Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Garamszentgyörgy - Jur nad HronomSzlovákiaFelvidékBars történelmi vármegye - Templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Garamszentgyörgy templom

A Szent György tiszteletére emelt római katolikus templom, a 13. század második negyedében épült román stílusban.

1332-ben a pápai tizedszedők feljegyezéték, hogy az itteni pap neve Johannes (János), akinek vagyonát 2 márkában állapították meg, és 12 garas tizedet fizetett. A templom épületét az 1499-es tűzvész után felújították. Plébániatemplom volt, a r.k. plébánia egészen a török megszállás idejéig teljesítette feladatát. 1558-ban a törökök kifosztották ezt a templomot is, a papot elhurcolták, úgyhogy a plébánia bizonyos ideig nem volt elfoglalva, azonban az 1629-es egyházi zsinaton már részt vett a szentgyörgyi diakónus. Lippay György érsek kanonoki egyházlátogatási jegyzőkönyvében az szerepel, hogy az itteni templom márványból (?) készült, de rettenetes állapotban van, szinte használhatatlan. Oltára meg van gyalázva, tartozékai nincsenek. Állítólag volt itt egy bíborszínı papi öltözet és kereszt. A papnak egyházi földjei vannak és 2/3 őrlési vámja, de az adminisztrátor református volt, amiről 1657-ben is említés történik. 1669. december 9-e és 1670 márciusa között Saaghy Albertus plébános felújítást végzett a r.k. plébánia épületén; az ezután következő időszakból viszont már nincs róla semmiféle említés. A katolikus hívők 1712-ben szerezték vissza a templomot, először az óbarsi egyházközséghez, majd 1730-tól a zsemlérihez tartoztak. A katolikusok újították fel a tönkrement épületet, barokk sekrestyét építettek hozzá, a főbejárat elé előcsarnokot, s a homlokzatokon is javításokat végeztek, a torony felső részének kivételével. 1815-ben az árvíz oly mértékben megrongálta a templomot, hogy összeomlással fenyegetett. Az épületet 1937-ben az új templom harántirányú hozzáépítésével szélesítették ki, s így az eredeti épület az új templom kápolnája lett.

GARAMSZENTGYÖRGY - A nemesi szék egykori székhelye - Honismereti Kiskönyvtár, 194. szám

 

GPS: É 48° 7.620 (48.126999)
K 18° 37.432 (18.623869)

Információk: a templom a település nyugati részében, az északi irányba tartó főút mellett kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció