Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

DombóvárMagyarországTolna vármegyeTolna történelmi vármegye - Tüskepuszta - Ábrahám kolostor

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Dombóvár Tüskepuszta - Ábrahám kolostor

Dombóvár Tüskepusztán, a Vörössugárút 51-59 közötti házak kertjében van feltételezések szerint a középkori Ábrahám kolostor. Ábrahám kolostor történetét és birtokviszonyait kiválóann feldolgozta Hervay Ferenc Levente, első említésétől, 1260-tól feltételezhető pusztulásáig 1543-ig. Feltehetően Mojs nádor alapította a cisztercita rend utolsó középkori apátságát Magyarországon. A kolostor kéttornyú templomának helyét jelöli egy 1734-ben készített vázlat. Timár György téves lokalizációja szerint a monostor a "Dombóvár belterületének D-i határvidéken, a Kapos bal partján feküdt". Az 1980-as években Tóth Endre a terepen, a talaj elszíneződése alapján a házak kertjében látni vélte a háromhajós templom körvonalait. Az itt lakók elmondásaiból tudjuk, hogy gödörásáskor gyakran találnak törmelékeket, sőt egyik évben még az alap vörös homokköveit is kiásták egy kis szakaszon. 1997. októberében sikerült beazonosítani az elpusztult falu és kolostor feltételezhető helyét: Dombóváron, a Vörössugár út 51. és 59. számú házak kertjében rengeteg középkori cserepet, állatcsontot és téglatörmeléket találtak. A helybeliek elmondása szerint kerti munkák során, egy-két ásónyom mélységben téglafalakra szoktak bukkanni. A kolostor egyik legszebb, sajnos szórványlelete egy 12-13. századi, körmeneti keresztről származó aranyozott bronz corpus, amely a Magyar Nemzeti Múzeumba jutott. A templom épülete környékén, a tüskepusztai halastó irányába faluhelyet jelző további kőépületek és temető is található, amelyet homokbányászás során már több alkalommal is megbolygattak, legutóbb 2000. tavaszán.

2011: A Dombóvár térségi szennyvízelvezetés és tisztítás kiépítése közcélú vízi létesítményeinek kivitelezése során, 2011. szeptember 2. és december 8. között az alábbi lelőhelyeken végeztünk régészeti szakfelügyeletet és megelőző régészeti feltárást. A 6., 18., 33., 35., 43. illetve az 50. számú házak előtti földmunkák során a tüskei apátság mellet lévő középkori településhez tartozó kemencéket és gödröket figyeltünk meg.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis, https://archeodatabase.hnm.hu/hu/node/33025, 2024. február 18.

Megjegyzés: a Vörössugárút mai neve Szent Vendel utca. (hip)

GPS: É 46° 23.929 (46.398815)
K 18° 8.691 (18.144855)

Információk: Dombóvár-Tüske településrész, a Monostor utca végében kereshető fel a kolostor helye.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025