Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Sopron, erődített római város, ispánsági vár, városerődítés

Sopron erődítéseinek ismertetése során, közel 1700 éves idővonalat tekintünk át, hogy megfelelően tudjuk bemutatni a város és erődítéseinek történetét.

Sopron környékén már az újkőkor ( i. e. 4000-2500) idejében megtelepedtek népcsoportok. Később a bronzkor középső (i.e. 1700-1500) időszakában, majd a korai vaskorban (i.e. 700) is a sűrűn lakott területek közé tartozott. Utóbbi korszak meghatározója volt a Hallstatt kultúra, amelynek népei a Soproni-hegység magaslatain, több erődített telepet hoztak létre. Köztük a legjelentősebb a hatalmas méretekkel rendelkező „Várhely - Burgstall” földvár. A földvárakkal egy időben síkvidéki telepek sora létesült a soproni medencében.

Az i. e. 400 körül kezdődő népvándorlási hullámban, a nyugat felöl érkező kelták veszik uralmuk alá a területet és kezdetét veszi a késő vaskor időszaka. Négyszáz évet felölelő uralmuk gazdag örökségét hagyták maguk után a soproni erdőkben, kiemelten a Várhely és környezetében.

A rómaiak Augustus császár (i.e. 63 – i.sz. 14) alatt jelennek meg a környéken, melynek hatására a kelták a Várhely erődített földvárába vonultak vissza. A védelemre készülve megerősítették a földvárat, de ez már nem mentette meg a Fertő vidéki (boi) kelták törzsét a római hatalom igájától.

A római uralom első évtizedeiben a carnuntumi légió kiszolgált katonái és kereskedők alapítottak települést, amely fontos csomópontja volt az Itáliából Carnuntum és Vindobona felé vezető Borostyán útnak. Sopron római kori elődjének, Scarbantiának az első említése Tiberius császár (i.sz. 14–37) uralkodása idejéből való. A Borostyán út kereskedelmi forgalma hamar fellendítette a várost, azonban a gyakori német támadások miatt, többször a tűz és a barbár rombolás áldoztává vált.

A város védelme érdekében a rómaiak  a 4. század közepe után a városmagot, 3 méter vastag, 6-8 méter magas kőfallal és bástyákkal vették körül. A 34 toronnyal erősített városfalon két kapu építettek, amelynek egyikét a mai várostorony alatt találjuk. A második kapu, az ellipszis alakú erődítmény déli részén volt, míg a Borostyánkő út középen haladt közöttük.

Az 5. század elején a helyi római hatalom megszűnése után, a római lakosság nagy része Itáliába vonult, a város pedig hanyatlásnak indult. A Fertő-tó kőrnyékére germán (herul) csoportok érkeztek, amelyek a városban maradt rómaiakkal egy közösséget alkottak egészen az 526-ban bekövetkezett langobárd megszállásáig.

568-ban az avar honfoglalás és a langobárdok, illetve szövetségeseik kivonulása a város folyamatos életének a végét jelentette. Scarbatia antik város nevét utoljára 579-ben, a gradoi püspöki zsinaton jegyezték fel. A két évszázadon keresztül uralkodó avar birodalom, a 790-es években a belső viszályoktól és külső támadások következtében felbomlott. Az avar-frank háborúk során elnéptelenedő vidéken frank és bajor egyházak kaptak birtokot, amelyekre szlávoktól zaklatott avar csoportokat telepítettek.

A Kárpát-medencébe érkező magyar honfoglaló törzsek 900 körül szállták meg a Dunántúlt. Azonban Sopron környékét feltehetően csak a pozsonyi csatát követően vettek birtokukba. A későbbi Sopron megyében, a kalandozásokban is részt vállaló Sur vezér nemzettsége telepedett meg. A megye központja és a nyugati határvidék egyik legerősebb vára, I. István király idejétől Sopron volt, amely a nevét első ispánjáról (Suprun) kaphatta. A város német (Ödenburg) elnevezése csak későbbi keltezésű.

