Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

TótkomlósMagyarországBékés vármegyeBékés történelmi vármegye - Nagykopáncs-Szent Gellért-kápolna

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Tótkomlós – Nagykopáncs-Szent Gellért-kápolna

A kis templom áll a makói pusztában a maga egyszerűségében nagy idők emlékét hirdetve. Igazolja azt, hogy itt a Tisza Maros szögében már az Árpádok korában is fejlett kultúra volt. ... Falvainkat a tatár- és törökdúlások elpusztították, de a szentistváni kultúra, amely azokat megteremtette, él ma is, annak életereje építette újra a kis mezőkopáncsi templomot. Tudomásom szerint vármegyénk területén a kiszombori templom apsisán kívül a mezőkopáncsi templom romja az egyetlen, a föld színe fölé is kiemelkedő épületmaradvány az Árpádkorból. Ez a körülmény ad igen nagy fontosságot a mi egyszerű kis templomunknak s teszi értékessé, becsessé azt számunkra. Megérdemli e templom, Hogy a vármegye s a város hivei olyan szeretettel látogassák, mint amilyen szeretettel az részükre újjáépült.

A temető feltárásával párhuzamosan végeztük a templom alapfalainak feltárását. A kiásott alapfalak több helyen megbolygatva, mégis kevés kiegészítéssel a templom teljes alaprajzát adták. A templom alaprajza kelet-nyugati irányú (keletelt). (9. kép.) A 9'84 m hosszú, 4’70 m széles hajóhoz kelet felől 3‘28 m széles szentély csatlakozik félköríves 1'30 m sugarú apsissal. A falak vastagsága 98 cm. A saroktámpillér vastagsága 63 cm. A templom belsejének teljes hossza 13'40 m.

A templomromra vonatkozó feljegyzés igen kevés. Dr. Borovszky Samu Csanádvármegye története 1715-ig c. müvében a következőket írja: „Mező-Kopáncs a ma is úgynevezett kopáncsi pusztán feküdt, hol a romokban heverő templom falainak egy része még máig is fennáll. E templom a puszta legmagasabb helyén két oldal felől meglehetősen széles ér által van védve s körülötte tisztán láthatók még a régi házak alapjai. Kopáncs madár név és harkályt jelent, erről nevezték el a falut, minthogy itt valószínűleg nagy számmal volt található. Mező-Kopáncsnak pedig azért nevezték, hogy megkülönböztessék Rétkopáncstól, mely ide nem messze Vásárhely alatt esett.“ „1564-ben Mezőkopáncs még ép temploma körül 14 házikó roskadozik . . , Végpusztulása 1596-ban következett be.“ Ekkor égették le a törökök a templomot s harangját levették a toronyból. ... a Canonica Visitatio jegyzőkönyvéből megállapítható, hogy a templom falainak nagy része, sőt tornyának romja is az 1830-as években még állott, illetőleg látható volt. Molnár Pál kir. főmérnök az 1875. évben a mező-kopáncsi romokról készített alap- és homlokzati rajzot a magyarországi műemlékek felvételére és gondozására alakított bizottságnak felküldve a kisérő levélben a következőket állapította meg. „A templomrom halmon áll, körülötte tágas tér műveléstől szabadon hagyva és így a további pusztulástól megóva. A templom körül valaha falu is lehetett, a nyoma már alig látható. A templom nyugati oldalán a bejáró ajtó csúcsíves, a sarkokon támoszlopok láthatók“. A Molnár Pál által készített alaprajz és homlokzati rajz azt mutatják, hogy a romok 1875-ben csaknem ugyanolyan állapotban voltak, mint legutóbb 1934-ben az újraépítés megkezdése előtt...

Az ásatások a templom körüli temető korának meghatározásához értékes adatokat szolgáltattak, a templom építésének korához azonban semmit sem nyújtottak. ... Kiindulási pontul szolgálhat a templomrom és a régi alapfalak tégláinak a mérete. A szentély és a hajó nagyobbik részének régi alapfalaiban (72 cm mély) a téglák hosszúsága 28Ya cm, szélessége 13Ya—14 cm, vastagsága 4—4Ya cm Egyesek e téglák korát a XIII. század közepére mások a XIV. század elejére, sőt a XIV. század közepére teszik. ... összegezve a templom valószínű építési korát a XIII. század végére tehetjük. Abban a korban épült ez a templom, amidőn az ország e részén nagymérvű egyházi építkezések folytak. 

A mi kis mezőkopáncsi templomunk romjait az 1933. év októberében vette szerető gondjaiba dr. Csepregi Imre apátplébános ur, akinek fáradhatatlan munkássága és nagy áldozatkészsége egy év alatt a templom újraépítését eredményezte.

Forrás: A MAKÓ-MEZŐKÖPÁNCSI TEMPLOMROM. - IRTA: SZABÓ IMRE.

GPS: É 46° 22.296 (46.371605)
K 20° 37.869 (20.631157)

Információk: a Makóról Tótkomlósra vezető úton tábla jelzi a lekanyarodást a kápolnához.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció