Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A mai Hősök terén áll a szabályos, négyszögű, belsőtornyos vár, melyet Giulio Turco hadmérnöknek 1572-ben készített alaprajza hűen ábrázol.

A rajz és az újabb feltárások adatai a várat legkívül nagyjából a mai parkot övező kőkerítés helyén palánkfal vette körül. Ezen belül ellenlejtős vizesárok partja, majd maga a megközelítően 20 m széles vizesárok következett, amely helyenként lejtővel, másutt anélkül a külső, ma már nem látható falig terjedt. A vizesárok a vár mögötti északnyugati völgyből kapta vizét, amely már a palánkon kívül két ágra szakadva töltötte meg azt. Feltehetően a lejtős terep miatt kellett a vár déli oldalát külső támfalszerű, íves fallal körülvenni.

A várárkon belül elhelyezkedett külső fal ma már nem látható. A külső falat több helyen védték kör alaprajzú tornyok, így az északi sarkon, a keleti oldalon a nagyméretű rondellák, és a déli oldalon a kaputornyot biztosította a kb. 50 m átmérőjű köralaprajzú barbakán. Ezeken kívül több kisebb méretű, kör alaprajzú torony helyetkedett el a védőfalban. A vár területérekét híd vezetett. Az egyik a keskenyebb, feltehetően a gyaloghíd, míg a másik a szélesebb, a kocsihíd. Ez utóbbinál a rajzon egy fal látható, amely valószínű a zsilipet foglalta magába. Az alaprajz a kocsihídnál L alakban elhelyezkedő két téglalap alakú építményt jelöl meg, melyek a vár bejáratához vezetnek. Valószínű, a két építmény közül az egyik a kaputorony, a másik a kapuudvar lehetett. A bejáró délkeleti sarkában a régi felvonóhíd láncainak kőbevésett helye ma is látható. A kettős kapun keresztül a várudvarba jutunk. A vár négy sarkán eredetileg egy-egy négyzet alaprajzú torony állt, melyekből ma már csak a déli és a délnyugati emelkedik a várfal fölé. A tornyok külső oldalát helyenként 5 m vastag falak kötik össze. A tornyok között különböző rendeltetésű épületek vannak, míg a kapubejárat felöli kétemeletes rész XVIII. századi eredetű. Maga a palota, a mai déli szárny földszintjének keleti részén, ettől északkeletre pedig a kápolna helyezkedett el.

A helyreállított várban az Országos Vegyipari Múzeum kiállításai láthatók.

Várpalota területe a honfoglalás után a Szalók nemzetség szállásterületéhez tartozott. Amikor e nemzetség tagjai 1270-ben az erődbirtokot két részre osztották, akkor ez a terület ,,Várad erdő", illetve ,,Tikoldföld a Várad erdővel" néven szerepel. A keleti részt Ont, a nyugati pedig Hejm mester és testvérei kapták. Az utóbbiak részét a Csákok vették meg. Amikor 1326-ban a Csák nembeli István fiai Péter és István Károly Róbertnek átadták Csókakő, Gesztes, Csesznek és Bátorkő várakat cserébe Dombó és Nyék királyi várakért, az oklevélben ez áll: ,,Tikolfölde birtok fele, mégpedig az, amelyiken Bátorkővár áll".

Faller Jenő szerint a mai Várpalota története Ópalota történetéből indul ki. Így mindazok a feljegyzések, melyek 1440 előttiek és Palota váráról szólnak, a ma Pusztapalotának, akkoriban Palotának, majd később Ópalotának nevezett erőssége, és nem Várpalotára vonatkoznak.

Az újpalotai várat 1439-45 között Tót Lőrinc fia Újlaki Miklós építette, okleveleinkben először 1445-ben szerepel ,,castrum Palotha" néven, míg a mai Várpalota elnevezés csak 1870 után kezdett átmenni a közhasználatba.

Amikor Újlaki Miklós 1447-ben meghalt, a birtokot fia Lőrinc örökölte, aki 1493-ban örökösödési szerződést kötött Szapolyai Istánnal. Lőrinc 1524-ben magtalanul halt meg, özvegye, Bakovczai Magdolna a hírhedt csulai Móré Lászlóhoz ment feleségül, így a vár is ennek kezébe került. A hatvani országgyűlés 1526-ban Várpalotát a kincstárnak ítélte, Móré azonban megtagadta a vár átadását. Továbbra is innen tartotta rettegésben az egész vidéket, míg végül János király megunva garázdálkodásait, 1533-ban Laszki Jeromost bízta meg a vár elfoglalásával. Ez volt Várpalota első ostroma. Nagy Gergely várnagy az ostrom során a várból kiszökött, magára hagyva az őrséget. Miután az ostromlókkal tartó mintegy 50 cseh bányász a falakat aláaknázta és felrobbantotta, Laszkinak sikerült a várat elfoglalnia. János király még ebben az évben Laszkinak ajándékozta a várat, de miután az tőle elpártolt, 1537-ben a felvidéki Podmaniczky Jánosnak és Rafaelnek adományozta.

A török Ulama bég vezetésével 1543-ban foglalta el Palota várát, de 1548-ban már ismét magyar őrség volt benne.

1549-ben Veliszán bég, 1554-ben Arszlán bég ostromolta eredménytelenül. Miután Podmaniczky Rafael 1559-ben meghalt, özvegye a királynak adta át a várat, aki Thury Györgyöt nevezte ki annak kapitányává.

A török szultán parancsára 1566 júniusában Arszlán budai pasa 8000 emberrel ismét megkísérelte elfoglalni a várat, azonban a felmenő sereg érkezésének hírére az ostromot abbahagyta és elvonult. 1568-ban Musztafa pasa ostromolta, de a vár bevétele neki sem sikerült, végül is 1593-ban Szinán pasa foglalta el, miután a védők szabad elvonulás feltétele mellett a várat feladták. A török azonban, sokat közülük levágott, vagy fogságba vetett. Maga a várkapitány, Ormándy Péter is alig tudott megmenekülni, ennek ellenére a győri főparancsnokság börtönbe zárta.

