Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

CsécseMagyarországNógrád vármegyeNógrád történelmi vármegye - Templom, monostorhely

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Csécse - Templom

A település központjában, a Táncsics út és a Rákóczi út kereszteződésében áll a falu római katolikus temploma, mely a középkori templom helyén 1894–1895-ben épült.

Pintér Sándor a Szécsény és környékéről 1897-ben írott munkájában említi a „csécsei kővár”-at, melynek a helyén ma a templom áll, azonban ennél több adatot nem ismertet róla.

1952-ben Patay Pál kiszállási jelentésében leírta, hogy a mai templom mellett, a régi egyház alapfalai még láthatók voltak. A megye műemléki topográfiája csak a régi templom történetét és korábbi felmérési rajzait közli, esetleges erődítésről nem tesz említést.

A helyszín megtekintésére 1990. augusztus 11-én került sor Sándorfi György és Nováki Gyula részvételével, de a templom környezetében erődítményre utaló jelenségeket nem tapasztaltak.

Azonos eredménnyel járt a 2012. március 23-án megtartott újabb bejárás is, amelyen Nováki Gyula, Joó Miklós, Majcher Tamás és Zandler Krisztián vett részt.

Csécsén egy Szt. Margitról elnevezett ismeretlen rendű monostorról maradtak fenn történeti források. Kegyurát, a Szücsi családot első alkalommal 1267-ben említik, amikor a Heves megyei Kálozon birtokol. A monostor 1330 körül bukkan fel újra, s egyben utoljára az okleveles anyagban amikor az országbíró elhalasztotta a kegyurak (a Szücsi család) perét a monostor patai és pataszurdokai birtokaival kapcsolatosan.

A korábbi templom erődítettségéről nem tudunk, ugyanakkor nem zárhatjuk ki, hogy a 13–14. századi monostor esetleg erődített lehetett, és ennek emléke maradt fenn „csécsei kővár”- ként. A korábbi templomról fennmaradt felmérési rajzok ugyanakkor inkább késő-középkori, talán 15. századi eredetű épületet ábrázolnak, amelynek helyére épült a mai templom, amit egykor cinteremfal is övezett. 

Forrás: Nováki Gyula – Feld István – Guba Szilvia – Mordovin Maxim – Sárközy Sebestyén - Nógrád megye várai az õskortól a kuruc korig - Castrum Bene Egyesület – Civertan Bt. Budapest, 2017 - 110-111 oldal.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

VOLT R. KÁT. TEMPLOM (Mária születése)

Története: Mária születése tiszteletére szentelt középkori temploma 1711 -es Canonica Visitatio szerint jó állapotban, tornyát 1727-ben építették, egyik oltárképén 1652. évszám. Később a templom helyett 1894—1895-ben újat építettek. Az 1697 és 1797 közötti Canonica Visitatiókból tudni, hogy a lebontott templomnak tornya, boltozott szentélye, oldalkápolnája és sekrestyéje volt, mellette csontház (ossarium) állott. Berendezési tárgyai közt három oltár, szentségfülke és papi ülőfülke szerepel, az utóbbiak nyilván még a középkorból. 1711-ben a templomkerítés falát megújították. A templomot 1725 előtt bővítették. (Vác. Püspöki levéltár D. 2. II. 1 ) (89., 90., 92. k é p .). Irodalom : A váczi egyházmegye történeti névtára. Vác, 1915, 167. 1.

Forrás: Nógrád megye műemlékei - Magyarország műemléki topográfiája 3.

GPS: É 47° 51.867 (47.864449)
K 19° 37.494 (19.624903)

Információk: a templom a település központjában kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció