért az alábbiakban csak helyzetüket tudjuk bemutatni. A napjainkra nagyrészt elpusztult Tatárhányás megmaradt része a Tömösi-szoros északi bejáratánál, Bácsfalu területén húzódik északnyugat – délkeleti irányban, kb. 250 méter hosszúságban. A sáncot először a Tömösi-szoroson átvezető út építésekor bontották meg a 18 – 19. század fordulóján, majd további részeit hordták el az 1960-as években, 1996-ban a tömösi híd építésekor és utoljára 2006-ban egy lakónegyed létesítése idején. Nincs tudomásunk arról, hogy a bontások során régészeti kutatások történtek volna. Orbán Balázs mérései szerint a Tatárhányás szélessége az alapjánál 24,6 méter, legnagyobb magassága 7,6 méter.

A másik ismert töltésszakasz, a Papok sánca a Nagy-Bodza mentén elnyúló Bodzavám falu északi végétől 500 méterre, az út nyugati oldalától kb. 600 méter hosszan húzódik délnyugati irányban. A sánc az alapjánál 7,6 méter széles, magassága pedig 3,8 méter. 

A Ferenczi testvérek kutatásaihoz csatlakozott Dénes István geológus 1986-ban, aki elkészítette a töltésvonulatok térképlapjait, különösen az általa intenzíven kutatott Rika-erdei szakaszokét. A részletesen leírt szakaszok kutatási eredményeinek kiértékelése alapján Dénes István csatlakozott a Ferenczi testvérek nézetéhez, és a légvonalban több mint 130 kilométer összesített hosszúságú töltésvonulatokat a közelükben levő várakkal együtt – tekintettel az elkészítésükhöz szükséges munkaszervezésre – központi akarat által létrehozott határvédelmi rendszernek tartotta.

A kelet-erdélyi várakkal és a 11–12. századi határvédelmi rendszerrel kapcsolatban Benkő Elek 1989-ben fejtette ki véleményét. Megítélése szerint az említett várcsoport várai később, a 13–14. század során keletkeztek, és nem alkottak egységes határvédelmi rendszert. A korábbiaktól jelentősen eltérő vélemény következtében az 1990-es években heves vita bontakozott ki a kelet-erdélyi határvédelmi rendszerről és a székelyföldi várak keletkezési idejéről. A Ferenczi testvérek mellett sok más kutató is hallatta véleményét a vitában, így az említett Benkő Elek mellett Dénes József, Sófalvi András és Bordi Zsigmond Lóránd is. A vita súlypontja azonban elsősorban a várak kérdése volt és emellett a töltésvonulatok kutatási eredményeivel, a töltések datálásával keveset foglalkoztak.

Ebben a kérdésben Sófalvi András Dénes Istvánnal közösen végzett 2005. évi kutatásai hoztak meglepő eredményt. Sófalvi ekkor vizsgálta meg a székelyföldi töltésvonulatok Vargyas közelében levő, Kakasbarázdának nevezett szakaszát. Az ebből a szakaszból vett famaradványokon C-14 vizsgálatokat végeztetett. A vizsgálatok 7– 9. századi keletkezést mutattak ki, ami azt jelenti, hogy ez a szakasz jóval korábban épült, mint a közelében levő rikai toronyvárak, így nem alkothatott azokkal egységes védelmi rendszert. Sófalvi azonban nem zárta ki a töltésvonulat későbbi (újra)használatát sem. A közeljövőben tervezi a kutatások folytatását és több, különböző töltésszakaszból származó minták laboratóriumi vizsgálatát, a töltésvonulatok keletkezési idejének pontosítása érdekében.

 

Forrás: Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 422-424.

GPS: É 46° 7.817 (46.130283)
K 25° 33.137 (25.552288)
Várak Kastélyok Templomok évkönyv