Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szentantal - Sankt Anton in der Au - Svätý AntonSzlovákiaFelvidékHont történelmi vármegye - Koháry-kastély

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Szentantal - Koháry-Coburg-kastély

Hont vármegye monográfiája szerint „Szentantal ... A Hunt nemzetség ősi birtoka volt; 1266-ban eszközölt határjárásáról emlékeznek meg a följegyzések. 1342-ben Zenthantal alakban a litvai vár tartozéka. E községben találjuk a vármegye legszebb és legnagyobb kastélyát, mely az 1750. évben, gróf Koháry András szeniorságának idejében épült; de már a 15. században állott ugyanezen a helyen kisebb castellum, a mely, a csábrág-szitnyai uradalomhoz tartozván, a 16. század közepén báró Lepoglavai Krusich János, a török fogságot is kiállott korponai várkapitány tulajdona volt, ki azt feleségével, Csábrági Pálffy Péter leányával, Katalinnal, kapta. - Krusich gyermektelenül halt meg, az özvegye pedig 1582-ben Illésházy Istvánhoz, a későbbi nádorhoz ment feleségül. - (megjegyzés: 1588-ban Giulio Ferrari építette át a várat, amely megvédte Selmecbányát a délről érkező törököktől. Az eredeti várból megmaradt egy bástya a település temploma mellett.) - Ebből a házasságból sem származott gyermek és így a nagy kiterjedésű csábrág-szitnyai uradalom, Szentantallal együtt, visszaszállott a koronára, de csak rövid időre, mert 1622-ben a királyi házhoz feltétlen hűségű Koháry Péter kapta adományként. Ez időtől kezdve Szentantal a Koháryakat uralta két évszázadon át; a család fiágának kihaltával a Koburgoké lett Szentantal. Eredetileg Die Au és későbben a 17. században Sanct Anton néven már a 14. század végéből származó levéltári feljegyzésekben és illetve transsumptumokban szerepel; Die Au neve is bizonyítja, hogy német települők alapították, kiknek ivadékai századok multán eltótosodtak. A község régi templomát II. Rudolf idejében, 1592-ben, Illésházy István családja építtette, de 1789-ben le kellett azt bontani és akkor épült a jelenlegi, nagyobb és díszesebb templom. A falu plébániájának levelesládájában az 1697. évi canonica visitatio iratait őrzik. A 17. században, 1624-től 1647-ig, számos alkalommal itt tartotta a vármegye közgyüléseit". 

Hont vármegye monográfiája így ír a kastélyról: „A szabályos négyszögben épült kastélynak annyi a kapúja, a mennyi az évszakok száma, tehát négy; annyi a szobája, a mennyi hét van egy esztendőbe, tehát 52; annyi a kéménye, a mennyi hónap van egy évben, tehát 12; és annyi az ablaka, a mennyi nap van egy esztendőben, tehát 365. A tágas udvar közepén nagy szökőkút löveli a magasba kristály-vizét. A kápolna külső falán lévő óra mellett ez a chronosticon olvasható:»SUnt Et erUnt horae passU qressUque CUrentes TaMen Una VenIet qUae tIbI DiCet AbI«. A kastélyhoz fel a faluból százados hársfákkal szegélyezett, széles út vezet, melynek alján, a lassan folydogáló Selmecz patak mellett, Szent János kápolnája áll ezzel a fölirással: "Tolle Koháryanum vota coelo Joannes". A kastély széles folyosóinak falait szebbnél-szebb metszetek és vadásztrofeák diszítik. Utóbbiak mind herczeg Koburg Fülöp vadászzsákmányából származnak. A szentantali várkastély nagyobb részének pompás berendezése még a Koháryak idejéből való".

GPS: É 48° 25.287 (48.421444)
K 18° 56.573 (18.942881)

Információk: a kastélyban jelenleg múzeum van.

Nyitva tartás: júl. – aug.: H – V: 09.00 – 17.30, ápr – jún, szept-okt: K – V 09.00 – 16.00, nov – márc: K – Szo 08.00 – 15.00

A kiállítás megtekintése csak csoportokban, idegenvezetővel lehetséges. Tavasszal és nyáron két különböző hosszúságú vezetett túra közül választhatunk, a rövidebb 12 szoba plusz a vadászati tárlat, a hosszabbik 26 szoba plusz a kápolna és a vadászati gyűjtemény. Télen egy túra van: 12 szoba plusz a kápolna és a vadászati gyűjtemény.

Árak: rövid túra 5 €, kedv: 2,50 €, hosszú túra 7 €, kedv: 3,50 €, téli túra: 6 €, kedv: 3 €, 6 év alatt: 0,50 €.

A park szabadon látogatható. Parkolás személyautóval 1 €/nap.

Forrás: https://kirandulastippek.hu/

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció