Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

KladovoSzerbiaBánságHatáron túli történelmi vármegye - Fetislam

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Kladovo - Fetislam

A 16. századi nagy oszmán hadjáratok egyik fontos feltétele volt az al-dunai utánpótlási víziút katonai szempontból történő biztonságossá tétele. Ezért a török hadak a Duna bal partján 1522-ben elfoglalták Orsovát, várát megerősítették, majd nehéz harcok után 1524 októberében bevették Szörény várát is (ma Turnu Severin városban állnak romjai). Az ostromló Bali bég az elfoglalt Szörényvárat nagyrészt lerombolta, majd még ugyanebben az évben Szulejmán szultán engedélyével, szemben, a Duna jobb partján felépítette Fetislam várát egy római castrum maradványainak helyén. A várat a mai Szerbiában fekvő Kladovo város északnyugati szélén, a Vaskapu I. vízierőműtől 8 km-re délkeletre találjuk meg. A megépült erősség őrizte a Vaskapu-szoros déli bejáratát, és egyben fontos része lett a Belgrád és Vidin között a 16. század első felére a Duna déli oldalán kiépült Szendrő-Kulics-Rama-Galambóc-Fetislam török végvári vonalnak.

(...)

A visszafoglaló háború során a vár többször is gazdát cserélt. 1688 őszén Veterani tábornok kerítette birtokába, majd az oszmán szolgálatban harcoló Thököly Imre a rákövetkező évben visszafoglalta a törökök számára. 1689 őszén Thököly elvonult Fetislamból, de előtte jórészt lerombolta erődítéseit. Ugyanezen esztendő októberében az itt táborozó Bádeni Lajos parancsot adott a vár kijavítására. A nagy visszafoglaló háborút lezáró 1699-es karlócai béke értelmében Fetislam azonban ismét török kézbe került.

Forrás: részlet: Szabó Tibor - Fetislam - egy török erődítmény a Vaskapunál írásából, megjelent a Várak, Kastélyok, Templomok 7/1. (2011) 22–24. kiadványban.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 44° 36.935 (44.615582)
K 22° 36.120 (22.601994)

Információk: a települést és várat a Vaskapu I. vízi-erőmű irányából közelíthetjük meg.  Átkelve a román-szerb határon a keletre tartó főútra fordulva 8 km után érünk a településre. A várhoz, mely a főút mellett található, táblák jelzik a lekanyarodást. A külsővár szabadon bejárható, a belsővárhoz belépőt kell váltani, kizárólag dínárt vagy szerb kibocsátású bankkártyát (?) fogadnak el.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025