A várat öt év múlva 1598-ban Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf egyesített serege foglalta vissza. 1608-ban ismét a töröké, ahol az ekkor kinevezett Schemann török várparancsnok vezetése alatt 91 lovas, 102 gyalogos és 13 tüzér teljesített szolgálatot. Rövid idő után, 1614-ben került vissza magyar kézre és lett Zichy Pál birtoka, aki egyben a vár kapitánya is volt. Bethlen Gábor hadainak közeledtére 1620-ban a vár őrsége Zichyt elzavarta, és a fejedelemnek meghódolt. A nikolsburgi béke 1621-ben a várat visszaadta II. Ferdinándnak, aki 1622-ben Czirák Mózesnek ajándékozta. 1624-ben ismét Zichy Pál a várkapitány, akit azonban az ellene felhozott panaszok, miatt innen elhelyeztek, és győri kapitánynak nevezték ki.

A török 1628-ban újra elfoglalta, és csak 1660-ban szabadult fel a vár. Néhány év múlva 1669-ben ismét a töröké lett, 1684-ben Esterházy János 3000 főnyi sereggel, két napi ostrom után visszavette.

I. Lipót király 1702-ben a vár lerombolását rendelte el, melyet még ebben az évben a megye megfellebezett és így a vár éppen várta II. Rákóczi Ferenc kurucait. A megye 1704-ben csatlakozott a szabadságharchoz, és a várat feltehetően 1705-ben vette birtokába Bottyán generális. Pleffershofen báró, császári tábornok ostromát 1707-ben Domonkos Ferenc kuruc brigadéros, várkapitány sikeresen verte vissza.

A szabadságharc leverése után a vár elvesztette hadi jelentőségét, és Rabutin császári tábornok az északi saroktornyát leromboltatta. Továbbra is a Zichy család birtoka, mely gróf Zichy Paula 1889-ben bekövetkezett halála után férje, Oldershausen báró birtokába került. Tőle 1891-ben a Wolff testvérek, ezektől pedig 1903-ban Witzleben Altdöbern Henrik porosz gróf vette meg, aki megindította az itteni szénbányászatot. 1923-ban a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. vette meg, majd 1930-ban a Hadikincstár tulajdonába került.

A felszabadulás után helyreállítását az 1950-es években kezdtek meg.

/Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon , Budapest 1984/

---/---

Könczöl Imre:

Várpalota rövid története (1988) /Részlet/

A várak és Palota korai történetéről számos egymástól eltérő, sőt egymásnak ellentmondó megállapítással találkozunk az irodalomban. Akadnak köztük olyanok, amelyeknek a történelmi hitelessége erősen vitatható, olyanok is, amelyeket az újabb kutatások eredményei megcáfoltak, de azért tovább élnek, sőt újratermelődnek, és olyanok is, amelyek születésük idején is tévesek voltak. Egy rövid történeti áttekintés kereteit meghaladná valamennyinek a felsorolása, cáfolata vagy helyreigazítása. Legfőbb feladatként csak arra vállalkozhatom, hogy a hiteles források, a korabeli oklevelek és a régészeti feltárások eredményei alapján az egyértelműen igazolható vagy valószínűsíthető történeti tényekről adjak áttekintést. A történelmi igazság azonban azt is megkívánja, hogy amennyire a keretek engedik, néhány nagyon elterjedt és sok zavart okozó tévedésre is rávilágítsak.

Bátorkő-Pusztapalota. Bátorkő az oklevelek tanúsága szerint a legrégibb vár Palota területén. A mai városközponttól 3-4 km-re, a Bakony meredek falú, keskeny, mély völgyében, egy kiugró sziklatömbön álló háromemeletes - romjaiban két emelet magasságig ma is meglévő - fellegvár mintegy másfél évszázadon át volt az egész környék központja.

Építéséről semmi bizonyosat nem tudunk, csak valószínűsíteni lehet, hogy a Szalók nemzetség birtoklása idején IV. Béla rendelkezése nyomán épült, amely szerint: "Mivel a barbár népek és a tatárok vadsága országomat majdnem egészen elpusztították, attól félek, hogy az ország végső veszedelemre jut s óhajtom, hogy a megmaradt nép, mely isteni rendelés szerint uralmam alatt áll, gondoskodásom révén épségben megmaradjon. Miért is országom báróinak tanácsára elrendeltem, hogy a koronám alá tartozó alkalmas helyeken mindenfelé erősségek és várak keletkezzenek, ahová a nép veszedelem idején menekülhessen."29 1271-ben már állhatott, mert a Szalók nemzetség birtokmegosztásával foglalkozó két 1271. évi oklevél mindegyikében szerepel a vár létezésére utaló "Várad erdő" elnevezés.30 Egyesek szerint egy 1288-ban kelt oklevél már név szerint is említi castro Bacurku néven, az Erzsébet királyné által kiadott oklevél elemzése azonban egyértelműen igazolja, hogy nem erről a várról van szó.31 Bátorkő néven 1326-ban említik először, amikor a Csákok a hozzá tartozó falvakkal és birtokokkal együtt elcserélik más várakért Károly Róbert királlyal. Ez az oklevél meghatározza azt is, hogy a vár "Tykolfeldeu" területén áll.32 Utána 1341-ben, majd az egész XIV-XV. században és a XVI. század első harmadában is gyakran találkozunk a nevével.

Komolyabb szerepe 1350 után kezdődött, amikor Nagy Lajos király a Kont-családnak adományozta.33 Kont Miklós, az ország egyik legnagyobb birtokosa, az Újlaki család megalapítója, Nagy Lajos legtevékenyebb diplomatája és több hadjáratának vezetője, aki 1356-1367-ig az ország nádora is volt, nemcsak birtokosa lett, hanem családja tartózkodási helyeként is ezt használhatta. Legalábbis erre utal, hogy 1364-ben egy nádori rendeletét is itt keltezte,34 másrészt ő maga is használta a Palotai nevet és a XIV. századi oklevelek is Palotai Kont-ként említik.35 Előfordul egy 1383-ból,36 1394-ből,37 1409-ből38 származó oklevélben is; ez utóbbiból tudjuk, hogy ebben az időben Keszi Balázs volt a várnagya, aki egyben Palotán is udvarnagyi tisztet viselt. 1426-ban Kont Miklós unokájának, Kont László macsói bánnak a fia: Újlaki Miklós, az ország egyik leghatalmasabb főura örökölte.39 1438-tól macsói bán, a várnai csata után országos főkapitány. Kezdetben Hunyadi János híve, mint erdélyi vajda Hunyadival együtt harcolt a török ellen, később azonban ellene fordult. Garai és Cillei szövetségeseként nagy szerepe volt Hunyadi László kivégeztetésében.

Mátyás királlyá választása után az ifjú király ellen forduló főurak vezére, és nagy sereggel vett részt a Mátyás elleni hadjáratban. A király győzelmei után azonban meghódolt és élete végéig hűséges híve lett Mátyásnak, aki ezt különböző kedvezményekkel is elősegítette. Megengedte, hogy Újlaki Bosnyákország királyává koronáztassa magát, fiának, Corvin Jánosnak is ő lett a keresztapja, és még halálos ágyán is meglátogatta a király.

1477-ben bekövetkezett halálakor fia, Újlaki Lőrinc lett az örököse. Ő is Mátyás híve volt: Részt vett Bécs ostromában, majd a Frigyes császárral kötött béke előkészítésében. Mátyás halála után Corvin János trónigényét támogatta, elfoglalta számára a budai várat; Kinizsi és Báthori hadai azonban a Délvidékre szorították. Ulászló királlyá választása után árulással vádolták, feldúlták birtokait, ostrom alá vették várait, de később kegyelmet és újra országos méltóságokat kapott. 1511-13-ban nándorfehérvári bán, 1516-ban a kormányzótanács tagja, 1518-1524-ig, haláláig országbíró.

Az Újlakiak birtoklása idejére esik Bátorkő jelentőségének a megszűnése. Szerepét fokozatosan Palota veszi át, amelyet a magyar reneszánsz számottevő helyévé fejlesztenek. Bár az ország más részein is voltak váraik és hatalmas birtokaik, mégis Palotához kötődtek legjobban, amit az is mutat, hogy Palota városáról általában a Palotai, vagy palotai Bánfi (filius Bani) nevet is viselték.40 Bátorkő nevét az Újlakiak idejében is gyakran említik még az oklevelek, így 1436-ban,41 1440-ben,42 - ekkor Felföldi Jakab a várnagya - 1442-ben,43 1444-ben,44 1465-ben,45 1492-ben46 és 1497-ben,47 tehát végig a XV. században. A XVI. században azonban már csak kétszer találkozunk a nevével, 1537-ben és 1539-ben, és mindkét oklevél lakatlan pusztavárként említi.48 Feltehetően később is állt még, de többé egyetlen iratban sem fordul elő a neve, és Bátorkő néven a törökkori harcokban sem játszott szerepet. Arra is csak az 1960-as évek kutatásai adtak egyértelmű választ, hogy miként vált Bátorkő helyett Palota a környék és a várbirtok központjává.

Palota keletkezéséről és korai történetéről okleveles források alapján szinte semmit sem tudunk. Kaprinai István XVIII. századi történetíró Hungaria diplomatica... c. műve szerint István király létesítette, hogy fehérvári tartózkodása alatt ide jöhessen pihenni, ennek azonban semmiféle korábbi írásos bizonyítéka nincs. Palota neve csak 1397-ben,49 1400-ban,50 majd 1409-ben51 fordul elő először az oklevelekben, Palota várát pedig az 1445. évi országgyűlés IV. cikkelye említi először, amely elrendeli az 1439 óta épült várak lebontását, öt várral azonban kivételt tesz, s ezek közül az egyik: Castrum Palota.52 Ennek alapján a Várpalota történetével foglalkozó művek (Faller, Szíj, stb. ) egyeznek abban a véleményben, hogy a vár építését 1440-ben kezdték és 1480 táján fejezték be. Uralkodó bennük az a vélemény is, hogy ezt megelőzően itt aligha volt település, az csak a vár felépülése után keletkezhetett.

Az 1960-as évek kutatásai lényegesen módosítják ezeket a véleményeket és addigi ismereteinket. Nagyobb arányú ásatás és falkutatás kezdődött a vár építéstörténetének felderítésére, és ez jelentős eredményeket hozott. Egész palotaegyüttes tárult elő a megbontott falak mögül, amely stílusjegyei alapján jóval korábbi a várnál, már a XIV. században létezett.53 A falazások mögül és a feltöltések alól a palotaegyüttes négy épületét szabadította ki a kutatás, amelyeknek padlószintje több mint egy méterrel alacsonyabb volt a jelenleginél. Legnagyobb jelentőségű közülük a lakóhelyiségeket magába foglaló, középkori műemlékeink közt ritkaságnak számító palota, amely a mai déli szárny földszintjét foglalja el. Szélessége 9 méter, hosszából eddig 30 méter ismeretes, mert az a része, amely a Szabadság tér irányába kívül nyúlik a várfalon, egyelőre nem került feltárásra. Itt került elő az egyik legértékesebb rész: a palota ülőfülkés ablaka, amelynek káváját egyik oldalon egy nőt, a másikon egy férfit ábrázoló falfestés borítja. Az ablak szomszédságában egy férfit ábrázoló festmény látható, és a terem belső falát is freskók borították.

A palotaszárny északi végződésétől néhány lépésnyire, a mai Táncsics utcai oldalon került elő a kápolnaszárny, benne a kápolnahajó, a sekrestye, a szentély és még két helyiség, a sekrestye és a szentély keleti fala már a jelenlegi várfalon kívül.

A harmadik feltárt épület emeletes volt, és a vár nyugati, tehát a Mező Imre utcai szárny földszintjén és első emeletén helyezkedik el. Emeleti terme alapján ítélve ez lehetett a palota lovagtermi szárnya.

A várudvar északi részén bontakozott ki a negyedik épület, amely két helyiségből áll. Ehhez kapcsolódva az északi sarkon, a vár mai falain kívül előkerültek egy XIV. századi őrtorony 7x7 méteres alapfalai. A torony kb. 30 méter magas lehetett, alkalmas volt az utak figyelésére és a palota bejáratát is védte.

A kutatás tehát olyan XIV. századi - a várnál jóval korábban épült s attól eltérő szerkezetű és kialakítású - palotaegyüttest tárt fel, amely gótikus világi építészetünk egyik legjelentősebb képviselője, freskói pedig középkori világi faliképeink ritka értékei közé számítanak.54 Vagyis a Kont család - a bizonyára szűk és kényelmetlen - Bátorkő vára mellett, de annak további fenntartásával egy rangját és hatalmát kifejező fényűző palotát is építtetett, amely a településnek is névadójává vált. Ennek a palotának az épületeit felhasználva kezdődött az 1440-es évek elején Újlaki Miklós szabályos négyszögalakú, belsőtornyos várának az építése, amelyet később többször megerősítettek és átépítettek, míg mai formája kialakult.55 A település keletkezésének idejére ezek a kutatások nem derítettek fényt, arra azonban elegendő bizonyítékot szolgáltatnak, hogy kialakulásának a XV. század közepére - második felére helyezését ne tekintsük helytállónak. Ilyen fényűző palota nem állhatott a pusztaságban, olyan udvartartást, annyi tisztségviselőt, szolgát, őrséget stb. kívánt, amely a palota közelében lévő település nélkül elképzelhetetlen. A település régebbi volta mellett szól az is, hogy már 1464 előtt is oppidium,56 kiváltságos földesúri város, 1476-ban vásárjoga is volt,57 a megye harmadik adófizetője, s minek alapján nevezték Újlaki Miklóst az 1430-40-es években, dédapját, Kont Miklóst pedig már a XIV. században Palotai-nak, ha nem létezett ilyen nevű település? Régebbi voltát bizonyítja az is, hogy 1440 táján már állt a mai temető helyén a csak városokban megtelepedő szegény vagy szigorú (salvatoriánus) ferencrendiek kolostora,58 amelyhez a város első irodalmi emlékei is fűződnek. 1456-ban itt tartották országos közgyűlésüket, Varsáni István, a rend magyarországi helytartója innen küldött levelet Rómába Kapisztrán Jánosnak,59 itt élt a Teleki-kódex egyik írója: Sepsiszentgyörgyi Ferenc,60 itt élte utolsó éveit és itt halt meg név szerint ismert első költőink egyike: Vásárhelyi András,61 s ennek a kolostornak a lakója volt egy ideig Tomori Pál is.62 Bizonyosnak tekinthető, hogy a magyar reneszánsz jelentős helyévé vált település nem egyik évről a másikra vált azzá, hanem már jóval a vár építése előtt is létezett.

Hány vár volt és hol feküdt Bátorkő? Néhány 19. századi szerző könyvében is találunk vitatható megállapítást Bátorkő váráról,63 az elmúlt fél évszázad legtöbb zavart keltő elméletét azonban Faller Jenő indította útjára 1936-ban megjelent "Hol feküdt Bátorkő vára?" c. helytörténeti füzetével. Elutasítva Bátorkő Pusztapalotával való azonosságát, azt próbálta bizonyítani, hogy a középkorban három vár volt Palotán, és Bátorkő a mai Kastélydombon feküdt. Fallernek jelentős érdemei vannak Palota helytörténetének megalapozásában, ebben a kérdésben azonban tévedett. Tévedése két fő okra vezethető vissza. Az egyik: meglepően hiányos forrásismerete. A Bátorkő történetéhez adatokat szolgáltató ma ismert 19 oklevélből mindössze ötöt ismert. Nem tud többek között a Szalók nemzetség birtokmegosztásával foglalkozó oklevelekről, amelyek először utalnak Bátorkő létezésére. Nem ismeri a vár fekvését is megjelölő 1326. évi oklevelet, amellyel a Csákok átadják Róbert Károly királynak, de nem tud a Palota későbbi története szempontjából oly fontos 1350. évi oklevélről sem, amellyel Nagy Lajos király a Kont családnak adományozta Bátorkőt és tartozékait. Az 1440-1539 közötti évszázadnak pedig egyetlen oklevelét sem ismeri. Úgy tudja, hogy "Bátorkő, melyről 1440-ben hallunk utoljára,... lassan teljesen elpusztul", holott ezt követően még hét oklevél említi, az utolsó 1539-ben. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy Bátorkő történetéről rajzolt képe hiányos és történelmi tévedésektől terhes.

Tévedéseinek másik oka esetében mentségére szolgál, hogy füzetének írásakor még nem voltak ismertek azok a kutatási eredmények, amelyek alapjaiban módosították mindazt, amit Palota korai történetéről tudtunk. Faller még csak nem is sejthette, hogy füzetének megjelenése után három évtizeddel feltárásra kerülnek majd Várpalota központjában a Kontok - addig nem ismert - 14. századi pompás palotájának a maradványai. Mit sem tudva erről a hajdani palotáról, az ezt említő 1440 előtti okleveleket és mindazt, ami erre a palotára vonatkozik, merész fantáziával, minden bizonyíték nélkül egy másik, a középkorban még se Palotának, se Pusztapalotának nem nevezett épületre - Bátorkőre - ruházza át. Idézem: "A mai Várpalota története Puszta-Palota történetéből indul ki, s így mindama följegyzések, amelyek 1440 előtti keletűek s Palotáról szólnak, azok kivétel nélkül a ma Puszta-Palotának... nevezett erősségre vonatkoznak. ... Palota vára minden kétséget kizárólag 1440-ben kezdett csak épülni, így miután előzőleg még nem létezett, története sem lehetett. ... Világos tehát, hogy az 1440-es évet megelőző, oklevélszerű följegyzések kivétel nélkül Puszta-Palotára vonatkoznak. ... A Fajdas-hegy rengetegében meghúzódó... fellegvár minden bizonnyal a 13. század végén vagy a 14. század elején épült, s a közeli Bátorkő-várral együtt... a hatalmas Konthok birtoka ez időben. ... Nem is építhette más e várat, mint a Konthok. ... Hogy természetesen maga a család is a várban lakott, azt bizonyítja a vár neve, mert mint tudjuk, csak azt a várat vagy várrészt nevezték ez időben palotának, ahol a várúr lakott, valamint az, hogy a Konth család is magát a vár után Palothai Konthnak nevezte. ... A vártól kapta a nevét egyébként a tőle délre fekvő kis község is."

