Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

MaklárMagyarországHeves vármegyeHeves történelmi vármegye - Baglyas

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Maklár – Baglyas

Maklár községtől keletre 1 km-re, a Rima-patak bal partja felett változatos domborzatú fennsík meredek partja húzódik észak-dél irányban. A fennsík egy részét Baglyas-dűlő-nek nevezik, melynek nyugati végében, a meredek part szélén különül el a Baglyas, amit más néven Várhegy-nek illetve Bagjos-tető-nek is neveznek. Az egész terület szántóföld, nyugati aljában a községből kivezető földút halad.

A dombot szinte teljesen szétszántották, az árokkal védett terület pontos méretét csak ásatással lehetne megállapítani. A dombot a nyugati oldalán a meredek part védte, itt nem volt erődítésre szükség. A fennsík folytatásától észak, kelet és dél felől mély, mesterséges árok védte, ez szétszántott, nagyrészt betemetődött állapotában is jól felismerhető.

A dombtető átmérője kb. 40–50 m lehetett. Az árok a nyugati oldalon van leginkább feltöltődve, itt a domb magassága mindössze 1,5 m, északi és déli részén azonban 3–4 m. Az árok által befogott teljes terület átmérője észak-dél irányban kb. 140 m.

Bartalos Gyula említi először, „Csonka Máté halma sáncai” névvel. Szerepel Soós Elemér kéziratában, Pásztor József is ismerte. Kalicz Nándor a felszínen talált leletek alapján a hatvani kultúra telepei közé sorolta. Első részletes leírását 2000-ben Nováki Gyula és Baráz Csaba tette közzé, amikor az általuk 1997-ban készített felmérését is közölték.

A felszínen a hatvani kultúra sok cserepe található. Leleteket azonban az árkon túl keletre, a fennsík szélén is találni. A Baglyas a többi, hatvani kultúrába tartozó teleppel azonos képet mutat, árokkal elkülönített, védett kisebb teleprészhez nagyobb kiterjedésű, nyílt telep csatlakozik.

NOVÁKI GYULA – BARÁZ CSABA – DÉNES JÓZSEF – FELD ISTVÁN – SÁRKÖZY SEBESTYÉN - Heves megye várai az őskortól a kuruc korig, Castrum Bene Egyesület – Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Budapest – Eger, 2009, 44 oldal

 

GPS: É 47° 48.027 (47.800457)
K 20° 26.009 (20.433481)

Információk: a várhelyet a településről keletre, a Szihalmi út folytatásáról lehet megközelíteni.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025