Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Zselíz - ŽeliezovceSzlovákiaFelvidékBars történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Zselíz templom

Szent Jakab tiszteletére szentelt római katolikus temploma a 14. században épült gótikus stílusban. A szakrális építmény 1347 után nagyobb arányú átalakításon mehetett keresztül. Ekkor került ugyanis Zselíz Becsei „Töttös“ István és fivére, „Vesszős“ György tulajdonába. A település hatalmas birtokuk központjaként szép fejlődésnek indult. A középkori épület egyetlen, viszonylag érintetlenül maradt része a szentély.

Feltehetően az 1650-es években vette át a református gyülekezet a zselízi templomot. A reformátusok – korabeli párhuzamokból kiindulva – minden bizonnyal nem végeztek nagyobb átalakításokat rajta, gondolhatunk azonban fából emelt karzatokra és a falak fehérre meszelésére. Gróf Esterházy János a templomot 1730. június 23-án „jámbor csellel“ visszaszerezte a katolikusnak. A megújult katolikus parókia élére Bogár Endre, volt magyarbéli plébános került. A következő évben Hubovics barsi főesperes vizitálta a plébániát. Jelentéséből a templom ideiglenes kialakításáról szerezhetünk tudomást: a zsindellyel fedett, téglapadlós épületben egyetlen oltár állt, középen a védőszent, oromzatában a Szent Háromság képeivel, továbbá egy kőből készült keresztelőmedence, fakarzat és két sor zöldre mázolt templomi pad. 1736-ra négyre bővült az oltárok száma: a főoltárt kiegészítették a Passió, Szt. Anna és Sasvári Szűz Mária oltárai, a kegyúri adományából pedig felépült az új orgona. 1779 előtt a régebbi főoltárt egy igényesen formált és szobrokkal gazdagon díszített mű váltotta fel. Oszlopos, műmárvánnyal borított architektúráját Assisi Szt. Ferenc, Páduai Szt. Antal, a négy nyugati egyházatya, továbbá Szt. István és László, Keresztelő Szt. János és János apostol, Szt. Erzsébet és Teréz szobrai ékesítették. 

https://www.reflex24.sk/zseliz/2021/04/23/adalekok-a-zselizi-szent-jakab-templom-epitestortenetehez/

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 48° 3.035 (48.050575)
K 18° 39.602 (18.660040)

Információk: a templom a település központjában kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció