Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Privigye - PrievidzaSzlovákiaFelvidékNyitra történelmi vármegye - Nagyhatár-Malinovec

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Nagyhatár-Malinovec

Ahogyan tegnap ígértem, ma egy újabb – a lidaron felfedezett – várhelyet  mutatok be Nagyhatár (Veľká Lehôtka) területén.

Őskori (bronz- vagy vaskori) jellegűnek tűnik. Megjegyzem, a hasonló sáncvárakban gyakran előkerülnek későbbi korok tárgyi leletei is. Amúgy mindig kockázatos dolog bármiféle kormeghatározás, legyen az tipológiai vagy tárgyi leleteken alapuló. Utóbbiak csak akkor árulják el megbízhatóan az erődítmény korát, ha  szerves összefüggésben kerülnek elő az erődítéssel. Előfordulhat ugyanis, hogy egy várhely ugyan tele van x korszak edénytöredékeivel, de mégsem abból a korszakból származik, hanem korábbi vagy későbbi időszakból. Magam hajlok arra, hogy a tipológiai hasonlóságnak adjak elsőbbséget. Persze az sem csodaszer, hiszen egy-egy árok és a belőle kidobott földből képződött “sánc” elvileg  minden korszakban hasonló.

Harmadik lehetőség a “népi emlékezet”, vagyis a helynevek tanúsága. Esetünkben a Malinovec név nem utal várra, ami megint csak az őskori eredetre utalhat. Minél fiatalabb ugyanis egy vár, annál nagyobb eséllyel tud róla a földrajzi nevekben megőrződött helyi köztudat. Ugyancsak őskori eredetre mutat  a viszonylag magas fekvés és a középkori “kisvárakénál” nagyobb méret is.

https://djnaploja.wordpress.com/2020/03/28/nagyhatar-malinovec/

GPS: É 48° 44.903 (48.748379)
K 18° 40.190 (18.669828)

Információk: Nagyhatár déli részén egy betonlapokból épített út indul, majd "V" alakban kettéválik. Az út balra-délre tartó ágán haladunk amíg egy DDK-re tartó erdei utat találunk, itt parkolhatunk. Innen a földúton délre, majd ÉK-re fordulva az út végéig haladhatunk, majd a gerincen felkapaszkodunk a tetőre, ahol a vár szabadon bejárható.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025