Az ispáni vár központi erődítményét a 10. század folyamán, az addigra romossá vált római városfalak felhasználásával építették ki. A gerendavázas vörösre égett sánc nyomait az Elő- és Hátsókapunál is feltárták a régészek. A földsánc szélessége 18-20 méter lehetett, melyen legalább 2 méter magas fa mellvéd állt. Külső oldalát az Előkapu körzetében sekély, kb. 20 méter széles árok vette körül. Az újabb kutatások bebizonyították, hogy a több mint 200 éves használata során többször is javításokat végeztek az erődítésen.

A várat első ízben 1096 említették, amikor az év szeptemberében a francia kereszteseket Kálmán király fogadta, és őket ,, ad castellum Cyporen"-be kísérte. Később egy 1135-ben kelt oklevélben is előfordul ,,castri de Suprun" néven, amikor II. Béla király, Sopron vára és a bakonybéli apátság jobbágyai között támadt birtokvitában intézkedett.

A soproni ispáni vár várossá alakulására az 1240-es évek végétől kerülhetett sor. Az 1241-es pápának küldött levélből ismert, hogy a tatárok nem foglalták el Sopront. Azonban a muhi csatavesztést követő zűrzavart kihasználva II. Harcias Frigyes osztrák herceg elfogta a hozzá menekült IV. Bélát és kizsarolta tőle Sopron, Vas illetve Pozsony megyéket. A király a tatárjárást követően 1242-ben, Kőszeg után Sopront is ostrommal vette vissza, majd 1247-ben itt telepítette le a Johannita lovagrendet a vár és a nyugati határvidék védelmére.

A város az első kiváltságait IV. Bélától, majd V. Istvántól nyerte, melyeket későbbi királyaink is megerősítettek. A cseh Ottokár király ellen vívott V. István által megkezdett és IV. László (Kun László) által folytatott hadjárat idején, a soproni várat a német származású várnagya Páter, Ottokár kezére juttatta 1273-ban. Négy év múlva a csehek kivonulása után, a városi polgárok, a csehek által elhurcolt túszok ellenére is IV. László király előtt nyitottak kaput és hódoltak meg az uralkodónak. A hűtlenné vált Péter várnagyot ekkor elfogták, és árulása következményeként 1278 őszén a megyei közgyűlés határozata alapján lefejezték, birtokait elvették.

Sopron 1277-ben IV. László királytól nyert városi kiváltságokat. Sopron városa, főleg bíráskodás és önkormányzat tekintetében Székesfehérvár szabadságaival azonos jogokat kapott. Középkori várrá történő kiépítése is IV. László király uralkodása alatt kezdődött meg. A király egyben gondoskodott a határváros erődítéseinek fenntartásáról is. III. András 1291-ben megerősítette IV. László király városi kiváltságokat adományozó oklevelét.

1330-ban Károly Róbert király, a kiváltságok biztosítása mellett meghagyta a városnak, hogy a várat tovább erősítsék. Ennek biztosítására 10 évre a fertői vám felét adta a soproni polgároknak. Ennek eredményeként a várost 1340-ben már hármas kőfal vette körül és 1344-re pedig elkészült a falakat övező vizesárok is. Ezután a védőöv középső, római eredetű védőfalát a falak elé kiugró kis tornyokkal felmagasították. A védőfalat védőoromzattal látták el, amelyen a lőrések 240 - 280 cm távolságban, szabályosan ismétlődtek. A vár északi, rövidebb oldalának közepén megépült az Első-kapu, melyet először 1465-ben említettek és amelynek északi részén a kaputorony helyezkedett el, az előtte húzódó várárkon átívelő kettős rendszerű felvonóhíddal. A vár másik, ún. Hátsó-kapuja szintén felvonóhidas volt, amely már 1394-ben szerepel. Mindkét kapunál kapuudvarokat is kialakítottak.

Albert király halála után, 1441-ben Erzsébet királyné Sopront más uradalmakkal együtt IV. Frigyes német császárnak zálogosította el, kitől 1464-ben Mátyás király szerezte vissza, és egyben a várost kiváltságaiban is megerősítette. Mátyás 1471-ben rövid időre Weisspriach Zsigmondnak zálogosította el a soproni uradalmat.

A mohácsi csatavesztést (1526) követően a törökök hadjárata 1529-ben veszélyeztette ugyan a várost, de elfoglalni nem tudta. A törökök végül a külvárost rabolták ki. Azonban a jegyzőkönyvek szerint, az Alsó-Ausztriából érkezett német gyalogosok a városnak komoly károkat okoztak. A város a törökök elleni védekezésre készülve, a várfalhoz veszélyesen közel épült Boldogasszony templomot lebontotta. Köveiből a belváros északkeleti sarkán, a külső falövön építettek egy kis rondellát. 1532 augusztusában I. Szulejmán, Kőszeg várának sikertelen ostroma után seregével megindult Bécs felé. A szultán írnoka augusztus 31-én Sopron elfoglalásáról tudósít, azonban ezt más korabeli források nem támasztják alá. Feltehetően a város akkor még fallal nem védett külvárosát rabolták ki ismét a törökök, ostromra nem került sor.

1553-ban a város falai között tartott országgyűlést I. Ferdinánd. A város a király hűségén maradt, mikor Bocskai István hadai, Hagymássy Kristóf vezérletével eredménytelenül ostromolták Sopron várát 1605-ben. Az 1612-ben keltezett tanácsi jegyzőkönyv szerint szükségesnek tartották a városfalak javítását, tornyok építését. Lackner Kristóf polgármester a déli várfalszakasz erősítésére koncentrált. Mind a délkeleti, mind a délnyugati sarokbástyát megnagyobbíttatta és megerősíttette. A munkák 1613-ban illetve 1614-ben készültek el. A délnyugati bástyától nem messze egy új torony is épült, a Zöld-toronynak is nevezett Brückl torony. Ezt követően 1617-től kezdődik meg a külváros védőfalainak építése.

1619-ben Sopron város polgársága méltó tisztelettel és ünnepélyes keretek között fogadta a Habsburgok ellen csapataival bevonuló Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet. A Habsburg párti Esterházy Miklós eközben Lánzsér várából figyelte az erdélyiek mozgásait, majd a király által küldött Dampierre december 19. éjjel betört Sopron külvárosába. A soproni polgárok derekasan ellenálltak és a fosztogató horvát katonák közül sokat agyonvertek. Végül a városi tanács 2400 tallért fizetett Dampierrenek, hogy a külvárost fel ne gyújtsa és visszavonuljon. Bethlen Gábor fejedelem, majd magyar király (1620–1621) Habsburok elleni harcának jelentős akadályozása volt, hogy Homonnai György Lengyelország irányából hátba támadta, így kénytelen volt visszavonulni, hogy szétverje a betörő hadakat. 1621. április végén Buquoi visszafoglalta Bethlentől Pozsonyt, és Nyitra is megadta magát. Magyaróvár eleste után május végén Sopron is II. Ferdinánd kezére került.

1622-ben a Sopronban tartott országgyűlésen koronázták meg magyar királynévá Gonzaga Eleonórát, II. Ferdinánd második feleségét. 1625-ben ismét országgyűlésre került sor Sopronban. Ekkor koronázták magyar királlyá III. Ferdinándot.

1627-ben tíz esztendő munkálatai után készült el a külvárost övező városerődítés, melynek falai kb. 70 cm vastagok és 3 méter magasak voltak. 80-100 méterenként kisméretű rondellák erősítették a védelmét. 1628-ban az Előkapunál lévő bástyát támpillérrel erősítették meg. A Nagyrondellát, vagy más néven Szent György bástyát 1631-ben építették. A középső falövhöz építették és a külső falat is megszakította, hogy az ágyúi hatásosabban tudják védeni a falakat. 1639-ben a Pozsony felé nyíló Szent Mihály kapu elé mellvédet (Brustwehr) alakították ki, majd 1641 és 1644 között a belváros délnyugati sarkánál lévő olaszbástyát (Kaiser Pastey) építette meg a város.

