Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Hontvarsány - KalinčiakovoSzlovákiaFelvidékHont történelmi vármegye - református templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Hontvarsány, református templom

Hontvarsány Lévától 5 km-re délkeletre, a Sikenica patak partján fekszik.

A XII. századi kisméretű templom hajóját félköríves diadalív kapcsolja a félkör alaprajzú apszishoz. A hajó nyugati oldalán attraktív, a hajó tengelyében letámaszkodó karzat látható.
A templomot 1655 óta a református gyülekezet használja. A XVIII. században a nyugati oldalon tornyot építettek az épülethez, amely a középtengelytől kissé észak felé tolódik. Az 1832-es tűzvész után égitesteket és állatokat ábrázoló falfestmények kerültek elő az apsziban. A XIX. századi felújításkor a hajó külső falait és apszisokat támpillérekkel erősítették meg. Az 1932-es renováláskor feltárták a románkori déli kaput és a résablakokat. A kőből készült szószék fölött egy 1835-ben készült festett hangvető ékesíti a teret. A klasszicista orgona 1833-ban készült. A templomot eredetileg körítőfal vette körül, amelyből mára csupán egy enyhén emelkedő sánc maradt meg.

Az utolsó felújítási munkákra 2003-ban került sor, amikor újravakolták a tornyot és a támpilléreket. Megtörtént a vakolatlan középkori homlokzati felületek kifúgázása, kijavították a tetőszerkezet hibáit, arra fazsindely héjazat került, végül kiépült a templom körüli vízelvezető rendszer is.

2016 áprilisában a Teleki László Alapítvány megbízásából a fazsindely héjazat javítása, és újrakezelése valósult meg. A kivitelezés során a zsindelyhéjazat felületkezelésére és a homlokzat felújítására került sor. A károsodott, cserére szoruló elemek pótlása során – igazodva a meglévő anyagokhoz – kézi hasítású impregnált zsindely került beépítésre.

2016. június 17-én került sor a hontvarsányi református templom átadására.

http://www.romerterv.hu/muemlekeink/hontvarsany-reformatus-templom-felvidek/

GPS: É 48° 12.000 (48.200005)
K 18° 39.560 (18.659325)

Információk: a templom az 564 sz. út (Deménd-Léva között) mellett kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025