Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Bere - BereaRomániaErdély és PartiumSzatmár történelmi vármegye - Református templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Bere református templom

Emôdi Tamás - Bere, református templom írásában: "Az Érmellék északi szélén, Nagykárolytól (Carei) 10 kmre fekvő, mára Csomaközzel összenőtt falu az Árpád-korban a Kaplony nemzetség Károly körül kialakult birtoktestéhez tartozott, adatoltan 1204 óta, később a nemzetség családágai mellett szereztek benne részeket a Darahiak és a Csák nembeliek is. A Kaplonyokat ősfoglaló nemzetségnek tekintik, akik itt – ha esetleg nem is a honfoglalást követően – legkésőbb a XI. század végén megtelepedtek, Bere (Berea) egyik legrégebbi oklevelesen igazolható birtokuk. A pápai tizedjegyzékeket megelőzően tehát már legalább egy évszázaddal kellett épülnie templomnak a településen. 1332–1334-ben a szatmári főesperességhez tartozó egyház Simon nevű lelkésze a megyében a legkisebb összegeket fizetők közé tartozott. 1338-ban Gutkeled nembeli Balkányi János felesége és Csák nembeli Terebesi Miklós közötti egyezségben szerepel a falu Szentlélek titulusú egyháza, melynek kegyúri joga utóbbit illette meg, majd 1428-ban ismét, ezúttal egy pápai supplicatioban. Az újkorban teljesen újjáépített templomáról csak a közelmúltban derült ki, hogy középkori falakat is őriz. A téglalap alaprajzú hajóból, négyzetes déli hajóbővítményből és nyugati toronyból álló téglaépületnek alig egy negyednyi részét képezi az a két falszakasz, melyről a 2010-ben végzett falkutatás derítette ki, hogy egy román kori hajó két hosszanti falából maradt meg".

Kiss Lóránd - Beszámoló a berei református templom falképeinek kutatásáról és restaurálásáról írásában: "A karzat és a hajdani diadalív közötti rész felső felét a Krisztus színeváltozását ábrázoló falképtöredék tölti ki. A központi részt Krisztus mandorlába foglalt, két és háromágú fénnyalábokat szétsugárzó alakja foglalja el, tőle jobbra és balra Illés és Mózes töredékes figurájával. ... A hajó északi oldalának második rétegét alkotó, 190 cm magas, 123 cm széles Köpönyeges Madonna-ábrázolás nem egy nagyobb falképciklus részlete, hanem egy különálló kép". 

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 47° 40.191 (47.669846)
K 22° 20.322 (22.338697)

Információk: Bere Csomaköz település északi része. A templom a település főutcáján kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció