Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SzegedMagyarországCsongrád-Csanád vármegyeCsongrád történelmi vármegye - Szőreg monostor, templomrom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Szeged-Szőreg monostor és templomrom

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai - TORONTÁL VÁRMEGYE monográfiájában:

"Szőreg monostora. A ma is meglévő Szőreg helység határában állott. Monostorának, mely a magyar kereszténység első századaiban épült, a romjai még ma is láthatók. E monostort Szent Fülöp tiszteletére alapították s úgy látszik, hogy ez volt az a monostor, melynek II. Endre király 1233 augusztus 20-án ezer kősót ígért. A monostor birtoka volt Zobor-föld, melyet tőle Buzád bán fia Buzád mester önkényesen elfoglalt. Jáczint apát e miatt pert indított ellene, mely 1239 november hó 22-én oly értelmű egyezséggel ért véget, hogy Buzád lefizet száz márkát s Zobor-földet a monostor neki engedi át. Ugy látszik, a monostor túlélte a tatárjárást. Leontin, a monostor apátja, 1247-ben a szegedi polgárokat bevezette Tápé birtokába. Alkalmasint a kunok 1280. évi rablóhadjárata alatt pusztúlt el. Arról nincs adatunk, hogy melyik szerzetesrend lakta; de valószínű azonban, hogy ezt is a Francziaországból beköltözött cziszterczita-rend bírta, már azért is, mert a monostor a francziák előtt nagyon népszerű Szent Fülöp tiszteletére volt alapítva".

A Magyar Katolikus Lexikonban: "Szeged-Szőreg, 1973-ig Szőreg, Csongrád m.: 1. egykori monostor. A Szegedhez csatolt község területén, a Maros tiszai torkolatától D-re állt a Szt Fülöp ap. tiszt-ére alapított apátság. 1192: említik először. 1239: János, 1247: Leontius az apátja. 1279-82: vsz. a lázadó kunok pusztították el, mert többé nem fordul elő. 2006: a romkertben a kk. plébtp. maradványai láthatók, vsz. ennek közelében állt az apátság. - 2. plébánia a szeged-csanádi egyhm. szegedi esp. ker-ében. 1332: Hewreg, már pléb. A törökök 1529: elpusztították. 1763: alapították újra. Tp-át 1752: Alexandriai Szt Katalin tiszt-ére sztelték, a mait 1816: építették".

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye honlapról: "A ma is álló romok a monostor pusztulása utáni plébániatemplom maradványai. Első említése: 1333. Ekkor a falu papja 1 garas pápai tizedet fizetett. A maradvány (5 m magas, 5,80 m hosszú és 0,90 m széles északi, hosszanti fal), az északnyugati sarkon támpillérrel. Döngölt agyag-alapozású téglatemplom, rendszertelen falrakással, az északi oldalon négyzet alaprajzú sekrestyével. A hajóban a Reizner-féle ásatás alkalmával tégla-lépcsőfok, féloszlopok idomtéglái és freskótöredékek kerültek elő. Két szakaszban épült. A korábbi, tört kőalapozású templom kis méretű, csaknem négyszög alaprajzú hajóval és határozott patkós szentélyzáródással. Korhatározó leletek nem kerültek elő, de alaprajza egészen korai, föltétlen a 11. századra és nagy valószínűséggel bizánci rítusra utal. (Az időrendet illetően vö. Tarnaszentmária, Zirc, Gellértegyháza, Pusztaszer I. periódus.) A monostor pusztulását követően, a 13. század végén ezt a templomot építik újjá és bővítik gótikus támpillérekkel. A templom északi falához, pedig ekkor csatolták a négyzet alakú részletet (sekrestye?). A kisméretű, patkóíves szentélyű korai templom és a monostorépület előkerült részlete közötti alaprajzi és időrendi kapcsolat, egyelőre tisztázatlan, ezeknek eldöntéséhez a monostordomb teljes feltárása szükséges. Titulusa Szent Fülöp. Ünnepnapja: május 1".

GPS: É 46° 13.282 (46.221359)
K 20° 11.999 (20.199984)

Információk: a templomrom és a monostor helye az Apátság utcában kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció