Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Tüskevár - Nagyjenő pálos kolostor

A Somló hegy közelében, a Torna patak mellett, három történelmi megye, Veszprém, Vas és Zala megye határán fekszik Tüskevár.

Községünk egykori lakói 1658 tavaszán költöztek a mai területre. A török hódoltság ezernyi veszélye ellen kerestek menedéket a fehér barátok, a pálosok kolostora körül. Itt falak, vizes árkok alkalmi védelmet nyújtottak a portyázó törökökkel szemben. „Templomunkat önmagunk megvédésére, a török portyázások rablásainak megakadályozására árokkal és tüskés palánkokkal vették körül". A megerősitett hely sem nyújtott azonban biztonságot a kolostor népének, ezért 1564 körül megszűnik itt a szerzetesi élet. Javaikat akkor átveszik az örményesi pálosok. A hódoltság alatt kolostorunkban a hosszabb, vagy állandóbb szerzetesi élet szünetel. 1605-ben Kovács Mihály, a nagyienőiek fegyveres hadnagya városukat földhányásból készített sáncokkal veszi körül és azokat tüskével megrakatja. Ezért Nagyjenőt a környék lakossága „tüskevár"-nak kezdte csúfolgatni. A török állandó terjeszkedése és a Somló vidékén történt többszöri átvonulása Nagyjenő népét is arra kényszeríti, hogy biztonságosabb helyre költözzék. 1658-ban a földesúr és a pálos rend engedélyével a megerősített kolostor közelébe telepednek le. A falu ma is ezen a helyen él, elhagyva végleg ősi helyét. Forrás: Molnár István: Tüskevár barokk-kori emlékeinek törtenete

A kolostor alapítása a 14. század elején történhetett, ahogyan erre egy 1717. évi urbárium is utal, s mint ilyen, a Pálos Rend hivatalos engedélyezése utáni elsők között volt. Az urbárium szerint kezdetben Szűz Máriának volt szentelve, s csak később, egy bővítés során Szent Mária Magdolnának szentelték, csakúgy, mint a salföldi rendházat. A kolostortáj értékelése szempontjából különleges, hogy nem a lakott területektől elzártan, attól távol található, hanem egy igen forgalmas főút közelében – azonban a kezdetekben még nehezen megközelíthető helyen épült. A 14. századi, talán kezdeti építkezéseket követően ismert egy 1452–1453-ra tehető építkezés, mely időszaknak megfeleltethető nagyjából az Ádám Iván és Bergh Károly által is rekonstruált, a nyolcszög három oldalával záródó, támpilléres szentély, melyhez kapcsolható egy Agnus Dei ábrázolású zárókő és egy fiait vérével tápláló, pelikánt ábrázoló zárókő a Laczkó Dezső Múzeumban. A török kor, illetve a 16. század a nagyjenői kolostor életében is komoly törést eredményezett. A rendház lakói elmenekültek, a kolostor épületegyüttese romlásnak indult. A 18. században éledt újjá a kolostor, ekkor már mint tüskevári kolostorról beszélhetünk, sőt olyannyira, hogy a török kort szinte erődítményként „tüske-várként” vészeli át. Ennek eredményeként a „modern” falu is a védhető mocsaras hely köré szerveződik újjá. A pálosok visszatérnek a kolostorba, és az 1740-es években felújítást is végeznek. Molnár Ernő részletesen szinte minden évből ismertet a felújításra vonatkozóan adatokat, mint például misealapítvány létrehozása a felújítás gyorsítása végett, favásárlás, kolostorépület emeletének befejezése stb. Ádám Ivánmég látta a nagy ebédlő fagerendáján az 1753-as évszámot, mely feltehetően a készítés dátuma. Egyes források azonban 1755-ről írnak. Forrás: Pátkai Ádám Sándor: A nagyjenő-tüskevári pálos kolostor 18. századi tervrajz.

1786. február 7-i eltörlő rendelet kihirdetése után a szerzetesek elhagyták ősi otthonukat. A zárda uradalmi tisztilakká lett átalakítva. A zárda bútorait elárverezték. A levéltár anyagát és a könyvtárt a budai kamarai levéltárba vitték. A háromhajós templomot bezárták. Felszerelését széthordták. A templom megszentségtelenítve széna, szalma és egyéb gazdasági szerek raktára lett. 1809-ben Károly főherceg lakott a kolostorban. Később a kolostor pintér és hajdu lakása lett. Nagy részét meg magtárnak használták. 1820-ban megkezdődött a barbár pusztítás. A tornyok tetőzetére erős köteleket hurkoltak és csiga segítségével lerántották. A két torony között álló remete Szent Pál kőszobrát a tüskeváriak elkérték, hogy tiszteletben részesítsék a Rend védőjét. A munkások azonban gúnyos röhögések között letaszították. Az összetört szobor darabjait azután a Lovason épülő istálló alapjaiba rakták. A templom falait csákányokkal szétfeszegették. Karakón, Lovason malom és gazdasági épületek elkészítésére használták fel. Oroszin iskolát építettek a szétrombolt falakból. Őrült pusztítás folyt akkor is, amikor már anyagra nem volt szükség. Egy öl fal lebontásáért 5 forintot fizetett a rombolást irányító kultuszkormányzat képviselete! 1850--ben a falusiak keveselték a >>kibányászás<<-ért az 5 forintot. Ezért a kolostorból és a templomból a századfordulóig falrészek maradhattak meg. Így maradt meg legtovább a kolostor déli része! Forrás. Molnár István - Egyszer volt, hol nem volt... A tüskevári pálos kolostor lerombolása