Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szepesmindszent - BijacovceSzlovákiaFelvidékSzepes vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Szepesmindszent templom

A település a 12. század végén keletkezett. Az első falu a tatárjárás során elpusztult és ezt követően németekkel telepítették újra. 1258-ban „terra Bech” néven említik először, a Szepesi vár uradalmához tartozott. 1264-ben „Omnium Sanctorum”, 1278-ban „villa Beche” illetve „villa omnium Sanctorum”, 1283-ban „Bechfolua”, 1349-ben „Mendzenth”, 1352-ben „villa Omnium Sanctorum” néven írják. A 15. században a Szapolyai család birtokaként Szepes várának tartozéka. Később a Szapolyaiakon kívül a Thurzók és Csákyak voltak birtokosai. 1452-ben „Peterdorf”, 1537-ben „Bethania” a település neve. 

A Mindenszentek tiszteletére szentelt gótikus temploma 1260 körül épült, a 14. században hajóval és toronnyal bővítették, 1402-ben átalakították, ekkor készültek freskói is. A korai templom Szent László-legenda freskói egy későbbi átépítéskor a padlásszintre kerültek. Ma a karzaton és a nyugati tornyon keresztül juthatunk föl a templom padlására, ahol néhány részlet még látható a Szent László-legendából.

A temetőben, a templom mellett, Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt, a 13. század első felében épített román stílusú körkápolna áll. Ilyen épületegyüttest találunk még Bényben (Kisbény, Bina), Jákon és több előfordulása maradt fenn Európában is. Legismertebb a firenzei és a pisai dóm az előtte álló rotundával, amit keresztelőkápolnaként említenek. Egykor ezek a körtemplomok voltak a helység parókiális templomai.

Templomát a Második Katonai Felmérés fallal körülvettként ábrázolja.

 

GPS: É 49° 1.543 (49.025723)
K 20° 48.244 (20.804068)

Információk: a település Szepesváraljától ÉK-re helyezkedik el. A templomegyüttes a helység ÉK-i részén a temetőben található.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció