Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

ZajezdaHorvátországHorvát-SzlavónországVarasd történelmi vármegye - Nagyboldogasszony-templom (Uznesenje Blažene Djevice Marije)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Zajezda - Nagyboldogasszony-templom

A Nagyboldogasszony plébániatemplom Zajezdán található az Ivanščica déli lejtőinek lábánál. A milengrádi uradalom része volt 1848-ig.

A templomot először 1334-ben említik az okiratok. Az állandó oszmán rajtaütések miatt, 1535-ben a templomhoz védelmi torony épült. Az oszmán veszély elmúltával a templomot barokk stílusban újjáépítették. 1666 körül a templom nyugati homlokzata elé egy előcsarnok került, a régi famennyezetet barokk boltozatok váltották fel, míg 1746-ban a templom déli oldalára építették a Patacsich oldalkápolnát, ezzel az egyház mai megjelenését kapta.

A zajezdai plébániatemplom egyhajós későgótikus épület, sokszögű szentéllyel. A szentély támpillérekkel megerősített és boltíves keresztbordás boltozattal épült. A szentély északi homlokzata mellé harangtornyot építettek, melyben a földszinten sekrestye található, míg a hajó déli oldalához kápolna kapcsolódik. Maga a torony masszívságával, zárt formájával jól mutatja, védelmi funkcióját.  Az egyetlen hely, ahol megmaradtak a gótikus ablakok a torony, melynek déli, a keleti és a nyugati oldalán egy-egy nagyobb biforámás ablak látható. Különösen szép a déli oldalon levő ablakkeret, melyet a gótikus középső oszlopból sarjadó stilizált tövisek díszítenek. Felette a „G.C.A.D.M.5.3.5” felirat látható, érdekessége, hogy az évszám részben latin, részben arab számokkal van írva.

A terep kialakulásának megfelelően valamint a falmaradványok szerint, a templomot szabálytalan sokszög alakú 45 x 45 m méretű védőfal vette körül.

A zajezdai plébániatemplom erődített komplexumát az oszmánellenes csoportba sorolták amelyek a horvátországi Zagorje területén a 15. század második felében épültek. A torony tér- és alaprajzi tipológiában a teljesen zárt, reneszánsz harangtorony típus képviselője.

Forrás: Krešimir Regan - Srednjovjekovne i renesansne utvrde Hrvatskog zagorja

GPS: É 46° 9.379 (46.156322)
K 16° 11.442 (16.190701)

Információk: a templom a település észak-keleti részén kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025