Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gara - GorjaniHorvátországHorvát-SzlavónországVerőce történelmi vármegye - Temető

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Gara, temető

A régészeti leletek tanúsága szerint területe már az őskor óta lakott volt. A Garáról Tomasócra vezető út közelében az újkőkor középső részét lezáró Sopot kultúra leleteit találták meg.[1] Római kori leleteket találtak a falutól a temető felé Kamenište, más néven Crkvište lelőhelyen, ahol a középkorban egy domonkos kolostor is állt.

Garát IV. Béla király 1244. július 20-án kelt, a boszniai püspökségnek írt adománylevelében „terram de Gora” alakban említik először. [2] IV. Béla 1269-ben a birtokot Garaiak ősének a Dorozsma nembeli János ispánnak adományozta. Ezután egészen 1481-ig a Garaiak nádori ágának a birtoka. 1310-ben a Garaiak Bánfi ága is birtokos lett a településen. Szent Pál apostol tiszteletére szentelt templomát és Szent Margit tiszteletére emelt domonkos kolostorát 1348-ban említik.

A falutól északnyugatra a temető irányában emelkedő 115 méteres „Kamenište”, vagy más néven „Crkvište” nevű magaslaton állt egykor a domonkosok Szent Margit kolostora. Ez a hely ma is egyházi tulajdonban van. Római kori leletek is előkerültek itt. (Wikipédia)

GPS: É 45° 24.270 (45.404499)
K 18° 21.948 (18.365801)

Információk: a temető a helység ÉNy-i végében van. A védett terület a temető mellett, északra található.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025