Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Neulengbach szabadon álló, 80 méter magas várhegyét a kelták és a rómaiak valószínűleg stratégiai okokból, a széles kilátás miatt őrtoronyként használták. Amikor az ezredforduló körül Alsó-Ausztria keleti részeit gyarmatosították, itt futott az úgynevezett Madjarenhag. A magyarok e védelmi vonala fából és földből épített, egyedi védelmi állásokból és sáncokból állt, amelyeket fából, fonott kerítésekből, hegyes oszlopokból és árkokból álló rendszer kötött össze egymással. Miután ezeket a védelmi vonalakat tartósan áttörték, az előrenyomuló grófok várak rendszerét építették ki. Neulengbach fontos támaszpont volt ebben a védelmi vonalban, amely több kilométer hosszan húzódott a vidéken. A lengenbachi urak azonban Altlengbachban, a mai plébániatemplom helyén építették első erődítményüket. Csak 1191 körül költöztek át a Labenbach és Anzbach közötti Zwieselben fekvő Neulengbachba, amelyet könnyebb volt megvédeni, és amely a mai nevét kapta. Otto von Lengenbachot 1197-ben említik itt először egy oklevélben. A vár ekkor még szerény, palotából és két toronyból álló épületegyüttes volt. A palotában egy kis helyiség szolgált egyszerű várkápolnaként. Ezt Keresztelő Szent Jánosnak és Szent Mártonnak szentelték. A Lengenbach család hatalmának csúcsán több mint 20 kastélyt birtokolt, hatalmas birtokokkal, amelyek St. Pöltentől a Riederbergig terjedtek. Ők voltak a regensburgi székesegyház végrehajtói, de V. Ottó 1236-ban bekövetkezett halálával megszűntek, ami után a várat a Babenbergek elkobozták, és fejedelmi birtokká vált. VI. Leopold és Frigyes kora volt a vár fénykora. A számos vendég között olyan urak voltak, mint Ulrich von Liechtenstein, Neithart von Reuenthal és Gottfried von Totzenbach. A kastély következő urai miniszteriálisok voltak, akik szintén „von Lengenbach”-nak nevezték magukat, de az uradalmat csak főúri hűbérbirtokként birtokolták. Ők bővíttették ki a kastélyt és emeltették meg a tornyokat két emelettel, valamint számos további épületet építtettek.

A nemesség felkelését követően az uralkodó elkoboztatta a várat, és 1310-től intézők kezelték. A 15. és 16. században a mindig pénzszűkében lévő Habsburgok többször elzálogosították Neulengbachot. 1549-ben Johann Hofmann zu Grünbühel volt a kastély zálogkötelezettje. 1565-től Neulengbach Rudolf Khuen von Belasy birtokában volt. Rudolfnak 1573-ban sikerült megszereznie a birtokot. 1577 körül egy ma már ismeretlen építőmesterrel a középkori épületeket egy kiterjedt késő reneszánsz kastéllyá alakíttatta át. Mivel ehhez háromszor annyi helyre volt szükség, mint amennyit a vár sziklája kínált, hatalmas támfalakat és alépítményeket kellett építeni a vár nyugati oldala alatti meredek terepen, lehetővé téve a többszintes kazamaták építését. Ezek szolgáltak a Khuen család bővítéseinek alapjául. A vár a mai napig megőrizte várszerű megjelenését. Rudolf fia, Johann Eusebius azon kevés jelentős kelet-alsó-ausztriai főurak egyike volt, akik hűek maradtak a katolicizmushoz, míg szomszédai nagyrészt protestánsok voltak. A Khuen család birtokolta Neulengbachot 1646-ig, amikor házasság révén a Pálffy grófok tulajdonába került. 1683-ban Pálffy Szidónia grófnő, született Liechtenstein, sikeresen megvédte a várat a török portyázó csapatokkal szemben, akik a kissé alacsonyabban fekvő vásárvárost már rommá tették. Lakosainak nagy része a várban tudott menedéket találni. 1696-tól a Bartolotti-Partenfeld bárók voltak a vár új tulajdonosai.  Ezt követték a Lubomirski hercegek 1740-től 1778-ig. Wetzlar von Plankenstern báró, aki 1778-tól 1797-ig birtokolta a kastélyt.

Csak Moritz von Fries gróf bankár, aki a következő 26 évben birtokolta Neulengbachot, és aki fényűző életmódjáról volt ismert, hozta vissza a kastélyba a kedvezőbb időket. Többek között protestáns stílusban átalakíttatta a várkápolnát, és a korábban kopár várhegyet nagy botanikus kertté alakíttatta át. Ezután a liechtensteini hercegek majdnem száz éven át (1823-1920) birtokolták a kastélyt. Neulengbachot vadászkastélyként használták, és állatkertet hoztak létre a kastély területén. A 19. század vége felé a bérelt kastélyban egy gyógyfürdőközpont működött. 1912-ben egy tűzvész elpusztította a tetőgerendát és megrongálta a nyugati szárny nagy részét. A kápolna tornya és a belső berendezés nagy része megsemmisült. Az első világháború alatt a még használható épületekben fogságba esett orosz tiszteket szállásoltak el. 1920-ban Neulengbach átkerült a bécsi önkormányzathoz, amely felújította a tetőszerkezetet, és a kastélyt lányüdülőnek alakította át. 1938-ban a bécsi önkormányzatnak át kellett adnia a Neulengbach-kastélyt a német hadseregnek. A második világháború alatt a Wehrmacht kiképzőközpontjaként, később pedig katonai kórházként használták. Az 1945 utáni orosz megszállás során az érintett belső tereket teljesen feldúlták. Még a padlót és az ablakkereteket is fűtőanyagként használták. 1952-től 1960-ig a Neulengbachi Kastélyegyesület gondozta a kastélyt, amelyet a bécsi önkormányzattól szerzett meg. 1962 óta a grazi Wakonig család tulajdonában van, akik egy árverésen szerezték meg. Komoly felújítási munkálatokba kezdtek, de a kastély valószínűleg túl nagy volt ahhoz, hogy egy család megengedhesse magának. 1967-ben egy kis helytörténeti múzeumot rendeztek be az egyébként nagyrészt üres helyiségekben. Ez azóta már rég bezárt.