Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében
Salgótarján, Magyarország, Nógrád vármegye, Nógrád történelmi vármegye - Salgó vára
- Áttekintés
- Történelem
- Fotók
- Alaprajzok
- Ábrázolások
- Légifotók
- Archívum
- Videók
- Mellékletek
- Térkép
- Szállás
Salgó vára
Salgótarján központjától északra, egy 625 m magas, markáns sziklás hegycsúcson emelkednek a nógrádi Salgó várának maradványai. Részben az 1980-as évek első felében, főként azonban az 1990-es évek végétől 2006-ig helyreállított és konzervált vár az egyik legalaposabban kutatott 13–16. századi magánvárunk, melynek mai megjelenését alapvetően az ekkor végzett műemléki munkák határozzák meg.
A csúcsot alkotó keskeny sziklagerincet elfoglaló, szabálytalan, nyújtott téglalap alaprajzú 7 × 35 m-es felső vár keleti, kiemelkedő végén az egykor többszintes torony kilátóvá alakított, tetővel lefedett csonkja áll. A hozzá nyugat felől csatlakozó, a bazaltsziklára alapozott vékonyabb várfalak, melynek délen egy szakaszuk már teljesen elpusztult, megközelítően 100-150 cm magasságban övezik a két tereplépcsőre tagolódó platót. A mélyebb nyugati részen két osztófal maradványa látható, egykori ajtónyílásaik csekély részleteivel.
Északról a középső térbe nyílik az eredeti küszöbkövön másolatban elhelyezett csúcsíves, keskeny belső várkapu. Előtte a külső szinten helyezkedik el az eredeti kávaelemek felhasználásával visszaépített ciszterna, melyet egy félköríves, a felsővár északi falához épített, csupán a járószintig megemelt fal övez. Az egykor ide vezető feljáró kőpillérei visszatemetésre kerültek.
A hegycsúcs északnyugati, enyhén lejtő pihenőjét félkör alakban foglalja el az alsóvár. Ennek változatos támpillérekkel erősített és észak felé egy lekerekített sarkú, már a meredek hegyoldalra alapozott védőművel ellátott íves fala nyugaton egy, a várba délkelet felől felvezető kocsiút fölé emelkedő bazaltoszlop-tömbtől indul. Itt egy erre merőleges falszakasz csatlakozik be a felső vár tömbjébe, amely az egykori külső kapunak csupán csekély részleteit őrizte meg. Jól láthatók viszont a sziklafelszínen a kocsikerekek okozta párhuzamos bevágódások.
A mellvédmagasságig újrafalazott falvonulat keleten egy szabálytalan téglalap alaprajzú, a felsővár tornya alatt kialakított építményhez csatlakozik, amely egykor egy nagyobb, napjainkra szinte teljesen kitermelt falazatú újabb vízgyűjtőt foglalt magába. Az alsóvár további építményei közül a külső kapu keleti oldalán egy szabálytalan téglalap alaprajzú, egykor a sziklafalnak támaszkodó épület csekély maradványai, továbbá az északi védőműtől keletre egy hasonló formájú, de már az udvarszintbe mélyített építmény valamivel magasabb falai láthatók. A védőműtől délre a várfal belső oldalához hozzáépített, több osztatú s talán az udvar felől tornáccal ellátott épületszárny alig 20-40 cm-es falakkal ránk maradt részletei, a még nem teljes körű feltárást követően visszatemetésre kerültek.
A felsővár keleti része alatt egy nagyméretű, ötszög alaprajzú, a felvezető útra néző ágyútorony jelentős magasságban álló falai találhatóak, melyeket egy-egy vékonyabb falvonulat kapcsol a vármaghoz. Ennek keleti, törmelékkel betöltődött része még feltáratlan.
A vár történelme:
E vidéknek a Kacsics nemzetség Illés-ágából származó Péter volt a birtokosa 1246-ban, melyet halála után testvére Simon bán (a Salgói család őse), aki részt vett Gertrúd királyné meggyilkolásában, birtokolt tovább. Tőle két fia I. Miklós és Simon, majd 1327-ben pedig ezektől Illés és II. Miklós örökölt.
A várat feltehetően I. Miklós építette a 13. század második felében. Első okleveles említése 1331-ben történik, amikor az esztergomi káptalan előtt Becsei Imre részéről, a margitszigeti apácák, Orbán birtoknak Dobi Demeter salgói várnagy részére történt eladását tiltják.
1348-ban Salgói Miklós és Dénes birtoka majd egy 1387-ben kelt oklevél királyi várnak nevezi, melyet Zsigmond 1399-ben Szécsényi Kónya Miklós bán másodszülött fiának, Szécsényi Simon királyi főajtónállónak adományozott, aki felvette a Salgói nevet is. Halála után fia, Miklós örökölte a várat és uradalmát, de erkölcstelen életmódja miatt Zsigmond király tőle elvette, és azt Szécsényi Lászlónak, Nógrád vármegye főispánjának adományozta.
