Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Toporc - ToporecSzlovákiaFelvidékSzepes történelmi vármegye - Kastély, templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Toporc kastély

A Görgey nemzetség ősi felvidéki birtokközpontja Toporc, amit ősük, Szepes vármegye főispánja kapott adományként, 1256-ban IV. Béla királytól, a tatárjárás idején tanúsított hősies cselekedetéért. Jó 700 éven át jelen is voltak itt a Görgeyek, de ahogy megromlott régi kastélyuk mutatja, nincsen már helyük itt. Pedig utoljára 1907-ben az épületet teljesen felújították és egészen 1943-ig, Görgey Albert haláláig jó állapotban volt, de jött az új kor, a téeszek és proletárok világa, akik úgy elsöpörték azt a régit, mintha sosem lett volna. Pedig a Görgeyek idején még gimnáziuma is volt Toporcnak, ahol görögöt, latint és németet is tanítottak. Az Astra Polgári Társulás 2011-ben vette át a kastélyt a községtől, és fokozatosan pályázatokat nyújt be a felújítás megvalósításához. Jelenleg állagmegóvást végeznek az épületen, de szeretnék teljesen felújítani.

https://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/gorgey-kastely-toporcon/

Toporc templom

A 14. századi ódon gótikus templom oldalbejáratánál egy vaskos vakkapu: hatalmas fekete márványtábla állja az ember útját: ne akarjon ide senki belépni addig, míg meg nem tudja, hogy bizony hajdan a Görgeyek voltak itt az urak, és nagy dolgokat vittek végbe Istenért, hazáért. Hívei voltak Thökölynek, csatlakoztak a Rákóczi szabadságharchoz és Toporc szülötte a 1848-49-es szabadságharc hadvezére, Görgey Artúr is.

https://hazajaroegylet.hu/uticelok/toporc/

GPS: É 49° 15.978 (49.266296)
K 20° 29.424 (20.490393)

Információk: a kastély és a templom is a település főutcáján kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025