Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Mikleuska - MikleuskaHorvátországHorvát-SzlavónországBelovár-Körös történelmi vármegye - Perušić grad

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Mikleuška-Perušić grad

A két Gerzence

A középkori Körös vármegye egyik déli körzetét gerzencei várispánságként ismerjük, amiből következik, hogy volt gerzencei vár is! Konkrét, pontos helyét sokáig hibásan Garešnica községben keresték, mígnem Engel Pál rájött, hogy a név a délebbi fekvésű mai Mikleuška községen átfolyó Gračenica patakból származhat inkább!

Mikleuška területének leginkább ismert várhelye a Marić gradina. Ezért, noha onnan döntően őskori leleteket ismerünk és a mérete is túl nagy a középkori várakéhoz képest, jobb híján mégis azt feltételeztük a tíz éve fiatalon elhunyt Szatanek József barátommal, hogy talán ez lehetett a várispánság névadója.

Nemrég azonban felfigyeltem Pálosfalvi Tamás Körös megye nemesi társadalmáról szóló könyve lábjegyzetében egy 1453-as “Minor Gresencze”, azaz magyarul Kisgerzence adatra. Emellett kiderült, hogy a mikleuškai határban létezik az eddig általunk nem ismert Tocilj grad nevű várhely. Ezen felül pedig egy másik szép középkori várhely, a Perušić grad pontos helyét is sikerült a Google Earth segítségével azonosítani.

(...) Logikusan adódik, hogy egyiküket a középkorban Nagygerzencénak, másikukat pedig Kisgerzencének hívták. Talán az északibb, a patak fő ágának völgyéből megközelíthető lehetett a Nagygerzence.

Megjegyzem, érdekes kérdés, vajon miért alakultak ki a hasonló kettős várak, mint Nagykemlék és Kiskemlék, Nagykladusa és Kiskladusa, Nagypszet és Kispszet, illetve Kistábor és Nagytábor? A ‘nagy’ szónak volt egy ‘régi’ jelentése is, tehát felvethető, hogy a páros nevek közül a régebbiek lehettek. Viszont mi szükség volt a közelben egy másik, ugyanolyan nevű várra? További érdekesség, hogy ezek a névpárok csak a Drávántúlon jelentkeznek.

(...)

https://djnaploja.wordpress.com/2023/05/18/a-ket-gerzence/

GPS: É 45° 36.022 (45.600361)
K 16° 43.828 (16.730474)

Információk: Mikleuska települést északi irányba elhagyva, a bánya-területen áthaladó úton,  a mikleuskai tavak irányba haladunk tovább. A tavakat elhagyva hamarosan egy jelenleg elhagyatott utat találunk keleti irányba. A leágazó út öblösödésében parkolhatunk. Innen az utat követve, át a patakon, majd a hegy gerincén haladva 15 perc alatt érünk a várterületre.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025