Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SzokolyaMagyarországPest vármegyeHont történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Szokolya, templom

A középkori templom a falu É-i szélén, a Nagy-patakra lejtő domb tetején állt. A templomot a torony kivételével 1856-ban Éhman Károly lévai építész lebontotta, alapfalait kiásta és a jelenleg is álló hajót építette fel.

A régi templomot Varsányi János 1854-ben örökítette meg. Távlati rajza ÉK felől ábrázolta a még középkori állapotában álló templomot. Eszerint az egyhajós, homlokzati tornyos templom támpilléres, a hajóval azonos magasságú szentélye a nyolcszög három oldalával záródott. A hajó E-i oldalához támpillérekkel megerősített kápolna csatlakozott. A szentély és a kápolna ablakai csúcsívesek, szűkek. Varsányi rajza szerint a templomot nagyjából kör alakban övezte a támpillérekkel is megerősített fal. Vahot Imre közölte a templom első részletes leírását, szintén 1854-ben.

1984-ben a templom falainak szigetelését megelőző földmunkák közben az É-i és K-i oldalon falmaradványok és embercsontok kerültek elő. A leletmentést Miklós Zsuzsa és Torma István végezte. A templom máig álló középkori tornyának régészeti feltárása során a középkori járószintet 100 cm mélyen találták meg. E szint alatt 3 rétegű középkori temetkezés részletei voltak megfigyelhetőek. A háromszintes középkori torony terméskövekből épült, kevés téglával, a sarkokon és a támpilléreknél kváderköveket alkalmaztak. A feltárt részletek alapján a tornyot a XVI. század legelejére lehet keltezni. A templom tehát az alaprajz alapján a XV. században, a torony valószínűleg a XVI. században épült.

A Varsányi rajzon szereplő, a támpillérekkel is megerősített kör alakban elhelyezkedő körítőfal részleteit több helyen is feltárták. Az alaktalan kövekből épült, 90-93cm vastag fal, 40x40 méteres területet zár körül. Öt helyen voltak megfigyelhetőek a támpillérek maradványai. Ezt a falat valószínűleg a templommal egy időben bontották le. Az új fal az É-i oldalon szinte ráépült a középkori maradványokra. A K-i és Ny-i oldalon azonban 1-2 méterrel kijjebb építették. A középkori fal maradványai a mai talajszint és a jelenlegi falak szintje alatt vannak.

Források:
Magyarország Régészeti Topográfiája 9. kötet - 1993
Tari Edit: Pest megye középkori templomai- 2000

GPS: É 47° 52.166 (47.869434)
K 19° 0.436 (19.007263)

Információk: A templom a falu É-i szélén, a Nagy-patakra lejtő domb tetején áll, szemben a temetővel. A középkori fal maradványai a mai talajszint és a jelenlegi falak szintje alatt vannak.

A templomba való bejutással kapcsolatban érdeklődni lehet a 06-27-375-042-es telefonszámon.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025