Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

UzsaMagyarországVeszprém megyeVeszprém vármegye - Uzsaszentlélek

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Uzsa, Uszaszentlélek pálos kolostor

A Szentlélekről elnevezett uzsahegyi pálos monostor a rendi építészet egyik (talán méltatlanul elhanyagolt) Veszprém megyei emléke.

A mai Lesenceistvánd melletti egykori Uzsa község határában a XIV. század első felében jött létre. Olyan területen, ahol a pálos rendnek már komoly hagyományai voltak. Részben az Örsi Cibrián, részben az Uzsai család birtokában. Az Uzsai család tagjai között feltételezhetjük a kolostor alapítóit, első kegyurait is.

A XIII. század közepétől ismert adatok szerint nemesi település volt. A falu neve először 1247-ben szerepel nemesi névben. Később két faluvá válik: a déli rész neve Csejkat-, Lőrinc-, Szentgyörgyuzsa, az északi rész Cibrián-, Ceberjénuzsa.

Ez az állapot 1304-ben szerepel oklevélben. A falu (Lőrincuzsa) Szent György tiszteletére szentelt templomáról az 1333-ban kelt pápai tizedjegyzék tesz említést. A XV. században továbbosztódó falu részei: Alsó-, Közép-, Felsőuzsa. Egyik részét a pálos kolostorról Szentlélekuzsának nevezték.

A kapcsolatot az Uzsai család (talán a feltételezett alapító, Uzsai Lőrinc révén) kegyurasága jelentette. A kolostor okleveles említését az 1333-as pápai tizedjegyzékből ismerjük, tehát az alapítás ez előtt történhetett.

Az épület mérete, elrendezése viszont sokkal korábbi telepítésre nem vall, így az alapítás és építés ideje az 1320-1333. közötti időre tehető. Későbbi történetéről semmilyen adat nem ismert. 1455-ben elnéptelenedett, majd (hasonlóan a tálodi kolostorhoz) ferencesek vették át.

A templomból ma már csak csekély rom maradt, a kolostorból még annál is kevesebb. A templomhajó elrendezése és mérete alapján biztos, hogy az épület egyhajós elrendezésű volt, boltozva csak a szentélye lehetett. Bejárata a kolostor felől volt (valahol az északi falon) és a déli oldalon.

A jól kivehető diadalív után a hajónál keskenyebb szentély következett. A hajó déli oldalához két helyiség csatlakozik, valószínűleg bejárati csarnok és cinterem vagy csontház funkciójuk lehetett. A kolostor megmaradt keleti végfalának nyílása a forrás felé nyíló kijárat lehetett. Boltozásának nincs nyoma, fagerendával lehetett áthidalva. Ennek hiányában ma (megfelelő kiváltó szerkezet nélkül) az összedőlés határán van. Az épületből felmenő falból több nem látszik. A kolostor észak-déli egykori falai a terep alakulatából kikövetkeztethető, Ádám Iván 1881-ben még mérni tudta őket.

forrás: Fehérváry Rudolf: Az uzsaszentléleki pálos monostor

https://www.turautak.com/cikkek/varak--romok/templomromok/uzsa--uzsaszentleleki-palos-monostor.html

 

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 59.233 (46.987221)
K 17° 28.767 (17.479445)

Megközelítés: A rom az uzsai bánya területén áll, a településre megérkezve észak felé találjuk a bánya épületeit.

Basalt-Középkő Kft

Uzsa, Lázhegy u.1

GPS koordináták: N 46° 53,374'  E 17° 19,586'

Csak engedéllyel látogatható.

Engedélyt a bánya igazgatójától, Laub Ernőtől kell kérni email-ben a basalt@basalt.hu email-címen.

A bánya közleménye: "A látogatáshoz 2 munkanappal hamarabb kérjük jelentkezni. A levelezési cím a basalt@basalt.hu. Ezt folyamatosan figyeljük. A bejelentés nélküli látogatást nem támogatjuk, mert egyrészt létszámmal nem vagyunk rá felkészülve, másrészt vannak olyan időpontok amikor a látogatás nem lehetséges- pl. robbantás alkalmával."

forrás: Fehérváry Rudolf: Az uzsaszentléleki pálos monostor

https://www.turautak.com/cikkek/varak--romok/templomromok/uzsa--uzsaszentleleki-palos-monostor.html

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció