Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Csíkszentdomokos - SândominicRomániaErdély és PartiumCsík történelmi vármegye - Szent Domokos-templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Csíkszentdomokos római katolikus templom

Léstyán ferenc - Megszentelt kövek. - A középkori erdélyi püspökség templomai monográfiájában: "CSÍKSZENTDOMOKOS - 1567-ben jelentkezik először oklevélben, amikor a regestrum Zent Damokos néven 34 kapuval írja. (SZOKL. II. 221.)

1638-ban Sanctus Dominicus, 1576-ban Szent Damokos (C. Suciu: Dicţionar istoric.) formában fordul elő. Maga a falu sokkal régebbi. Középkori, Román kori templomáról megmaradt faragott kövei tanúskodnak. A nevét is Szent Domokos tiszteletére szentelt templomától kapta. Szent Domokost 1234-ben avatták szentté, s nagyon valószínű, hogy nem sokkal ezután épült a templom.

A csíki plébániák között a pápai tizedjegyzékben egy Torku (Torkov) nevű plébánia szerepel, amelynek papja, Miklós 1333-ban 2 garast, 1334-ben 6 régi banálist fizet. (Beke: Az erd. egyházmegye. 180.; Documente. XIV. C., III. 163, 199.

Mivel Szentdomokos a Tarkő-havas alján fekszik, megkockáztatható, de nem bizonyítható az a feltevés, hogy azonos Szentdomokossal, vagy legalábbis az őse. Tarkő nevén ugyanis 1334 után többé nem szerepel. Bármint legyen, a mai templom XIII–XIV. századi román kori emlékeket őriz: a régi templom déli bejárójának ajtókerete lehetett a torony alatti köríves kőajtókeret, míg a régi templom nyugati köríves ajtókerete a mai déli bejárójánál kapott helyet. A régi templomból való a sekrestye szintén köríves ajtókerete is. Ugyanennek a kornak emléke egy kő keresztelőkút és egy kő szenteltvíztartó is. Az előbbi díszítése feltűnő hasonlóságot mutat a Saint Menon-i és a Saint Menoux-i templom egyik oszlopával, a XII. ill. a IX századból (Köpeczi–Sebestyén J.: Régi székely műemlékeink.; Endes: Csík, Gyergyó, Kászon. 22.; Banner: Csík.; Entz G. in: Erdélyi Múzeum. 1943. 218.; Bíró: Erdély művészete. 22.). Ugyancsak a régi templom emléke, de már a második korszakból, egy szárnyasoltár-töredék (egyetlen szárny „bájos angyali üdvözlet festményével”), mely nem sokkal később készült, mint a csíkszentimrei szárnyasoltár (1500). (Balogh J.: Az erd. renaissance. 125.)

A XVI. század elejéről származik az az olajfestmény, mely Mária koronázását eredeti módon örökíti meg: Jézus hármasképe (főpap, király, próféta), ugyanazon arcvonásokkal. Dürer stílusát idézi. Lehetséges, hogy a szárnyasoltárhoz tartozott. Szakértők szerint talán Csehországból származik. A csehek meg is szerették volna vásárolni. A Csíki Múzeum őrzi. (Balogh J.: i.m. 139/27.; Kunstgeschichtliches Jahrbuch der K.K. Zentral Komision. II. 38.; V. Drăguţ: Arta gotică. 265/138.)

A régi templom részére Domokos Kázmér még 1672-ben oltárt szentelt, de 1787–1802-ben helyébe új templomot építenek. (Schematismus. 1882. 72.; Endes: i.m. 342.)

A középkorban tiszta katolikus falu.

A reformáció utáni évszázadban – bizonyára a paphiány miatt – kétszer is közös papja volt a szomszédos Csíkszenttamással. Talán erre épül az a feltevés, hogy a szenttamási csonkatemplom közös egyháza lett volna a két falunak (s ebben az esetben Tarkő egy egészen más plébánia lett volna). Ennek a feltevésnek ellentmond az, hogy a szenttamási templom gótikus volt, a szentdomokosi maradványai pedig román kori templom tanúi.

A XVIII. században katolikus egyház. (Benkő J.: Transsilvania. II. 165.) E század elején Csík egyik legnépesebb katolikus plébániája. (Helységnévtár. 1913.)".

A templomot kapubástyás kerítés veszi körül.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 34.885 (46.581413)
K 25° 47.476 (25.791269)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025