Háromudvar, Hrádek
A helyszín a 20. század eleje óta ismert. Az erődítményt a zsolnai-medence felé tartó út védelmére építették. A völgy szűkülő részén lévő előnyös fekvése jó védelmet nyújtott az ellenséggel szemben. A kerámiatöredékek, vastárgyak és égett téglarétegek leletei a hely intenzív benépesítéséről, de többszöri pusztulásáról is tanúskodnak. Itt nem maradtak fenn jelentős erődítmények, így több mint valószínű, hogy a várat először fából készült palánkkal védték, ami csak kiemelte a meredek lejtőkkel rendelkező, természetesen védett fekvést. Az erődítményt nagyon hosszú ideig használták, bár minden bizonnyal nem folyamatosan, mivel a helyszínről előkerült leletek ezt még nem igazolják.
A legkorábbi a vaskorba lehet datálni, amikor valószínűleg az első erődítményt építették. Nem zárható ki azonban, hogy ez egy korábbi időszakban - a késő bronzkor végén - történt. Egy másik fontos időszak, amikor a várat ismét a környék védelmére használták, különösen az 1. századra tehető. Ebben az időben a púchovi kultúra népe telepedett le Észak-Szlovákia völgyeiben, és tucatnyi ilyen kis erődítményt, valamint nagy központi erődítményt hagyott hátra. Az egyik ilyen erődítmény a háromudvari Hrádekben állt.
Az eddigi megfigyelések eredményei alapján azonban egyik erődítmény sem állta ki az 1. század elején érkezett germánok támadását. Ekkor gyakorlatilag a púchovi kultúra összes erődítménye eltűnt, beleértve a nagy központi erődítményeket. Csak néhányat építettek újra a következő időszakban - a római korban. Ezek közé sorolhatjuk a háromudvari Hrádeket, mivel az 1-2. századból származó leleteket találtak. Az erődítmény helyreállítása láthatóan rövid idő alatt történt, mert a Kr. u. 3-4. századból származó leletek ismét hiányoznak.
Még a 9. században sem merült feledésbe ez a hely, mert még akkor is erődítményként használták. Ebben az időben más stratégiai fontosságú helyeken is épültek hasonló kisebb erődítmények, különösen azokon a helyeken, ahol később az első középkori várak épültek.
Legalább harminc erődítményt említenek Nagy-Morvaország területén ebben az időben, de csak találgatni tudjuk, hogy hány ilyen kisebb erődítmény volt. Részletes régészeti kutatások nélkül nem tudjuk megállapítani, hogy Nagy-Morvaország összeomlása után eltűnt-e a vár, mert már a következő századokban, a 10-11. században ismét van bizonyítékunk az itteni településre. Feltételezhető tehát, hogy a település ezen a helyen ebben az időszakban megszakítás nélkül folytatódott.
Az újonnan megjelenő középkori nemesség kora középkori várának lehetett a helye, mert a terület benépesítése a következő időszakban is folytatódott, és a 14-15. században érte el a csúcspontját. Ebből az időszakból származik a legtöbb lelet is, nemcsak kerámiatöredékek, hanem vastárgyak is kerültek eddig elő. Egyedülálló lelet a 15. század második feléből származó érme. Nem tudni, hogyan került ez a lelet a területünkre. Talán a helyi lakosság és a szomszédos morvaországi keleti falvak közötti kereskedelmi csere része lehetett. Lehetséges, hogy egy helyi hűbérúr zsákmánya, aki részt vett Mátyás király hadjáratában.
Rövid ideig valószínűleg a 16-17. század fordulóján is használták a túri Hrádeket, mert a sárgászöld mázas csempék leletei ebbe az időszakba sorolhatók. Ezek a leletek azonban itt nem elszigeteltek, hiszen mellettük több mázas edényből származó cserepet is találtak. Átfogó régészeti vizsgálat nélkül nem tudjuk biztosan megmondani, hogy ez az újkori település milyen kiterjedésű volt. Nem zárható ki azonban, hogy ez egy helyi földbirtokos-kisbirtokos feudális főúr székhelye volt.
Mivel az egész Rajec-völgy a Lietava uradalomhoz tartozott, amelynek fő székhelye a Lietava-várban volt, a háromudvari várban csak a helyi vezető tartózkodhatott.
A vár sorsa ezzel megpecsételődött, és több évszázadon nincs információ róla, amíg először amatőr kutatók és ereklyegyűjtők, majd hivatásos régészek nem kezdtek el foglalkozni vele. Az újkori történelemben a várat Dr. Anton Petrovský-Šichman, Ondrej Šedo, valamint Dr. Karol Pieta is feltárta.
Sajnos, erre a kivételes lelőhelyre "szakértői" figyelmet fordítanak a különböző kincsvadászok is, akik már eléggé megrongálták az erődítmény terepét, miközben csak néhányan jöttek el múzeumunkba, hogy megmutassák leletüket. Valóban, olyan értékű kincsek, amilyeneket ezek a "kutatók" véltek itt találni, nincsenek. Inkább történelmi értékű "kincsek" - cserépedények. Ha a jövőben régészeti kutatásokat végeznek Hradeken, akkor bizonyára kellemetlen meglepetésben lesz részünk, hogy mi mindent pusztítottak el itt az elmúlt száz évben. A kőfejtést leállították, de az emberi hiúságot nem! Ez utóbbi képes minden akadályt legyőzni, és a "gazdagság" vízióját követni, még akkor is, ha ezek és ősi múltunk hasonló régészeti emlékei nem nyújtanak olyan anyagi javakat, amelyeket pénzzé lehetne tenni.
A törött edények szilánkjai és a vastárgyak apró, gyakran sérült töredékei még senkinek sem hoztak sem hírnevet, sem vagyont. Ezért is kérjük a közvéleményt, hogy ne rombolják le az erődítmény területét, mert a Rajec-völgy legrégebbi történetének fontos emléke áll itt. A Rajec-völgy nem bővelkedik ilyen műemlékekben. Ezért a múltunk legapróbb bizonyítékát is meg kell őriznünk. Mert az ilyen tárgyak önkényes elpusztítása jelentősen elszegényít bennünket, és a magukat homo sapiensnek - bölcs embereknek - nevező, műveletlen lények csoportjába sorol bennünket.
http://www.hradiska.sk/2012/11/v-rajeckej-doline-mameniekolko.html
