Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kolozsvár - református templom

Mátyás király valamikor 1486 szeptembere előtt tudatta Kolozsvár bírójával és a városi tanáccsal alapítási szándékát, és egyúttal felszólította őket, hogy a templom és kolostor számára megfelelő helyet utaljanak ki. A déli és keleti várfal találkozásánál, a Farkas utca keleti végében kaptak a ferencesek egy meglehetősen keskeny telket. Mátyás az építkezés adminisztratív teendőivel az erdélyi sókamara ispánját, Tarcsai Mártont bízta meg. A ferenceseket János testvér képviselte, akit Mátyás 1490-ben küldött Kolozsvárra, hogy a munka folyamatát ellenőrizze. A 16. század elejére a templom és kolostor teljes egészében elkészült. A kolostor Boldogságos Szűz Máriának szentelt templomával hamarosan a város hétköznapi vérkeringésébe került. A polgárok egy része ide járt misére, a ferencesek számára végrendelkeztek, templomukba temetkeztek.

Az 1500 körül épült templomból és kolostorból mára mindössze a templom maradt meg és a kolostor romkert. A kolostorról annyit tudunk, hogy refektóriummal (közös ebédlőteremmel), konyhával, az emeleten szerzetesi cellákkal rendelkezett, de minden bizonnyal a nagyobb kolostorokra jellemző egyéb terek is kiegészítették: sekrestye, káptalanterem, oratórium, könyvtár stb. A szerzetesek azonban nem sokáig élvezhették a város csendes szögletében épült monumentális kolostort. A 16. század eleji reformmozgalom fokozatosan hatalmába kerítette Kolozsvár szász és magyar lakosságát is, 1545-ben pedig a város akkori plébánosa, Heltai Gáspár nyíltan vállalta a lutheri tanok hirdetését. A plébániatemplom után a katolikusok kolostoraikat is elveszítették, a város a domonkos és ferences szerzeteseket a távozásra szólította fel. Mindkét szerzetesrend 1556-ban vett búcsút Kolozsvártól. Kolozsvárnak meglehetősen mozgalmasra sikeredett vallási életét 1579-ben Báthory István fejedelem újból megbolygatta. Az erdélyi katolikus vallás helyzetének megerősítése érdekében lengyel jezsuitákat küldött Erdélybe, a templomban 1556 után először újból misét tartottak. 1589-ben, a város nagy megelégedésére, országgyűlési határozat következtében a jezsuiták elhagyták Kolozsvárt. A nyugalom azonban nem sokáig tartott mivel 1595-ben Báthory Zsigmond visszatelepítette őket. Úgy tűnt Kolozsvár nem tud megszabadulni tőlük, így amikor 1603-ban drámai körülmények között alkalom nyílt kiűzésükre, a felizgatott polgárok véglegesen megoldották ezt a problémát. Nem csak a jezsuitákat üldözték el, hanem a kolostort is lerombolták. A következő évtizedekben újból gazdátlan maradt a templom. Bethlen Gábor uralkodása alatt a kálvinisták száma jelentősen megnövekedett a városban, és az 1603-ban rommá tett épületegyüttest kellett használható állapotba hozni. A középkori építkezések után kétségtelenül ezek határozták meg a legjobban a ma álló templom arculatát, Mátyás király mellett pedig I. Rákóczi Györgyöt tekinthetjük a templom második alapítójának. Az építkezés 1638-ban kezdődött el és 1654-ben fejeződött be.

Az 1798-ban végigsöprő nagy tűzvész visszafordíthatatlanul károsította az épületek egy részét.

A 19–20. századot építéstörténeti szempontból a templom helyreállítási munkálatai töltötték ki. 1958–1959-ben került sor a templom utolsó nagyobb helyreállítására, amikor a templomon kívül a középkori kolostornak a templomhoz csatlakozó csonkán megmaradt kerengőjét is részben rekonstruálták.  A kolostornak ma már, csak a főhomlokzat szép reneszánsz kapuja áll, mely bejáratként szolgál a templom melletti romkertbe. 

Forrás: Lupescu Radu: Templom a Farkas utcában