Mindaz, amit a Kontok palotájának feltárása óta tudunk és ezzel összhangban az okleveles források is egyértelműen azt igazolják, hogy Faller alapvető kérdésben tévedett, amikor Bátorkőt Pusztapalotává keresztelte át és bizonyítékok nélkül, csak feltételezés alapján ezen a néven tette meg Várpalota történetének kiinduló pontjává. És mivel téves maga az alaptétel, tévesek az ebből eredő és erre épülő következtetések és feltételezések is. Egyebek közt Bátorkőnek a Kastély-dombra helyezése. Ezt arra az érvre építi, hogy 1932-ben egy építkezés alkalmával "kb. 1,5 m mélységben a kastély körül hatalmas alapfalakra bukkantak, melyek föltétlenül az elpusztult Bátorkő falai voltak". Csakhogy: ezeket az alapfalakat egyetlen régész sem látta és vizsgálta, nem maradt róluk sem rajz, sem fénykép, de még szakszerű leírás sem, és ami ennél is fontosabb, elmaradt a régészeti kormeghatározás. Tehát még közvetett adatok sem valószínűsítik, hogy Bátorkő, vagy a Faller által is említett római őrtorony, esetleg valami egyéb épület romjai kerültek-e elő.

Mi akkor a történelmi valóság? Hány vár volt Palota területén, és hol feküdt Bátorkő vára? A meglapozatlan feltételezések helyett forduljunk a korabeli forrásokhoz, azok egyértelmű választ adnak a kérdésre. 1445 előtt több mint másfél évszázadon át egyetlen vár szerepel az oklevelekben: Bátorkő. 1445 és 1539 között egymással párhuzamosan kettő: Bátorkő és Palota. 1539 után ismét csak egy: Palota. Harmadik várat egyetlen korabeli irat sem említ.

Két várat örökítettek meg a palotai várnak a török korból ránk maradt rajzai is. Bár Bátorkő a török korban is állt még, az első ostrom után négy és hat évvel is említi oklevél, az Újlaki vár déli szomszédságában, a Faller által megjelölt helyen egyetlen rajzon sem szerepel. Az Újlaki vártól északnyugatra, a Bakonyban viszont valamennyi rajzon feltűnnek egy vár körvonalai, s ez nem lehet más, mint az oklevelekben szereplő Bátorkő. Mai tapasztalatunk is az oklevelekben említett két vár létezését erősíti. Évszázadok óta és jelenleg is két vár található Várpalotán: a város közepén az Újlaki vár, a Várvölgyben pedig a ma Pusztapalotának nevezett hajdani Bátorkő.

A kérdés tisztázását segíti az is, ha tudjuk, hogy mióta nevezik Bátorkőt Pusztapalotának. Bátorkő utoljára 1539-ben, mint elhagyott, lakatlan pusztavár szerepel egy oklevélben. Ezt követően 200 éven át soha, semmilyen néven nem említi egyetlen irat sem. Palotáról a török világ beköszöntése után elmenekült a polgári lakosság, a település csaknem másfél évszázadon át lakatlan volt, csak az egymást váltogató katonák éltek a várban. Bátorkő neve is feledésbe merült, a tőrök kiűzése után az ide települő új lakosság és az új uraság sem ismerte. A Palota határában lévő pusztavár az újbóli benépesedés után mintegy fél évszázaddal, a lakosság és az uraság úrbéli perében kapott ismét szerepet.

A hozzá tartozó területet a lakosság és az uraság is magának akarta megszerezni. A lakosság azon a címen, hogy az mindig Palotához tartozott, az uraság pedig azzal az indokkal, hogy az önálló terrénum és Palotától különálló territórium. Ennek a pernek az iratában 1740-ben szerepel először a Pusztapalota név,64 majd a per során is így nevezték. Később ezen a néven említi néhány földrajz könyv65 és ezen a néven vonul be az írók és költők (Kisfaludy Sándor, Jókai, Mikszáth, Eötvös Károly, Móra stb.) műveibe - minden történelmi alapot nélkülözve - Mátyás király váraként és vadászkastélyaként.

Összegezve: a korabeli források és a régészeti feltárások azokat a tudósokat igazolják,66 akik Bátorkőt Pusztapalotával azonosítják. A tényekhez való ragaszkodás és a történelmi igazság tisztelete Várpalota történészét is arra készteti, hogy velük értsen egyet. Joggal merülhet fel a kérdés: mi olvasható minderről a legelterjedtebb helytörténeti műben, Szíj Rezső: Várpalota c. könyvében? Válaszként idézem Gergelyffy András megállapításait: "Szíj Rezső könyve hemzseg a téves adatoktól, melyeknek forrását nem jelöli meg. Időrendi táblázata és történeti következtetései éppen ezért - legalább is az általunk tárgyalt korszak tekintetében - használhatatlanok."67 II. VÉGVÁRI IDŐK - TÖRÖKELLENES HARCOK A mohácsi csatavesztés után vége szakadt a Dunántúl jelentős helyévé vált város fejlődésének. A válságos idők már Újlaki Lőrinc 1524-ben bekövetkezett halálával megkezdődtek. Mivel gyermektelenül halt meg, egy régebbi szerződése értelmében vagyona Szapolyai Jánosra szállt volna. Özvegye, Bakács Magdolna azonban 1526-ban férjhez ment Móré Lászlóhoz, aki elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy a közben királlyá választott Szapolyaival s a hatvani országgyűlésnek a birtok átadására vonatkozó döntésével is szembeszegüljön.68 Valóságos kiskirályként, vagy inkább rablólovagként rendezkedett be Palotán. Szemben állt Szapolyaival, de nem csatlakozott az ellenkirályhoz, Ferdinándhoz sem. A viszálykodást és a zűrzavaros időket kihasználva, a két ellenkirály pártkereteitől függetlenül teremtette meg a maga rémuralmát Palota környékén. Megszállta az utakat, kirabolta az utasokat, sereggel támadt messze környék birtokosaira, gyújtogatott, rabolt, bilincsbe verette a foglyul ejtett nemeseket, és magas váltságdíj fizetésére kényszerítette őket. Pénzük és kincseik megszerzése érdekében a kínzásoktól, sőt a gyilkosságoktól sem riadt vissza. Rengeteg kincset halmozott fel a palotai várban.

Szapolyai János az örökség megszerzése és Móré garázdálkodásainak megszüntetése érdekében tettekre szánta el magát. 1533-ban Laszki Jeromos vezetésével királyi sereget indított Palota ellen, amelyhez a Szapolyaival szövetséges török is adott erősítő csapatokat Haszán vezetésével. Móré és Palota erejét ismerve 50 felvidéki bányászt is hoztak magukkal a várfalak aláaknázására és felrobbantására. Móré keményen ellenállt az ostromnak, de amikor várnagya, Nagy Gergely elesett, gyermekeit és kincsei nagy részét befalaztatva azzal az ürüggyel, hogy segítséget hoz, kötélen leereszkedett a várfalon és megszökött. A vár elfoglalása csak akkor sikerült, amikor a bányászok aláaknázták és felrobbantották a falak egy részét.

A törökök, akik ekkor jártak először Palotán, Móré temérdek kincsét a saját zsákmányuknak tekintették, Palota lakosságának tekintélyes részét pedig rabszíjra fűzve Budára hajtották s onnan hajókon Törökországba vitték.

Feldúlták és kirabolták a ferencrendi kolostort is, s megölték a kor magyar költészetének kiemelkedő képviselőjét: Vásárhelyi Andrást és két rendtársát, Biai Pétert és Mocsolyai Andrást.69 A királyi birtokká vált Palotát Szapolyai János 1537-ben a Podmaniczky testvéreknek, Jánosnak és Rafaelnek adományozta,70 akik hamarosan Móré nyomdokaiba léptek, rablásaikkal, fosztogatásaikkal rettegésben tartották az egész környéket.

A törökök terjeszkedése után Palota végvárrá, a végvári harcok egy-egy szakaszában Dunántúl egyik főerősségévé vált. 1543-ban, amikor Fehérvár elesett, Palota alatt is megjelentek Szulejmán csapatai. Végigfosztogatták a környéket, s a vár ellen is támadást intéztek, de elfoglalni nem tudták. 1549-ben Veliszán bég ostromolta, de ő is kudarccal távozott. 1552-ben Veszprém is elesett, az egész környéken a török az úr, Palota azonban szinte magányos szigetként továbbra is tartotta magát, állta a meg-megújuló ostromokat.

Különösen legendás harcok színterévé vált leghíresebb kapitánya, Thury György idejében, 1559-1566 között.

Történelmi művek és szépirodalmi alkotások egyaránt hirdetik ennek a kornak a dicsőségét.71 Palota volt a környező magyarság oltalmazója, védőbástyája, és a török kézen lévő szomszédos várak veszedelme. Ezért határozta el Arszlán budai pasa Palota elfoglalását és elpusztítását. 8000 emberrel és erős tüzérséggel vonult Palota ellen. 1566. június 5-én kezdte meg az ostromot, a maroknyi védősereg azonban hősiesen ellenállt. Romhalmaz a vár, a felmentő királyi sereg késik, Thury is úgy érzi, hogy az elcsigázott, sebesült katonákkal legfeljebb még egy rohamnak tud ellenállni, s Arszlán fel is készült már a döntő támadásra. A Bakony északi szélén portyázó előőrsei azonban a Győrből fáért küldött szekereket felmentő seregnek vélték s jelentették Arszlánnak, aki megijedt és az éj leple alatt elvonult Palotáról. A felmentő sereg csak három nappal később érkezett meg. Arszlán életével fizetett a kudarcáért, a szultán fejét vetette. Az ostrom után Thury lemondott a kapitányságról. Később Kanizsa, kapitánya lett, s ott halt hősi halált. Thury György várkapitányról él - és az utóbbi időben mintha terjedőben lenne - Várpalotán egy tévhit: költőként, tudósként emlegetik, aki a harcok szünetében bibliafordítással foglalkozott. Mint annyi más tévedésnek, ennek is Singer Ábrahám helytörténeti füzete72 a forrása. Ő emeli Thuryt koszorús költővé és bibliafordítóvá: "Egy a hős a költővel, a költő a tudóssal, aki Wittenbergában tanul és kiválóan kedveli a héber nyelvet is. ... Feltehető, hogy a Wittenbergában az ő halála után 1598-ban megjelent Új Testamentum héber fordítása Palotán készült". Nehéz eldönteni, hogy tájékozatlansága, vagy rosszul értelmezett lokálpatriotizmusa-e a forrása ennek a valótlanságnak? Ismert ugyanis, hogy Thury kapitány nem járt iskolába, sem írni, sem olvasni nem tudott, s az is, hogy az irodalomtörténetben szereplő névrokona, életkorát tekintve legfeljebb unokája lehetett volna. Thury kapitány halála után pontosan negyed századdal kezdte prédikátori tanulmányait Wittenbergben, majd az 1600-as évek elején Heidelbergben folytatta. Ő valóban lefordította Wittenbergben görögről héberre Pál apostol leveleit, s az is igaz, hogy Thury kapitány halála után pontosan 30 évvel elnyerte Heidelbergben a "poeta laureatus", a koszorús költő címet. Mindennek a rég halott várkapitányra való átruházása azonban több, mint tájékozatlanság.

