Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BribirHorvátországDalmáciaDalmácia történelmi vármegye - vár (Šubić palota)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Bribir a középkorban

A Római birodalom bukását megelőző és az azt követő időben a népvándorlás korában az itteni lakosság nehéz időket élt át. Ennek a mozgalmas időszaknak a 7. században a horvátok betelepülése vetett véget, akik kezdetben még pogányok voltak, de a 9. századra már áttértek a keresztény hitre. Megalapították a horvát fejedelemséget és az ókori Varvaria romjain felépítették Bribir várát, mely egyben az első horvát közigazgatási egységek a zsupánságok (megyék) egyikének a névadója lett. A zsupánság létezésének első bizonyítékát Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak a birodalom kormányzásáról írt 10. századi művében találjuk, melyben a horvát zsupánságok között „Berber” zsupánságot is megemlíti. A Bribirska glavicán előkerült sírok mellékleteik alapján azok a 9. század elejétől keltezhetők. A sírokra jellemző, hogy azok a temetés idején napkelte irányában voltak tájolva. Ez a temetési mód Horvátország területén a 8. század közepétől a 11. század elejéig volt jellemző. A mellékletek között, főként ékszerek, a ruházat fémből készült részei és a halott használati tárgyai voltak megtalálhatók. A korai horvát állam idejében a templomok gyakran kör alaprajzúak voltak. Az 1980-as évek közepén végzett régészeti feltárások során is egy ilyen 9. és 11. század közötti hatapszisos körtemplom alapfalait találták meg. Az alapfalak között egy ókori szarkofágokat befogadó sírboltot találtak óhorvát sírokkal. A feltárás különlegessége volt, hogy az óhorvát maradványok a mai szerb pravoszláv temető területére estek. Emiatt később a temetőnek ezt a részét betonfallal kerítették el. A 12. századtól Bribir vára a Šubić család birtoka lett, melyről a család felvette a bribiri előnevet.

A család már a 11. században a horvát nemzeti királyok idején is szerepel az adománylevelekben, hatalmának kezdete azonban a 13. századtól számítható, amikor 1251-ben IV. Béla magyar király a bribiri grófi címet adományozta nekik. Hatalmuk csúcspontját a 13. század végén és a 14. század elején Šubić I. Pál gróf (1245-1312) idejében érték el akinek uralma kiterjedt Split, Trogir, Šibenik, Omiš városokra, viselte a horvát báni címet és Bosznia területe felett is rendelkezett („banus Croatorum et tocius Bosnae dominus”). A régészeti feltárások gazdag leletei is, az erős falak és templomok bizonyítják, hogy Bribir vára ebben az időben az ország legjeletősebb erősségei közé tartozott. Legjelentősebb épülete az I. Pál gróf által a 13. század második felében építtetett, a ferences kolostor épületegyütteséhez tartozó háromhajós Szűz Mária bazilika volt. A feltárások során megtalálták a bazilika sírboltját, ahol sastollal a család jelképével díszített faragott követ találtak. Ez azt jelenti, hogy a család több tagja, köztük a templom építtetője is ide temetkezhetett. Pál utódja II. Mladen gróf idejében a család hatalma már némileg gyengült, Bribir azonban továbbra is a család székhelye maradt. 1347-ben amikor II. Pál gróf Ostrovica várát a szlavóniai Zrinre cserélte a bribiri grófok hatalma is megtört. 1456-ban II. Jakab gróf halálával kihalt a bribiri grófok itteni, fő ága. A Šubićok itteni uralmának a török vetett véget, amely 1523-ban elfoglalta és lerombolta Bribir várát. A vár többé már nem épült újjá. 1574-ben a betelepült pravoszláv hívek ide építették fel új templomukat, mely mellett temetőt létesítettek.(Wikipedia)

GPS: É 43° 55.544 (43.925739)
K 15° 50.543 (15.842377)

Információk: Bribir várát a Zára-Sibenik autópálya Pirovac lejárótól közelítjük meg. A lejárótól É.-i irányba megyünk Bribir településig. A várhegyet a tábláknak megfelelően lehet megközelíteni.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025