Az ezüstből és vasból készült leletek tanúsága szerint Friesach területe már a kelta és
római időkben is lakott volt. A római Via Iulia Augusta út áthaladt a városon.
A 6. században szlávok telepedtek meg Karintiában; Friesach neve is szláv eredetű (Breže, "nyírfás").
Miután a Frank Birodalom 740 körül meghódította a szláv Karantániát, bajorok kezdtek betelepülni.
860-ban Német Lajos Adalwin salzburgi érseknek adományozta Friesah-ot; ez a település első írásos
említése. A vásárhelyet Wilhelm von der Sann gróf alapította 1016 és 1028 között.
Kedvező, a Bécs-Velence útvonalon való fekvésének köszönhetően a kereskedelmi központ gyorsan
növekedett és 1215-ben városjogot kapott. Friesach 1200 és 1246 között, II. Eberhard érsek idején
élte virágkorát, amikor az érsekség második legnagyobb és Karintia legfontosabb városa volt.
A városban vert friesachi dénár két évszázadon keresztül a régió fontos fizetőeszköze maradt
és egészen Kelet-Magyarországig is eljutott. A készítéséhez használt ezüst egy részét helyben,
Zeltschach mellett bányászták.
Friesach gazdasági jelentősége mellett vallási központtá is kezdett válni; az érsek rezidenciát
építtetett és több szerzetesrend megtelepedett a városban. A 13. század második felében azonban
az Ausztriáért vívott Habsburg-cseh harcok során a várost kifosztották és felégették. Friesach egészen
1803-ig a salzburgi érsek birtokában maradt, de korábbi fontosságát elvesztette.
Az első falgyűrűt 1200 körül építették.
Ezt az első falgyűrűt azonban nehéz volt megvédeni nagy kiterjedése miatt, és Friesach városát
háromszor is meghódították: 1275-ben, 1289-ben és 1292-ben.
Az új, kisebb védőfal megépítéséről a XIII. században döntöttek.
A Sankt Veit-i és a Neumarkt-i kapu az út szélesítés részeként 1845-ben, az Olsa kapu pedig 1873-ban,
a vasútállomás megépítése után került lebontásra.
Az első falgyűrű a domonkos kolostort és a Neumarkt felé eső külvárost foglalta magában.
Petersbergnél indult Virgilienberg irányába, és a mai városfaltól száz méterrel keletre és északra haladt.
A Szent Vér templom területén a faltöredékek még megőrződnek, a keleti rész csak részben ismerhető fel.
A domonkos kolostor területén futó fal a mai körítőfallal azonos helyen volt.
A kolostorkert északi sarkából délnyugat felé vezetett a NeumarkterStraße-n át a lejtőn fel a Lavant-kastélyhoz.
A 13. század közepén a kolostorkert északi sarkából falat építettek a Mühlbach mentén Geiersberg felé.
A trapéz alaprajzú második körfal körülbelül 820 méter hosszú, és mindkét végén a Virgilienberg- és
Petersberg-hegységig terjed, és magában foglalja a Virgilienberg- és Petersberg-i erődítményeket is.
A város védművei a tulajdonképpeni tíz-tizenegy méter magas falból és az előtte mintegy kilenc méterrel távolabbi alsó sáncból állnak.
Ezt követi a mintegy 15 méter széles és csaknem tíz méter mély városi árok, amelyet a Petersberg-i domboldalba vájnak.
Az árok különböző talajvíz forrásokból táplálkozik,és a városi csatornarendszerbe ömlik, ma a vízelvezető az árok déli végén található.
A fal alsó részei a 13.század végéről, a fiatalabb részek a 14. század első negyedéből, a falszoros
és a védművek többsége a 15.századból származnak. Az északi Neumarkt-i kapu mellett, A Rotturm (Vörös Torony) komplexum
a 14. század elején épült a Szent Vér templom fölé azon a helyen, ahonnan Ottokár király bevette a várost.
A komplexum eredetileg négy védelmi toronyból állt, amelyek közül hárommáig fennmaradt.
(német és magyar nyelvű wikipédia)