Az 1566. évi nagy ostrom után az erősen megrongált, hevenyészve helyreállított vár még évtizedekig betöltötte fontos feladatát: akadályozta a törökök portyázását, Nyugat felé való terjeszkedését. Különösen sokat szerepel a hadilevelezésben Pálffy Tamás kapitánysága idejében, aki 1573-1581-ig, Palotán bekövetkezett haláláig állt a vár élén.73 Az ő neve és emlékezete nem él a mai palotai köztudatban, pedig méltó utóda volt Thury Györgynek. "Miként az, úgy ő is megtartotta nemzetének Palota várát, bár ez ugyancsak nehéz és folytonos küzdelembe került. Majdnem tíz évig állt a palotai őrség élén s ez idő alatt a török minden támadását sikerült visszavetnie, minden lesvetését elhárítania. Örök érdeme ez Pálffynak. Nemcsak Palota vártartománya, de az egész Dunántúl is mondhatatlan sokat köszönhet az ő éberségének és hősiességének" - írja Takáts Sándor. Bátor vitéz, kiváló bajvívó, katonáinak példát mutató, érdekeiket mindig határozottan képviselő parancsnok volt. Az ő nevéhez fűződik az elhanyagolt, düledező vár tatarozása, amelynek költségét jórészt saját pénzéből fedezte. Bár súlyos betegsége egyre jobban gyötörte, nem vált meg a palotai kapitányságtól. 1581. augusztus 20-án, alig 48 éves korában Palota kapitányaként halt meg korának egyik legnagyobb vitéze és legjobb lovasa. Szülőhelyén, a Pozsony megyei Bazin (szlovák nevén Pezinok) templomában helyezték örök nyugalomra. A templom falán ma is olvasható emléktáblája: "Palota vára a tanúja, mily sokszor mért csapást az ellenségre. Ifjúságától haláláig a hazájának szolgált. Sok magyart kiszabadított a török rabságból; soknak volt az üdvére. Tetteinek dicsősége örökké élni fog."

A törökök szemében állandóan tüskét jelentő Palota vára - a XVI. században sok kisebb támadásnak és hét ostromnak ellenállva - mindig magyar kézen maradt. 1593-ban azonban a nyolcadik ostrom szomorú fordulatot hozott a vár életében. A törökök nagy létszámú erősítést, egyes becslések szerint 100 000 katonát hoztak az országba. Ezek egy részével Szinán pasa elfoglalta Veszprémet, majd két nappal később Palota ellen vonult. 5000 emberrel és erős tüzérséggel érkezett a vár alá. Felszólította Ormándy Pétert, aki már Pálffy idejében is Palotán szolgált, 1583 óta pedig a vár kapitánya volt, hogy adja át a várat. Elutasító válasza után megkezdődött a rendkívül heves, négy napig tartó ostrom. A tüzérségi tűz már az első napon nagy károkat okozott, egymást érték a rohamok, de a védők hősiesen helytálltak. A negyedik napon azonban az ágyútűz ledöntötte az északi bástyákat, a várőrséget erősítő német katonák pedig fellázadtak, megtagadták a további harcot, így Ormándy kénytelen volt tárgyalásokat kezdeni. Egyik hadnagyát küldte követségbe Szinán pasához, aki eskü alatt megígérte, hogy amennyiben átadják a várat, szabadon elvonulhatnak. Esküjét azonban nem tartotta meg, álnokul megrohanták a kivonulókat. A nőket és a gyermekeket lekaszabolták, a katonák pedig ádáz küzdelemben estek el, Ormándynak csak néhányad magával sikerült menekülnie.

1598-ban a volt palotai kapitány testvére, Pálffy Miklós ismét visszafoglalta, de 1605-ben már újból a töröké. 1614-ben megint a császári csapatok kezére került, s a Zichy család őse, Zichy Péter lett a kapitánya, akit erőszakos harácsolásai miatt jobban gyűlölt a környék népe, mint a törököt, s 1620-ban, amikor a vallási és népi szabadságot hirdető Bethlen Gábor csapatai megérkeztek Palotára, Zichyt elkergette a nép. 1624-ben azonban, amikor a nikolsburgi békében Bethlen visszaadta a várat a császáriaknak, megint Zichy lett a kapitány, aki zsarnoki önkénnyel uralkodott a környéken. 1628-1660-ig egyfolytában a török az úr Palotán, akkor ismét királyi kézre került, de 1669-ben már megint a töröké, és az is marad a végleges felszabadulásáig. Erre 1687. november 21-én került sor. Esterházy János 3000 főnyi lovas és gyalogos csapatával kezdte meg az ostromot, a török azonban fegyverszünetet kért és szabad elvonulásának fejében átadta a várat. Mindössze 68 fegyveres férfi volt Palotán és ezek családtagjai, 97 asszony és 39 gyermek, akiket Budára kísértek, majd onnan hajóval török területre szállítottak.

A végvári idők harcai sok dicsőséget hoztak, szép legendákat szültek, hírnevet szereztek Palotának, de nagy áldozatokat is követeltek. Elpusztultak, elnéptelenedtek a vár környékén lévő falvak, magáról Palotáról is nyugalmasabb vidékre menekült a polgári lakosság. Teljesen a várőrség vette át a várost, a régebbi sok szabadköltözködésű kézművesből 1573-ban már csak egy kovácsot és lakatost találtak az összeírók. Elpusztult Pét és Széhel, Inota is lakatlan pusztává vált. A földeket és a szőlőket a várőrség tagjai művelték, akik csak veszély idején húzódtak be a várba, egyébként kint laktak a környező házakban és gazdálkodtak, hogy megélhetésükhöz a legszükségesebb javakat előteremtsék. A határ nagy része parlagon hevert. A török kiűzése után tehát romokon és elvadult földeken kellett újrakezdeni az életet.

Téveszmék Palota régi nevéről Néhány törökkori - főként német és török - iratban Palota nevét más-más formában írták, pl. Palotta, Palloda, Pallátha, Palata stb. Ebből egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy többször is változott a település neve. Az eltorzult változatok azonban csupán azt jelentik, hogy a magyarul nem beszélők minek értették a Palota szót és miként próbálták azt - néha fogyatékos írástudással - rögzíteni. Vagyis Palota neve mindig Palota volt.

