Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Mikeszásza - MicăsasaRomániaErdély és PartiumKis-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2022.10.27.

Mikeszásza, templom

Mikeszásza (Micăsasa) falu Szeben megyében, Medgyestől délnyugatra a Nagy-Küküllő jobb partján. 14. században épített temploma a reformáció idején a lutheránus felekezet tulajdonába került. II. József idején a középkori templomot visszakapták a katolikusok. Azt követően, hogy a szász lutheránusok 1796-ban átköltöztek Hossszúaszóra, a mikeszászai lakosság a középkori templomot két részre osztotta: az hajó nyugati, elfalazott részét a reformátusok használják, a templom egykori szentélye képezi a jelenlegi római katolikus Szentháromság-templomot.

http://www.romerterv.hu/muemlekeink/mikeszasza-romai-katolikus-templom-erdely/

 

1267-ben Mykazaza, 1309-ben Michazaz, 1332-ben ismét Mykezaza, 1416-ban Mykeháza, 1587-ben Mikeszásza néven jelentkezik az okiratokban. (Györffy: Az Árpád-kori. III. 557.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1309-ben plébániatemploma van, papja ebben az évben a szász papok és a székeskáptalan perében szerepel, (Györffy: i.h.; Documente. XIV. C., I. 94.) János néven. Temploma már az előző században volt, mert a helység neve szász településre utal, lakói pedig nem maradtak templom nélkül. A középkori katolikusok a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. 1673-ban a reformátusok kérik a szász parochiától, hogy a romlásnak indult templomrészt megjavíthassák. (Fabini)

A XVI. századtól vegyes település. II. József idejében 1782-ben a templom visszakerül a katolikusok birtokába. Az erről folyó vitát úgy döntik el, hogy a katolikusoké marad a templom, de azzal a kötelezettséggel, hogy a lutheránusoknak imaházat építenek közös erővel. (Schematismus. 1882. 130.) A szentélyt a fedetlen hajórésztől elfalazva, kápolna nagyságban a katolikusok használják, míg a hajó nyugati részét, szintén elfalazva, a reformátusok, miután a kevés számra leapadt szász lutheránusok papjukkal együtt 1796-ban átköltöznek Hosszúaszóra. A hosszú hajónak csak az oldalfalai állnak.

Ilyenformán a XVIII. században református anyaegyház van (Benkő J.: Transsilvania. II.183.), és a század elején is. A katolikusoké filia. (Helységnévtár. 1913.)

Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek

https://mek.oszk.hu/04600/04684/html/1227.html

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 5.227 (46.087124)
K 24° 6.495 (24.108248)

Információk: Mikeszásza település Medgyes és Balázsfalva között található, a 14B főúton.

Utolsó frissítés: 2022.10.27.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025