Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

UraiújfaluMagyarországVas vármegyeVas történelmi vármegye - Bezerédj kastély

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Szentivánfa kastélya

Még Koppány Tibor (1928-2016) mutatott rá arra, hogy az általam preklasszikus várnak nevezett Árpád-kori nemesi erődített helyek a középkori- s rajtuk keresztül természetesen az újkori kastélyok előzményeit is jelentik. Ez magától értetődő – hiszen a birtokos nemeseknek mindig lakniuk kellett valahol s persze a presztízs sem volt utolsó szempont egyik korszakban sem.

Vagyis nem árt, ha a nemesség presztízs szempontokat is kielégítő építményeit a kezdetektől 1945-ig (az ancien régime végéig) egységben szemléljük. Ezt megtehetjük úgy is, hogy a 20. században álló épületek múltját, előzményeit megpróbáljuk visszafelé követni. Nem csak a régészeknél, a művészettörténészeknél is megfigyelhető a defenzív, óvatos hozzáállás – mely persze ugyanúgy torzítja a megállapítások valósághoz való viszonyát, mint a túlzott bátorság. Emiatt, ahogy a régészeknél minden a 13. század második felében kezdődik, úgy az újkori kastélyok, kúriák esetében a 18. század második fele a kapásból feltételezett kezdet. Pedig a birtokosoknak előbb is voltak őseik s azok is csak laktak valahol!

Nyugat-Dunántúl egyik pusztulófélben lévő érdekes kastélya áll a ma Uraiújfalu részét képező Szentivánfán. 19-20. századi birtokosai miatt Bezerédj kastélyként ismert, bár 1857-ben még Szelestey Lászlóé volt. Korábban pedig a Palásthy családé s a hagyomány szerint ők is építették volna, valamikor a 17. században. Vagy nem – persze!

Az 1549-es adóösszeírás idején még az Árpád-kori Ják nemzetségből származott szentivánfalvi Szép család volt a birtokos – nyilván évszázadok óta! Szolgáik lakóhelyéből következtetve itt is éltek! A Palásthyak birtokszerzése pedig talán az 1598-ban szereplő Palásthy György és – a korábbi birtokos család vagyonát öröklő – Szép Anna közti házassággal magyarázható. Tehát a szentivánfai kastély múltja is sokkal régibb időre nyúlhat vissza, mint ahogy azt eddig gondoltuk.

A térképrészleten látható négy épület közül a két nyugatibb fekvésűt 1945 után lebontották. Még egyszer hangsúlyoznám, egységben kell szemlélni a nemesség lakóhelyeinek kutatását.

https://djnaploja.wordpress.com/2018/09/14/szentivanfa-kastelya/

 

GPS: É 47° 22.273 (47.371212)
K 16° 58.073 (16.967875)

Információk: Uraiújfalu települést az M86 főúton közelítjük meg, a hegyfalui vagy nicki lehajtón keresztül. A kastély a település nyugati, Szentivánfa településrészen kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025