A ma is közkézen forgó helytörténeti könyv74 nyomán terjedt el, hogy a török időkben Vég-Palota volt a település neve. Ennek okáról, eredetéről szóló fejtegetését azonban ezzel a meglepő mondattal zárja a szerző: "A Vég előnév - ha csakugyan használták (K. I.) - a török világ megszűntével kezdte elveszteni az értelmét." Vagyis maga a szerző sem tud arról, hogy valóban használták ezt a nevet. Nem is tudhat, mert egyetlen török kori iratban sem fordul elő, ami azt igazolja, hogy soha nem is használták.

A legújabb névadási csodabogár, az Ópalota-Újpalota változat egy 1984-ben megjelent könyvben75 látott napvilágot. Idézi I. Szulejmán (sic!) 1564. október 1-i rendeletét, amellyel megjutalmazta egyik vitézét, mert "Ópalota nevű hadivárból egyik hitetlent a lováról ledobva vitézül viselkedett." És máris kész az új elmélet: "Ópalota vára, minthogy előbb épült, mint Várpalota, ezért az első Palotát megkülönböztetésül Újpalotától, ismeretlen időtől kezdve Ópalotának nevezték. Ópalota vára ismeretlen körülmények között, a török hódoltság idején pusztult el..." Ahány megállapítás, annyi tévedés! A szerző még 1984-ben sem tudja, hogy nem az általa annak tartott épület volt Várpalotán az első palota, azt soha nem is nevezték Palotának, eleve nem nevezhették tehát - a város közepén álló palotától való megkülönböztetésül - Ópalotának sem. Amint szövegéből kiderül, erre nincs is semmi bizonyítéka, egyetlen iratban sem találkozott az Ópalota névvel, ezért aztán a történetírásban merőben szokatlanul érvel: "Ismeretlen időtől kezdve... ismeretlen körölmények között való megszűnéséig" nevezték Ópalotának. Vagyis soha! Vajon nem lehetséges, hogy a szerző egy távoli, másik Palota névváltozatát helyezte át Várpalotára? Az ettől mintegy 300 km-re lévő Bihar megyei Palota esetében ugyanis hosszú időn át hivatalosan is használatos volt az Ópalota-Újpalota név, még a múlt század végén is, bár az elsorvadt Ópalotát akkor már csak pusztaként említik Újpalota határában...

III. A TÖRÖKÖK KIŲZÉSÉTŐL A SZABADSÁGHARCIG A török világ elmúltával Palota ismét gyors fejlődésnek indult. Az első lakosok a várőrség tagjai közül kerültek ki, de sokan visszajöttek a régi lakosok utódai közül is. A földesúr: Zichy István - aki még a török megszállás alatt, 1650-ben megkapta 16 000 forint lefizetése ellenében Palota várát a hozzá tartozó falvakkal és pusztákkal, amelyeket azonban csak most vehetett tényleges birtokba - telepeseket is hozatott. Egy 1696-ból való összeírás szerint a vár körül már 188 ház felépült. Ebből 70 a katonaság tagjaié volt, a többi pedig a vissza- illetve betelepülteké.76 A letelepedés gyorsítása érdekében az uraság 1698-ban négy évre szóló szerződést kötött a vár katonáival és a vissza- illetve betelepültekkel, amelyben elismerte a lakosság régi kiváltságait.77 Az újjáépülő Palota lakói tehát nem helyhez kötött örökös jobbágyok, hanem szabad menetelű mezővárosi polgárok voltak, ami jelentősen elősegítette gyarapodásukat.

A fejlődés azonban hamarosan újból megszakadt, ismét nagy csapás érte a várost.

Rákóczi szabadságharca idején Palota népe az idegen elnyomók ellen harcoló kurucok oldalára állt. Heister generális csapatai már 1704 májusában megérkeztek Palotára, várát azonban nem tudták elfoglalni, de a lakóházakat kirabolták és felgyújtották. Heister Pét mezején ütötte fel szállását, s a környék falvainak kirablása és felgyújtása után innen vonult az előzően menlevéllel ellátott Veszprém elfoglalására és kirablására.78 Erről az időről írja Szentsei György Siraloménekében; "De sehol nincs bátorságos lakásink, / Az erdőn széjjel gunnyókban nyomorgunk."

Az 1707-es dunántúli hadjárat idején Palota a kurucok egyik erőssége. Domokos Ferenc kuruc brigadéros gyalogezredének, amely Csíkvár (a mai Szabadbattyán) és a Sióvonal sáncait biztosította, Palota volt a székhelye.

Rabutin császári tábornagy februári hadjárata során Simontornya sikertelen ostroma után meg sem merte támadni Palotát. Bottyán fővezér nagy gondot fordított a hadászati fontosságú Palota jó karban tartására, ahol lőporgyárat is létesíttetett. Mint 1707. június 17-i levelében írja: "Éjjel-nappal készíttetem Palotán... a puskaport".

1707. július 1-jén a labancok esztergomi, budai és fehérvári seregéből összevont mintegy ezer ember indult ágyúkkal felszerelve Palota ostromlására, de Domokos Ferenc kuruc brigadéros vezetésével a csekély számú őrség és a várba menekült lakosság sikeresen ellenállt az ostromnak. A házakat azonban bosszúból megint felgyújtották.79 A palotai vár felszereltségét mutatja, hogy másokat is tudtak hadianyaggal segíteni. 1708-ban a simontornyai várba négy mázsa puskaport, kétszáz gránátot és egy láda ólomgolyót szállítottak.80 1709-ben a kurucok egyik súlyos vereségének a színtere lett Palota. Heister teljesen szétszórta Palotánál az előnyomulását megállítani akaró Esterházy Antal kuruc tábornok seregeit,81 s ezt követően, amint a kuruc versben olvashatjuk, "Palotán nem hajdú tart őrséget." A kuruc háború befejeztével a vár egy darabig még királyi erődítmény, de már elvesztette hadi jelentőségét. Megkezdődött a feudális társadalmi rend keretei között Palota polgári fejlődése.