A cseh husziták vezére Giskra 1450-ben foglalta el Salgó várát, kitől 1460-ban Mátyás király vette vissza. A hagyomány szerint az ostrom során a király az arcán nyílvesszőtől megsebesült, amitől oly haragra gerjedt, hogy az elfoglalt szomszédos Zagyvafői várat földig rombolta.
Salgó vára 1470-ben Lévai Cseh László és Gúthi Országh Mihály nádor, majd pedig Szapolyai János nádor birtoka lett. János király 1527-ben Szobi Mihálynak és Werbőczy Istvánnak adományozta, ezután pedig 1542-ben örökösödési szerződés alapján Bebek Ferenc birtoka, melyet királyi engedéllyel 8000 forintért 1548-ban Derencsényi Farkasnak adott el.
A török terjeszkedése következtében Salgó vára is végvár lett, aminek következtében helyreállították a védőműveket, megerősítették és megépítették az öregtorony alatti ötszögű bástyát. A török nem is váratott sokáig magára, 1554-ben Kara Hamza bég vezetésével megjelent a vár alatt. Mivel az ostrom nem látszott könnyűnek, a bég cselhez folyamodott. Katonáival faltörzseket vágatott ki, ezeket ágyúcsőformára faragatta, majd keréktalpakra szerelve, ökörfogatokkal a környező hegyekre vontatta. Ezt követően a vár kapitányát, Ságiványi Simont a megadására felszólította. A rossz látási viszonyok következtében Ságiványi valódi ágyúnak nézte a fatörzseket, és ezért a várat feladta.
Az 1593-ban megkezdődött 15 éves háború során Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf egymás után szabadították fel a felvidéki várakat, így Füleket is. Innen Prépostvári Bálint parancsnoksága alatt egy kisebb csapat - amelyben a költő Balassi Bálint is vitézkedett - indult Somoskő és Salgó visszafoglalására. Ostromra azonban nem került sor, mert felkerekedésének hírére a török mindkét várat ellenállás nélkül átadta.
A salgói vár rövid időre Balassi birtoka lett. Ezután a vár hadi jelentősége megszűnt, kijavításával senki sem törődött, pusztulásnak indult. Balassi a romos várat a jezsuitákra hagyományozta, de rövid idő után a királyi fiscus birtoka lett, melyet a király gróf Volkénak adományozott. E család magvaszakadtával a 18. században báró Szluha Ferenc szerezte meg, később Jeszenitzei Jankovics Antalé lett.
A vár kutatástörténete, helyreállítása
1977-ben Vadas Andor készített tervet a romok helyreállítására. Ennek előkészítéseként került sor 1981–83-ban Feld István vezetésével a vár régészeti kutatásának első szakaszára. Ekkor megtörtént a felsővár teljes feltárása és az alsóvár néhány kutatóárokkal történő szondázása. A felsővár kapuja előtti, gazdag leletanyagot tartalmazó ciszterna teljes feltárására is ekkor indult meg. Azonban úgy a kutatás, mint a helyreállítás félbeszakadt és csak 1998 – 99-ben folytatódott tovább.
Ekkor került kiépítésre Móga Sándor tervei alapján a felsővár toronycsonkjának fedett kilátóvá történő kiépítésére, a legkorábbi várkapu és az említett vízgyűjtő rekonstrukciójára. Mivel ennek kapcsán az alsóvár törmelékrétegéből néhol közel egy métert géppel elhordtak, szükségessé vált e terület módszeres feltárása is, melyre 2000 és 2006 között került sor – továbbra is Feld István vezetésével.
Ebben az időszakban minden évben konzerválták/kiegészítették a feltárt falakat, s így ma az erősség maradványai viszonylag jó állapotban vannak.
A vár építéstörténete:
Áttekintve az eddigi történeti-régészeti kutatások eredményeit, megállapítható, hogy a legkorábbi salgói vár egy, a bazaltcsúcs gerincének legmagasabb pontját elfoglaló, 2 m-es falvastagsággal rendelkező toronyépítményből és egy ahhoz csatlakozó, vele egyértelműen egyidős falazott udvarból állt.
Nagyfokú pusztulása miatt a torony részleteit már nem ismerjük, de alapvetően kettős, védelmi és lakófunkciót tölthetett be. Eredeti bejáratát, közlekedési rendszerét sem tudjuk már rekonstruálni, de ránk maradt legalsó szintje elsősorban raktárként volt hasznosítható.
A hozzá kapcsolódó udvarban esetleges további, faszerkezetű építmények nyomai nem kerültek elő, a járószint vékony rétegei alatt csak az építés során ide hordott kiegyenlítő feltöltés mutatkozott. Az ebből előkerült kerámialeletek alátámasztják az erősség építési idejére vonatkozóan az okleveles adatokból levonható következtetéseket, tehát azt, hogy 1300 körül építtethették a Kacsics-nemzetség egyik ágának tagjai.
A magasan kialakított keskeny várkaput kívülről egy faszerkezetű feljárón át lehetett megközelíteni. A vár további kiépítésének pontosabb időrendje nem ismert. Korhatározó leletek hiányában csupán feltételesen helyezhető a felső, kisebb vízgyűjtő kiépítése a 15. század közepe elé. Talán már az 1460 utáni birtokosváltással hozható kapcsolatba a felsővár nyugati részének zárt beépítése, bár nem kizárt, hogy erre csak a 16. században, esetleg több periódusban került sor.
A régészeti megfigyelések arra utalnak, hogy itt középen egy lépcsőt magába foglaló, az emeleten téglaboltozatos előtér, kétoldalt pedig gerendamennyezetes helyiségek – az emeleten, s talán a toronyban is, fűthető lakószobák – helyezkedhettek el.
Az alsóvár kőfalainak emelése aligha helyezhető 1526 elé. Erre utal a várfal mögötti feltöltésből előkerült 1528. évi I. Ferdinánd-denár. Azonban az sem kizárt, hogy az csak egy javítás korát adja meg. Továbbá a gyors, szinte hevenyészett építkezést jelzi a csekély falvastagság is.
Míg az új északi ciszternaépítmény és a nyugat felé futó várfal minden bizonnyal ugyanazon építési folyamat két fázisaként értékelhető, valószínű, hogy a hatalmas ágyútorony már egy későbbi építési periódus emléke. Talán ez utóbbiakkal egy időben, de mindenképp a várfalnál később emelték a csupán csekély részleteiben ránk maradt nyugati épületszárnyat. Az utóbbi építése nagy valószínűséggel Derencsényi Farkasnak köszönhető, aki a környék más váraiban is dolgozó kőfaragókkal készíttette annak egyszerű reneszánsz nyíláskereteit.
A külső kapu melletti, minden bizonnyal az őrség számára emelt épület pontosabb kora nem ismert. Nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy az ásatások során megfigyelt és elsősorban a felsővár emeleti részeihez köthető favázas-agyagtapasztásos építmények még 1554 előtt, vagy már a hódoltság korában készültek-e.
Az azonban kétségtelen, hogy a várat megszálló oszmán katonaság nem csupán egyszerű kemencéket használt. Legalább egy, főleg kályhaszemekből rakott fűtőberendezés állhatott a toronyban, s egy további, elsősorban csempék alkotta kályha valószínűsíthető a felsővár nyugati emeleti terei egyikében. A várból előkerült kályhacsempék jellegzetességeik alapján jól beilleszthetők abba műhelykörzetbe, melynek egyik legkorábbi, 15. századi központja Besztercebánya lehetett, de esetükben inkább közelebbi, nógrád-gömöri gyártással kell számolnunk. Ha elfogadjuk, hogy a várban nem a törökök rakattáka kályhákat, akkor azokat mindenképp 1554 előttire kell kelteznünk. Mint megrendelőre, itt is elsősorban a Derencsényiekre gondolhatunk.
A részletesen feldolgozott, elsősorban a 16. századból származó cserépedény- és fém leletanyag nem teszi lehetővé érdemi etnikai jellegzetességek meghatározását.
Források:
Nováki Gyula – Feld István – Guba Szilvia – Mordovin Maxim – Sárközi Sebestyén:
Nógrád Megye Várai az őskortól a kuruc korig
Magyarország várainak topográfiája 4. kötet
Feld István: Salgótarján - Salgóvár 2003. évi ásatása
Feld István - Lupescu Radu: Salgótarján - Salgóvár
Feld István: Salgótarján - Salgóvár
Feld István - Gere László: Salgótarján-Salgóvár 2001. évi ásatása
GPS: | É 48° 8.679 (48.144650) |
K 19° 50.836 (19.847267) |
Információk: Salgótarján központjától északra, egy 625 m magas, markáns sziklás hegycsúcson emelkednek a nógrádi Salgó várának maradványai.
A vár és környezete kedvelt kirándulóhely. Az erősséget több irányból, számos túraútvonal is érinti, melyekből kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbbet.
A legkönnyebb megközelítés Salgóbánya felől tervezhető. Itt az ifjúsági tábor melletti parkolóig tudunk autóval eljutni. Innen kb. 20 perces, nem megerőltető túrával, jelzett úton juthatunk fel a helyreállított várhoz, mely szabadon látogatható.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
Ajánlott látnivalók | |
---|---|