Az 1676-os tűzvész elpusztította Sopron nagyobb részét. A leégett középkori épületek helyén ezt követően emeltek barokk stílusban épületeket. Ekkor épült újjá a Tűztorony is.

Sopront 1683-ban Thököly Imre foglalta el, majd a Starhemberg vezette osztrák seregek szállták meg. 1705-ben a Rákóczi szabadságharca alatt, Vak Bottyán kurucai háromheti eredménytelen ostrom után elvonultak a város falai alól.

A 18. század során a várárkokat feltöltik. Egy 1737-es városi jegyzőkönyv a várárok helyén veteményeskertekről tudósít. 1782-ben a nyugati oldalon húzódó belső várfalakat néhány helyen már elbontották. Majd ezt követte a másik két fal bontása is. A Hátsókapu 1821-ben kerül lebontásra.

Az 1848-49-es szabadságharcban Sopron nem játszott különösebb szerepet. 1848-ban Windischgrätz seregei szállták meg. A 19. század második felében a város terjeszkedése miatt az erődítés elemeinek javarészt megszűnt jelentősége, így megkezdték falainak, bástyáinak lebontását. Lebontották a déli városfalakat, bástyákat és a Zöld-tornyot is.

A soproni külső és a belső városerődítés egyes falszakaszai, bástyái, védelmi elemei napjainkban is láthatóak. A 20. század 60-as éveinek műemléki rekonstrukció során, fokozatosan szabadították ki a városfalat a Várkerület épületei mögül. A soproni városfalakat és az elő kaput az Országos Műemlék Felügyelőség tárta fel és állította helyre a 80-as években Kissné Nagypál Judit építész tervei szerint.

2016-ban a Nemzeti Várprogramban kezdődött meg a soproni várfal és a hozzá kapcsolódó múzeum-negyed felújítása. Ennek keretében megvalósult a Várfalsétány, valamint a Romkert turisztikai fejlesztése, továbbá a Romkert melletti várfalszakasz felújítása. A hármas falgyűrű alkotta belső városerődítés látható elemeit napjainkban, a várkerület mentén kialakított 600 méter hosszú Várfalsétányon lehet végigjárni. A sétány a Bünker-köztől indul és a Hátsókapuig tart. A látható részeknél tájékoztató táblák segítik az áttekintést.

A külső város erődítésének falai és védelmi elemei, javarészt beépített területen, belső udvarokon keresztül haladnak. A leghosszabb egybefüggő részlet északon, a 84-es út mentén, a Híd utca – Sopron Hotel – Bástya utca közötti területen található. Szintén jelentős hosszban, viszont alacsony magasságban, romosan áll a vásárcsarnok és a busz pályaudvar között húzódó szakasz. Szép részlet a Patak utca 10-es szám alatt, a házak közötti udvaron álló, illetve a Patak utca és a Bástya utca találkozásánál lévő városfal és bástya. A nyugati külső városfal maradványai, a Híd utcától nyugatra, a házak közötti beépített részeken már nehezen követhetőek. Részletek láthatóak a Kőműves-köz végén, majd az Ikva patak - Sziget köz – Híd utca – Paprét részen, illetve a Fapiac utca 23. szám alatti ház udvarán. A déli falszakasz a Deák-tér vonalában futott, azonban napjainkban bemutatható nyomai nem maradtak.

Felhasznált források:

Holl Imre -  Sopron középkori városfalai – I-IV. Soproni Archeológiai. Értesítő – 1967-1973
Gömöri János: A várostorony és a városfalak – TKM 1980
Gömöri János - Walter Dezső: Castrum Supron Sopron vára és környéke az Árpád-korban - 2002
Szende Katalin – Kücsán József – Jankó Ferenc: Sopron város történeti helyrajza
Gerő László: Magyarországi várépítészet
Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
Szende Katalin: Sopron településszerkezete és topográfiája a magyar honfoglalástól a 17. század végéig
Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. I. rész, 1 - 7 kötetek
Mollay Károly: Kőszeg 1532. évi ostroma és Sopron; A soproni várostorony és előkapu (pdf)
Bagi Zoltán: Sopron kuruc ostromai 1704–1706