Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Petronell-CarnuntumAusztriaAlsó-AusztriaHatáron túli történelmi vármegye - Keresztelő Szent János Körkápolna (Rundkapelle heiliger Johannes der Täufer)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Petronell-Carnuntum - Keresztelő Szent János Körkápolna

(...)

Ausztriában, már a 10. századtól sáncokkal (árkokkal és földhányásokkal) övezték a falusias vidékek templomait, míg a 11. és 12. századi plébániatemplomokat, leginkább egy adott várhoz a legközelebb építették fel. Nem sokkal 1014. (? eredetiben 114.) után, Oberran-ban felépítették Alsó Ausztria legrégebbi templomerődítését, amit a 15. században egy várrá „erősítettek”. Egy 1253-as annalesben tettek említést Mödling-ről, mely menedéket nyújtott a magyaroktól. Miután, 1400. körül, már számos osztrák települést és várat alapjaiban érintette a török veszély (Karintiát az első török betörés 1473-ban érte), mind nagyobb figyelmet szenteltek a templomok erősítésének is (ez a késő gótika korában történt), melyek egészen a 20. századig, templomerődökként szolgáltak. Magukat a templomokat, a 15. század előtt kevéssé erődítették. A templomok és terük, valamint udvaraik nyújtotta biztonság, a lakosságnak az ellenségtől való végső menedékeként szolgált, különösen Karintia középső részének földműves lakossága keresett bennük oltalmat. Szinte lehetetlenség azon osztrák templomok összeszámlálása, melyeket a török veszély miatt, utólagosan megerősítettek. templomerődítések nélkül, csak a hegyvidéki térségek maradtak. Az ausztriai templomerődítések zöme, jó megközelítési lehetőséget biztosító, magányos hegyeken található, melyek többsége, stratégiailag rosszabb helyen helyezkedett el.

Az alsó-ausztriai templomoknál, gyakran találkozhatunk fal-szorosokkal is. A fal-szorosok falait, fából készült védőfolyosókkal látták el, melyekből mára csak, a fából készült tartókonzolok üregei maradtak fenn. A templomokat övező falak sarkaira tornyokat helyeztek, az ellenség elleni védelem céljából. E tornyok egyike, a tipikusan németnek tekinthető öregtornyoknak (brechfrit) felelt meg. A falak lőrései az emelet magasságában helyezkedtek el, ritkábban a földszinten is megjelentek.

A karintiai templomerődítésekre példákat találhatunk Valvasor (aki Karintia katonai parancsnoka volt) művében: a „Die Ehre des Hertzogthums Crain” is, melyben Horvátország mai területein lévő, egynéhány horvátországi építmény is említésre került, pld: Adelsberg/Postojne; Koschane/Kosana; Szt. Mariena/Šmarja; Zerknitza/Cerknica.

Alsó-ausztriai példák: .......; Petronell (kerek); ...................

Forrás: Dr. Sena Sekulić-Gvozdanović professzor - A Zágrábi Tudományegyetem Építészeti Tanszékének rendes professzora - Templom erődítések Horvátországban - 1. kiadás, fordította Szatanek József

 

GPS: É 48° 6.690 (48.111507)
K 16° 51.694 (16.861567)

Információk: a településről nyugati irányba kivezető főúton, a római várossal szemben kereshetjük fel a templomerődöt.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025