Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Torockó - RimeteaRomániaErdély és PartiumTorda-Aranyos történelmi vármegye - unitárius templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2024.10.15.

Torockó, unitárius templom

Torockó (Rimetea) község, Nagyenyedtől 23 km-re északnyugatra, az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében fekszik. A település központjában, a nagy, téglalap alakú tér közepén épült fel a keletelt, magas kőfallal körülvett templom.

A templom írásos első említése az 1332-ben keltezett pápai tizedjegyzékből ismeretes. De vélhetően az első templom építése ennél jóval régebbi lehet, mivel Torockó első várát a Székelykőn már 1249-ben említik. A korábbi bányásztelepülésen a tatárjárás után kézdi székelyek telepednek. Korai templomáról nem sokat tudunk, nem tudjuk milyen átalakításokon ment keresztül a századok folyamán, főképp a tatárjárás után és a 15. századi templombővítési időszakban.

A középkori előzményekkel rendelkező jelenlegi épületegyüttes legkorábbi része a torony, amely a korábbi templomnak is részét képezte és amelyet 1623-as felirat datál. A napjainkban is látható templomhajó 1802-ben épült, melynek az építkezésre ugyanaz a Türk Antal kapott megbízást, aki 1796-ban a kolozsvári unitárius templomot is felépítette. A korábbi templom rossz állapotáról Lázár István püspök vizitációjának jegyzőkönyve tesz említést, amelyben rendelkeztek a templom kijavításáról. A torockóiak ekkor döntöttek a régi templom lebontásáról, és helyére nagyobb, az akkori kornak megfelelő, tetszetős neobarokk jegyeket magán viselő templomot építtettek.

A 2022-ben befejeződött belső és külső felújítás alkalmával előkerült leletek, több eddig nem ismert részletre világítottak rá. Az egyik legjelentősebb emlékanyag az a kő, amin az 1488-as évszám olvasható, amely a korábbi templom része volt. Radu Lupescu művészettörténész arra következtet, hogy a ezt a korábbi gótikus templom valamelyik támpillérébe helyezhették el, és ennek egyik építési periódusát jelzi. A követ a felújítás során a templom bejáratánál, jól látható helyen állították ki. Az 1802-es átalakítás másik előzmény emléke a padlástérben látszik, ahol a régi templom tetőszerkezetének meredek dőlésszögű vonala rávetül a toronyra, nyomot hagyva annek vakolatán. Ebből lehet valamennyire következtetni a korábbi templom méreteire.

A templomot lőrésekkel kialakított kőfala övezi, amely nyugati és északi részlete napjainkban is eredeti magasságban áll. A déli részen a lőréses körítő falhoz kívülről épületek lettek hozzáépítve. A templomkertbe a déli kapunk belépve, azonnal feltűnik a kapu bal oldalán még meglévő, az épület belseje felé néző lőrés. A keleti oldalon a körítő falszakasz akadálya lehetett az új templomhajó 1802-es bővítésének, így az ott lebontásra került. A templom erődített falának az építésére nincs adat, viszont a körítő falon látható emléktábla egy 1700-ban végzett általános javításról tudósít.

A templomnak a belső szépségét a méltóságteljes, tágas, magas belső boltozott tere adja. A központi csehsüveg boltozat a legnagyobb, keleti és nyugati irányból ehhez kisebb boltozatok csatlakoznak. A közelmúltban elvégzett felújításnak köszönhetően, az unitárius templom fontos ékköve Torockó településnek.

Köszönjük Csécs Márton unitárius lelkész úr segítségét és a kapott információkat!

Források:

Léstyán Ferenc : Megszentelt kövek - 2000
Furu Árpad műemlékvédelmi szakmérnök – interjú, cikk : Basa Emese, Szabadság.ro 2022
Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében: Terepbejárási feljegyzések - Keserű László, 2024
Dr Borbély István - Torockó - 1927

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 27.176 (46.452938)
K 23° 34.059 (23.567642)

Információk: Torockó (Rimetea) község, Nagyenyedtől 23 km-re északnyugatra, az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében fekszik.

Az unitárius templom a település központjában lévő tér déli részén található. A templom megtekintése a vasárnapi istentisztelet alkalmával, vagy az előre egyeztetett időpontban lehetséges. Kapcsolat: csecs.marton@unitarius.org

Utolsó frissítés: 2024.10.15.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025