Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Felsővadász – Várdomb

A hely Várdomb elnevezése napjainkra már általánosnak tekinthető, de nemrég még a korábbi „Földvár”- ként történő megjelölésére is volt példa.1 A Várdomb Felsővadász község templomától D-re 2,1 km-re, a Kupa felé vezető országúttól K-re 300 méterre található. Az ÉK-felé lassan emelkedő fennsík DNy-i sarkából nyúlik ki a kissé felmagasodó Várdomb. Egész környéke szántóföld, magát a Várdombot jelenleg nem művelik, magas fű borítja, jól áttekinthető. DNy-i, már erősen lejtő végét nagy területen lebányászták, az őskori telep szélét ezzel megsemmisítették. A homokbányászatot jelenleg nem végzik. 

A vár pontos körvonala jelenleg már nem mérhető, a korábbi intenzív földművelés jelentős mértékben elegyengette. Nagy vonalakban azonban még ma is felismerhető. A vár alakja hosszúkás, ovális, hossza 90-100 m, szélessége 50 m körüli lehetett. ÉK-i oldalán a folytatódó fennsík felől mesterséges árok védte. Ez ma már annyira betöltődött, hogy a vártetőhöz viszonyított mélysége alig 1 m körüli, elegyengetett szélességét pedig csak ásatással lehetne megállapítani.

A lelőhelyet először Szendrei (Wagner) János említette 1879-ben. Valószínűleg Csoma József révén értesülhetett erről az őskori telepről, mert néhány évvel később kétszer is a Csoma-gyűjteményből említi az innen származó őskori kőbaltát és edénytöredékeket.

A századforduló idején több helyen említik, mint őskori földvárat. Részletes leírást ad róla Soós Elemér, aki a helyszínen is járt és innen származó kőkorszaki és középkori leletek előkerülését említi.

1910-ben Csoma József „Földvár” néven ismerteti és az itt talált leletekről is beszámolt, ugyanekkor Puky Andor tévesen a felsővadászi 16. századi erődített castellumot helyezi a földvár területére.

1929-ben Pogrányi-Nagy Félix neolitkori földvárként említi, 1935-ben azonban már „teraszokat” és „egykori fal töveit” ismertetik, ezeket a téves adatokat később a Vártúrák kalauza is átvette.6 Ezzel szemben Kalicz Nándor már 1968-ban a hatvani kultúra lelőhelyeként számol be róla, 1977-ben pedig arról kapunk hírt, hogy a kassai múzeum őriz néhány innen származó, a bükki kultúrába tartozó cserepet.

1978-ban homokbányát nyitottak a Várdombon, ahol ekkor több cserép került elő. A bánya metszetfalában két gödör foltját lehetett megfigyelni, a dombtetőn pedig kerámiatöredékek, patics, őrlőkő–töredék és állatcsontok voltak. A terepbejárás alapján talált leletek az újkőkor bükki kultúrájába és a bronzkorba voltak sorolhatók. A folyamatos homokbányászásra tekintettel 1981-ben S. Koós Judit járta be ismét a területet, majd 1982-től 1984-ig három éven át folytatólagos ásatást vezetett. A feltárások alapján megállapította, hogy a mélyművelés erősen megbolygatta az egykori települést.

Jól elkülöníthető kultúrrétegeket feltárni nem sikerült. A bükki kultúra klasszikus és késői fázisának, a rézkori bodrogkeresztúri és péceli kultúra, a bronzkori hatvani és füzesabonyi kultúra leletanyagának keveredését figyelhették meg. Ennek ellenére viszonylag nagy számú és gazdag leletanyag került elő, melyek között agyag-, kő- és csonteszközök, állatfigurák és különféle használati tárgyak voltak; továbbá kilenc csontvázas sírt is sikerült feltárni, amelyből kettő rézkori, a többiek pedig bronzkoriak voltak. Az ásatások eredményeit az ásató 1986-ban összefoglaló jelentésben ismertette. Legutóbb 2001-ben foglalták össze az erődítményre vonatkozó adatokat, amikor felmérését is közzétették.

S. Koós Judit ásatása magának az erődítésnek a vizsgálatára nem terjedt ki, ugyanakkor nem sikerült a különböző kultúrrétegeket a bolygatás miatt elkülöníteni, így annak vizsgálata sem történhetett meg, hogy mely korszakban jött létre az erődítés. Más távolabbi területek ismerete alapján arra következtethetünk, hogy az árok, amely a telepet ÉK-felől védelmezte, minden bizonnyal az itt is rendkívül gazdag emlékanyaggal képviselt kora bronzkori hatvani és a középső bronzkori füzesabonyi kultúra időszakában készülhetett.

NOVÁKI GYULA – SÁRKÖZY SEBESTYÉN – FELD ISTVÁN - BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VÁRAI AZ ŐSKORTÓL A KURUC KORIG, Castrum Bene Egyesület – Herman Ottó Múzeum, BUDAPEST – MISKOLC, 2009, 43-44 oldal