Pusztazámor, zámorhegyi remeteség
Középkori okleveleinkben Pusztazámor egyike a legkorábban (1044) említett helységeknek, de későbbi történetére vonatkozó adatunk nagyon gyéren akad. 1746-ban a falunak összesen 25 lakosa volt. (Erre utal a „puszta” elnevezés is a község nevében).
A Zámorhegy lábánál fekvő kis település középkori temploma a hegyen állt, amelyet 1758-ban remeteséggé alakították át, illetve az itt lévő templomromot felhasználták a remeteség építéséhez. (Ezt a sóskúti r. k. templom 1761. évi egyházi feljegyzéseiből tudjuk, mivel Pusztazámor Sóskút leányegyháza.) Hogy Pusztazámor középkori temploma miként lett rommá, nem tudjuk, de arról írott forrásaink vannak, hogy a XVIII. században Mentler Mihály volt a falu birtokosa, aki a remeteség építését szorgalmazta és építtette Jeromos atya ferences szerzetes számára, hogy a barát ott letelepedjék és a környék falvaiban koldulhasson. 1758—1818-ig különböző rendű szerzetesek váltották egymást a remeteségben. Utána a megüresedett remeteség több mint egy évszázadig üresen állt, ezért 1924-ben restaurálták és templomát a falu lakossága újra visszakapta. 1944-ben az épület nagy károkat szenvedett.
A remeteség, egy tető alá fogott két épületrészből áll: a templomból és annak déli hosszoldalához csatlakozó remetelakból. Ez utóbbi földszintjén, a sekrestyével összekötött folyosóból lépcső vezet az emeletre, a két helyiségből álló lakórészbe. Kívülről az épület — egyik oldalán lekerekített — egyszerű fekvő hasáb, amelynek tömbszerűségét a jó arányú nyeregtető és annak gerincére ültetett kis tomyocska oldja fel.
A középkori templomrom felhasználásával a XVIII. században épült remeteség fontos művelődéstörténeti emlék, ezért helyreállítását már 1972-ben tervbe vették, a kivitelezésre azonban csak a közelmúltban került sor — főként a sóskúti r. k. esperesség szorgalmazására —, az egyház anyagi támogatásával és a helyi lakosok segítségével. A műemlék helyreállítását Istvánfi Gyula építész, egyetemi tanár irányítja. A helyreállítás már a vége felé közeledik. A szép természeti környezetben álló épülettel nemcsak régi egyházi emlékeink száma gazdagodik, de végre Pusztazámor is méltó templomhoz juthat.
Pamer Nóra
Pest Megyei Hírlap, 1993 (37. évfolyam) Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)1993-02-24 / 46. szám https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1993_02/?query=z%C3%A1morhegy&pg=333&layout=s
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Művészettörténet – műemlékvédelem Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998) Istvánfy Gyula: A zámorhegyi remeteség helyreállítása (részlet)
A középkori Zámor falu templomáról, arról, hogy egy régi épület maradványaira építették a remeteséget, az 1761. évi sóskúti canonica visitatioban is van feljegyzés: „peramente is latere septemtrionali muro antiquo qui ex ruderibus alicuius Ecclesiae - de qua tarnen
nihil traditum est - superat." Ezt az északi falat az 1924. évi tatarozás során észlelték is, majd visszavakolták.
Amikor 1974-ben először kaptam megbízást az állagvédelmi munka tervezésére, s a falak többé- kevésbé csupaszon álltak, a déli falon is lokalizáltam a régi, eredeti helyükön álló falmaradványokat. A sekrestye ajtaja mellett és a déli fal nyugati részén a középkori fal maradványok bontatlanul megmaradtak egy-másfél méternyi magasságban. Az egykori déli templomajtót csak annak alapján lehet sejteni, hogy 1992-ben az újjáépítés során a belső földszinti folyosó felől egy kb. egy méter hosszú, fekvő helyzetű kődarabot láttam a járószintben a falba építve. Megmunkálás nyomai nem látszottak rajta, csorbulások viszont igen. Azt nem sikerült megállapítani, hogy ez a kő másodlagos beépítésű-e, vagy küszöbkő volna eredeti helyén? A középkori falakat belső oldalukon sóskúti mészkőből faragott, 22 x 20-35 cm-es kváderekből falazták, igen gondosan. Azt, hogy eredeti állapotukban vakolattal, vagy festéssel látták volna el őket, vagy a nyers felülettel hagyták meg, eldönteni nem lehetett. A vakolatlan felület valószínűbb, hiszen a ma is bányászott sóskúti kőből épült házakat is nyersen hagyják közel s távol a vidéken. A középkori templomhajó hossza a barokk templom két belső boltszakaszára terjedt ki, nyugati falát a 18. században lebontották és a falsarkokat lefaragták. Ezt még 1974-ben némi vakolatleveréssel meg tudtam állapítani. A középkori templom mérete ezek szerint szerény volt: 4,6 m széles, 6,7 m hosszú hajóval rendelkezett. Ha a barokk ráépítés követte a középkori szentélyfalat, akkor a hajóhoz kissé nyújtott, 3,3 m széles, 2,9 m mély patkó alakú szentély csatlakozott. A nyugati fal alapjait 1994-ben régészeti feltárással is igazolták, a szentélyben azonban nem folyt régészeti feltárás. Zámor falu középkori temploma tehát beilleszthető azoknak a 12-13. századi falusi templomoknak sorába, amelyek a környéken épültek. Szinte méretre pontosan ilyen elrendezésű és méretű templomokat építettek Bicske, Tök, Zsámbék, Bia, Nyék, Csűt, Gerecse (Pesthidegkút) középkori falvaiban, s másutt is az országban.
A középkori falu helyét, kiterjedését nem tudjuk, elnéptelenedése a 16. század végén valószínű. A templom pusztulását talán tűzvész okozta: az északi fal keleti végén ugyanis erős átégés nyoma látható. A templom teteje és fedése faszerkezeten nád héjazat lehetett. A falu újratelepítése a török kiűzése után lassan ment végbe. 1746-ban lakosainak száma 25 fő volt, vagyis 4-5 család. A földesúr, Mentler Mihály nagyszombati főbíró 1758-ban építtette a remeteséget a középkori templom romjaira, s ebben olyan szándék vezethette, hogy lelki vezetőt adjon a majorság megszaporodó lakosainak.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Mm_10_Koppany_hetvenedik/?query=z%C3%A1morhegy&pg=162&layout=s
